Főiskolai orgia 1.
Meglátni, és nem ismerni
„Mert benned megvan élet és halál egyaránt. Mert tűz & jég vagy te nekem. Mert úgy, ahogy te, én soha nem élhetnék. Többé ezért ne keress!” – Ez jelent meg a telefonomon, mint utolsó sms, és hiába kért meg, nem fogadtam szót.
Mégsem tudtam többé elérni.
Ha összefutottunk még valahol, nem volt hajlandó szóba állni velem. Nem haraggal küldött el magától. Nem is küldött el magától, egyszerűen levegőnek nézett, és nagyon is jól tudtam, hogy ez mivel jár.
Velem nem jár.
– Miért akarnál te érzéketlenkével járni? – kérdezte annak idején Bogi, amikor még nem voltam tisztában a szabályokkal, az élet azon dolgaival, amelyek Dinát meghatározták, és megkülönböztettek mindenki mástól. A hétköznapi értelemben mindenkitől.
Jobb lett volna, ha nem avatkozom bele. Még jobb lett volna, ha egyenesen meg sem ismerem, vagy tudomást sem szerzek a létezéséről.
Érzéketlen. Irritált maga a jelző is, ami elém kihívásokat állított, mindenki más számára pedig kihasználható lehetőséget. Mindenki más nekem csak újabb kihívásnak számított. Reménytelen próbálkozásba kezdtem.
* * *
Már a megismerkedésünk is messze felülmúlta a normálist. Kölcsönkértem apám kameráját, amit a kolis haverokkal elvittünk várost nézni. Atesz jött a Honda Civiccel, Viktor, meg Marvin ültek hátra, én pedig az anyósülésről filmeztem az utcákon a lányokat, főleg a feltűnően formás feminin fenekeket, de sajnos alig voltak néhányan a városban. Mindenhol a teljes kihaltság volt jellemző. A változatos tavaszi időjárás éppen hűvös napjai teltek, és a szokásos bezsongás ellenére is csupán egy kisebb társaság mellett lassítottunk, akik ránkvihogtak a járdáról, bár nem igazán a mi korosztályunknak tűntek.
A főiskolások sosem jöttek ki valami jól a középsulisokkal, és Viktor hímsoviniszta ordítozásai után Atesz nem látta értelmét a továbbiaknak, úgyhogy vagány csávó módra megbőgette a motort, majd a kollégiumhoz hajtott, és leparkolt.
Kedvetlenül maradtunk a szokásos kocsmázásnál. Kiváltottunk fejenként egy sört, és nekiálltunk csocsózni. Véget sem ért még az első menet, amikor a bejárat felé pillantva nagyobb társaság lány érkezett, éppúgy vihogva, mint akiket a kocsiból láttunk. Mondanom sem kell.
Viktor belőtte az utolsó gólt, és szinte repült a lányok felé. Egymásra néztünk a többiekkel, Atesz mosolya mindent elárult. Miért is ne? Magam is el tudok viselni egy kis gyerekes csacsogást, gondoltam, mégis a csocsóasztalnál maradtunk, kortyolgattunk a sörünket, figyeltük, mit reagálnak a lányok Viktorra.
Nem kellett sokáig várni, és az egyikük, későbbiekben kiderült, hogy éppen Bogi, odariszálta magát hozzánk, és feltette a kérdést, amit nekünk kellett volna.
– Ti nem jöttök oda a többiekhez? A barátotok azt mondta, hogy túl félénkek vagytok.
– Álljunk meg egy szóra! Nem úgy van az. – szólt közbe Marvin. – Úgy volt, hogy még csocsózunk, de Viktor fogta magát, és lelépett. Most meg vagyunk lőve!
Természetesen szó sem volt ilyesmiről, viszont ki kellett vágnunk magunkat. Viktorral később számolunk.
– Beszállhatok helyette? – kérdezte, és már kezébe is vette a csatárokat.
Namármost, férfiak lennénk a legutóbbi felmérés szerint, és jól megnéztük, hogyan fogja egy lány a csocsókarokat. Láttam, hogy Atesz mindjárt elröhögi magát, mert a lány az ujjbegyeivel fogta a kart.
– Jó lesz ez így? – kérdeztem. Nem bírtam megállni.
– Miért? Szeretnél elöl lenni?
– Á, dehogy! Jobb szeretem… hátulról. – feleltem, és Atesz erre kitört.
– Bocsi! – mondta. – Mégis jobb lenne később. Előbb talán ismerkedjünk!
– Szia! Bogi vagyok. – nyújtotta a kezét. Nem kézfogáshoz, hanem kézcsókhoz, amit Atesz meglepődötten ugyan, de megadott neki.
– Én pedig Atesz. Melletted a srác neve Dávid. – terelte rám a szót, és én is megadtam a kézcsókot, majd Marvinra került a sor. Az a bolond becsúsztatta a kezét Bogiéba, és emberesen megrázta.
– Szia! Én Marvin vagyok. – vigyorgott közben, és addig folytatta, amíg a csaj sértetten ki nem szabadította kacsóit. – Ne haragudj! Az a helyzet, hogy jobban érdekel egy ismeretlen lánynál, hogy milyen, amikor haragos. Vidám pillanatában szinte mindenkit könnyű elviselni.
– De így már nem foglak megkedvelni sem. – mondta Bogi, aztán belémkarolva elkezdett vonszolni a többi lány felé. – Bemutatlak a többieknek is.
Visszapillantva még láttam Marvin flegma vállrándítását, és hogy Atesz megveregeti a feje búbját, mint egy kisgyereknek, aki felbukott a homokozóban.
– Dávid, ők sorban azon a padon Rita, Mucus és Dina, ezen pedig Anita, Juli és Léna. Lányok, ez itt Dávid.
– Szia Dávid!!! – köszöntek vissza kórusban, ijedtségemből ismét Marvin hangja téritett vissza.
– Félénk az a te jó édes… kiskutyád! Hogy hálna meg a lovad, és legyen más baja is! – panaszkodott Viktornak széles mosoly kíséretében, miközben leült az utolsó megmaradt szabad helyre, Anita mellé.
– Ez a bunkó pedig Marvin, aki elfoglalta a helyemet, amit Dávidnak akartam felajánlani.
– Hé! Hagyd, hogy megismerjenek! – szólt vissza már megint. Ilyen ez, ha valaki folyton a középpontban akar lenni.
– Ez a „Hé!” elég sokat elárult, nem gondolod? Egyébként én Atesz lennék, és…
– Szia Atesz!!! – szólt a kórus ismét, én pedig azon gondolkoztam, hogy vajon én is olyan hülyén nézhettem-e ki, mint haverom.
– Te, Dave, ez valami kandi kamera? – súgta fülembe Atesz, majd csalódottan nézett körbe, hogy nem tud leülni.
– Itt van egy hely! – szólt neki Mucus, és azzal a lendülettel beült Viktor ölébe, de még mielőtt Atesz leülhetett volna, én ültem le a felyszabadult helyre. Nehogy már Marvin legyen az egyetlen bunkó.
Mellettem Dina kifejezéstelen arca Atesz csalódottságát fürkészte, majd szólt neki, hogy még egy hely felszabadul, és már kérdés nélkül az ölemben is volt. Hosszú, fekete, és egyenes haja először az arcomban kötött ki.
Bogin látszott, hogy eszi a féltékenység, de amint Atesz leült, már tepert is felé.
– Hohó! Az én ölembe csak úgy ne üljön bele senki! Próbálkozz szemben!
Szemben. Marvin volt az egyetlen szemben, és Bogi legkevésbé az ő társaságára vágyott. Nem is titkolta a fintort az arcán.
– Gyere a papához, kicsikém! – tett rá Marvin egy lapáttal.
– Nincs az a rongybatekert hónaljmankó, amiért odamennék! – vágott vissza Bogi.
– Szóval, még ha fel is ajánlom a házsártosságodat megtagadó ölem, elveim és büszkeségem feladásával, hogy megmentselek pár órányi ácsorgástól, még akkor sem vagyok neked elég kedves?
Bogi értetlenül nézett a lányokra, szemei segítségért kiáltottak, de csak azt látta, hogy rajta kívül minden lány evidensnek tartaná a lépést, így hát végül mégis megtört az ellenállása.
– Erről van szó, kisanyám! Tényleg, nekem miért nem köszöntetek úgy, mint a többieknek?
– Fogd be, jó? Csak… Fogd be!
Így esett, hogy egy lány lecsendesítette Marvint.
Körülnézve azt láttam, hogy csupa gyönyörű, bár fiatal, tüzelő csaj közt ültünk, tizenegyen szorongva egyetlen asztalnál, miközben a csehó majdnem üres volt. A lányok kiszolgáltak minket, ha italt kértünk, tűzzel kínáltak, ha rá akartunk gyújtani, és ahogy a mentalitásukról sugárzott, akkor is, ha szexre vágynánk.
– Mondjátok, hogyhogy eddig nem láttunk benneteket itt? – kérdeztem az ölemben elkényelmesedett Dinát. Igazán izgató volt, mivel szoknya volt rajta, és nem is a hosszabbik fajtából.
– Ezt inkább nekünk kellene kérdezni. Ebben az időben szinte mindig itt szoktunk piálgatni. – felelte Dina helyett Bogi.
Kezdtek ellentmondásos érzéseim lenni a csaj iránt. Észrevehette volna már, hogy nem véletlenül ültem Dina mellé, mivel megfogott valami a csajban. Ellenben sajnálni is kezdtem Bogit, mert úgy vettem észre, hogy ő pedig engem nézett ki magának, és még mindig pedálozik. De ha így folytatja, akkor csak idegesíteni fog, gondoltam.
– Ez nem igaz! Mi szoktunk ilyenkor itt lenni. Meg a fél kollégium…
– Viktor, igazad van, de ők hazamentek hétvégére. – javította ki Atesz.
– És?
– Hétvége a kulcsszó! – homályosította fel Viktort Marvin. – Mi hétköznap járunk ide.
– Miben egyeztünk meg? – fenyítette meg Bogi. – Te csak maradj szépen csendben!
– Persze, ülök, csendben vagyok, kultúráltan szórakozok. – morgott magában, közben a keze felcsúszott Bogi melléig. Kapott is volna egy pofont, ha nem hajol el. – Bocsi! – vigyorgott tovább, mégsem hagyta ott a csaj.
– És ti mit szoktatok csinálni a többi hétvégén, ha eddig nem láttunk benneteket? – kérdezte Anita, ha jól emlékszem.
– Főként dohányzunk a koliszobában. – vágta rá Atesz, és mind jót kuncogtunk rajta.
– Miért? Nálatok szabad? – kérdezősködtek tovább.
– Nem éppen, de pont azért jó. – válaszolt Marvin. Már egy szúrós pillantást sem kapott, pedig ha jól láttam, a keze folyamatosan járt Bogi combján.
– De mi abban a jó? Cigizni akárhol lehet.
– Á, az nem olyan cigi… – mondta Atesz, és sejtelmesen félbehagyta a mondatot.
– Akkor milyen? – kérdezték megint kórusban a lányok.
Mintha begyakorolták volna. Akkor vettem észre, hogy Dina nincs összhangban a lányokkal. Valójában, abszolút nem látszott rajta, hogy érdekelné ez a vihogós társaság.
– Cssshhh! – némította el őket Atesz. – Halkabban. Ez olyan nevetős cigi, amitől jobb kedvetek lesz, és jobban élveztek bizonyos dolgokat.
Értett hozzá a srác, hogyan hozza lázba a lányokat. Itták minden szavát.
– Tudtok adni nekünk is olyat? – kérdezte Anita, épp úgy suttogva, ahogy Atesz adta elő magát.
– Még sosem szívtak füvet. Azt sem tudják, mi az. – mondta nekem Dina.
Ránéztem, és megértettem, hogy ő teljesen különbözik a többiektől. Egyáltalán nem vihogós típus, inkább hallgatag, és sokkal inkább tisztában van a körülötte zajló világgal, mint a másik hat együtt. Pont ezért volt benne valami veszélyes. Olyasmi, amitől beindultam, amitől érdekelni kezdett a csaj. Tudni akartam, hogy miért jár más utakat a többiektől, és miért van akkor mégis velük. Egyszóval, megkívántam.
– Fent van a koliban. Kár, hogy nem tudtok feljönni velünk. – felelte Viktor.
– Várj csak? – csillant fel Marvin szeme. – Melyik portásnő van most a pultnál? A sárkány?
– Nem, ő délután volt, kilenckor leváltották. Nem tudom, most ki van, de biztosan nem ő.
Felpattant, és szinte kilökte az öléből Bogit, ahogy odarohant az ablakhoz.
– Hmm… mennyi az idő? Alig múlt tíz. Valakit még be tudok vinni. – mondta, és az állát dörgölette, mintha azt a kis szakállát is ki akarná húzni, ami néhány hónap alatt nőtt ki neki. De az is lehet, hogy gondolkozott.
– Miért segítene az nekünk? Mind a hetet nem tudjuk felvinni, te is tudod. Tizenegykor a vendégeknek távozni kell.
– Nem! Van egy tervem. Még Gyémánt Joe csinálta meg a sárlánynál, és még vele is működött. Úgy negyedóra, húsz perc múlva figyeljetek az ablakon keresztül, és ha megláttok egy létrával, akkor feltűnésmentesen próbáljatok beosonni.
– De hogyan…?
Nem teljesen értettem, de volt némi fogalmam az ötletéről. A kocsma majdnem szemben volt a kolival, az ablakból éppen látni lehetett a bejáratot, ami felett volt egy hatalmas eresz, hogy a dohányzók ne ázzanak el, ha esőben mennek ki a koli elé. Gyémánt Joe szobája öt emelettel volt a perem felett. Sikerülhet.
– Srácok, ti foglaljátok le a nyanyát, amíg a lányok beszöknek! – mondta, és úgy tűnt, befejezte. – Bogi, te gyere velem!
– Mi van? Mit akarsz tőlem?
– Hogy segíts! Ugye nem gondolod, hogy egyedül fogok várakozni negyed órán át, csak úgy!
– Nem értem. Miért pont én?
– Jó, akkor maradunk! – Na, most fejezte be.
– Mégis mit akarsz csinálni? – kérdeztem.
– Egyszerű elterelés. A pultnál nem lesz senki, és ti pillanatok alatt be tudnátok jutni, és nem kellene kijönni tizenegykor. A lényeg, hogy lássátok, amikor kijövök a létrával.
– Bogi, olyan nagy kérés volna ez? – kérdezte Mucus. Jól láthatóan nagyon ráhangolódott Viktorra.
Látszott, hogy Bogit nem az zavarja, ami egy fiút az őrületbe kergetne hasonló helyzetben, vagyishogy megint neki kell áldozatot hozni a többiekért, hanem hogy ott kell hagynia engem Dinával. Hatalmas sóhajba került, hogy belássa, hiába maradna.
– Rendben. Menjünk! – mondta, és már el is tűntek Marvinnal.
Az elkövetkező negyed órában egész jól eldiskuráltunk Dinával. Atesz átült Marvin helyére, így mellém ült le, de egyik lábát az én lábaim között hagyta, mégsem nem villant ki semmi a szoknya alól. Sajnos.
Elmondta, hogy a főutcán található középsuliba járnak, évfolyamtársak és érettségizők éppen, valamint igencsak könnyűvérűségük miatt nem szeretik őket sem az osztályban, sem az egész iskolában. Jobban mondva, inkább csak a többi lány.
Ismerős hozzáállás. A rivalizálás mindig is nagy volt a nőneműek között, és a hozzájuk hasonló csajok vitték a pálmát a legtöbb srácnál, akik aztán hoppon maradnak, és azért utálják őket. Gyűlölet és szeretet közt csak egy vékony szál volt, amit ők meg tudtak pengetni, a többiek pedig irigyelték őket ezért.
Dina minden kérdésre olyan természetesen válaszolt, mintha nem volnának titkai. Mintha semmit sem tartana erkölcstelennek, nem félt semmit kikotyogni. Sosem találkoztam még ennyire nyílt, és őszinte emberrel, aki ilyen könnyelműen veszi az életet. Arra gondoltam, hogy ezzel biztosan meg fogja még ütni a bokáját a jövőben.
Amint eljött az idő, rátapadtunk az ablakra, és valóban megjelent Marvin egy létrával, Bogival, és a portásnővel. Ahhoz, hogy feljusson az ereszre, olyan szögből kellett felmásznia a létrán, ahonnan néhány bokor szinte tökéletesen takarta a bejáratot. Viszont késő éjszaka volt, így elég sötét… mindent megértettem.
Ahogy elnéztem a többieket, ők is.
– Nyomás! Most kell lépnünk! – mondta Viktor, és mindannyian elindultunk a koli felé.
A portásnő a létrát tartotta, így nem mozdulhatott a helyéről, Marvin pedig jelezte nekünk az ereszről, hogy minden tiszta. Kockázatos volt, de sikerült. Feltűnés nélkül jutottunk el a liftig, ahonnan már sima volt a terep.
– Az a srác nem is olyan bunkó! – nevetett a liftben Rita. Az ő hangját nem is hallottam még addig.
Felértünk a hatodikra, ott volt Viktor és Atesz szobája. Három egyszemélyes ágy, és három szék állt rendelkezésünkre, mégsem volt gondunk az elhelyezkedéssel.
– Szóval? Adtok abból a cigiből? – kérdezte Anita.
A lányok tényleg ráizgultak az újdonságra, és úgy tűnt, ha csalódniuk kellene, nem lennének benne egyéb kalandokban.
– Ááá, ez felnőtteknek való cucc. Ti még kislányok vagytok hozzá. – próbálkozott Viktor, de rossz módszerrel. – Csak megmutatjuk, de nem adhatunk belőle.
– Miért nem? Elmúltunk már tizennyolc. – mondta Mucus. Neki volt a legnagyobb hatása Viktorra.
– Mindannyian? – kérdezte Atesz.
– Hááát… Juli és Léna még csak tizenhét, de nemsokára ők is beérnek minket.
– Tudjátok, – kezdtem én. – nem arról van szó, hogy hány évesek vagytok. Ez itt fű. Kábítószer, aminek első használatával könnyen lehet, hogy nem is éreztek semmi hatást. – Dina úgy nézett rám, mint aki meglátja a másikban, hogy hülyére veszi. – És még ezentúl… Nem akarunk mi lenni azok, akik az első szálat a kezetekbe adják.
– Naaa, de mi is akarjuk! – erősködött Rita. – Előbb-utóbb úgyis kipróbáljuk. Aki meg nem érzi a hatását, az Í. J.!
– Miii Jé? – értetlenkedett Viktor.
– Így járt!
Ezek még kislányok. Itt a bizonyíték. Menősdit akarnak játszani, és lehet, hogy pont miattunk csinálják az egészet.
– Mennyi van nálatok? – kérdezte Dina. Először láttam rajta, hogy készül valamire.
– Három pakk. Úgy két és fél gé. Sosem tesznek bele egy egészet. – felelte Atesz.
– Én nem először csinálom, Dávid tudja. Mennyiért adjátok el az egyiket?
– Kettőfélért választhatod a legnagyobbat is.
– Rendben. Itt a pénz. Add, amelyiket akarod. Valaki csináljon két csigát!
És Atesz odaadta neki. Dina előhúzott egy rollnis papírt, és már neki is állt tekerni. Viktor ezt látva szintén hozzákezdett egy spangli készítéséhez. Alig lett kész vele, mikor Dina már befejezte a másodikat is.
– Gyújtás! – mondta, és elindította az egyiket.
– Hé, nem várjuk meg Marvint? – kérdeztem, aztán eszembe jutott, hogy már hónapokkal korábban abbahagyta.
Hiába, tavaly még velünk pöfékelt, aztán mikor itthagyta a sulit, valamiért nem szívott többet. Sosem beszélt róla. Gyakran látogat, a portások máig sem tudják, hogy már nem lakhatna itt. Talán éppen most bukott le, azért nem ért még fel.
A cigi csak ment körbe, a lányok is abbahagyták a vihogást, Dina tanította nekik, hogy meddig érdemes lenttartani a füstöt. Sosem volt még olyan, hogy egy társaságon belül külön kört jártak a cigik, de a lányok ragaszkodtak hozzá. Gondoltam, biztosan jóval gyengébb az ő adagjuk, de rájuk két spangli jutott. Utóbb kiderült, tévedtem. Dina azt akarta, hogy legyen meg náluk is a hatás elsőre.
Amint elnyomtuk a csigát, Mucus és Rita elkezdték vetkőztetni Viktort, Anita pedig Ateszt. Juli és Léna, akik eddig is elvoltak kettesben, kinézték maguknak az egyik ágyat, és elkezdték falni egymást.
– Dave, kapd elő a kamerát! Ezt érdemes lesz felvenni. – vigyorgott Viktor, miközben két csaj egyszerre bukott rá a farkára. Ilyet még csak pornón láttam.
Egyetértettem az ötlettel, és elkezdtem felvenni a leszbikusokat.
– Ők nem szállnak be? – kérdezte Atesz.
– Őü neu uánna fhaoffha. – válaszolt Anita Atesz farkával a szájában, majd egy jót kuncogott azon, mennyire érthetetlen, amit mond.
Kíváncsi voltam, hogy csak úgy viselkedik, mint aki be van szívva, vagy tényleg megvan a hatása is.
– Azt hiszem azt mondta, hogy ők nem vágynak farokra. – tolmácsolt Rita. Mindig azt vettem, aki éppen beszélt. – Totál leszbik. A T.A.T.U. lányoknak képzelik magukat, és úgy is csinálnak mindig.
Eddig fel sem tűnt, még hasonlítanak is rájuk, gondoltam. A nevük mindenképp. Ahogy ott álltam felettük, és kameráztam, egyszer csak éreztem, hogy lehúzza valami a nadrágomat, és mire lenéztem a kamerával, Dina már szájába is vette a kis Davie-t.
– Te mégis micsinálsz? – kérdeztem meglepődve, és visszarángattam a gatyámat.
– Mi a baj ADIDAS-fiú? Azt hittem, velem akarsz játszadozni. – mosolygott rám. Akkor először láttam mosolyt az arcán.
– Megfordult a fejemben, de inkább kettesben tenném. Nekem nem megy így, a többiekkel. Túlságosan frusztrál.
– Kár! Nekem megy. – mondta, és odasétált Ateszhoz, felhúzta a szoknyáját, és amint Anita kicsit hátrébbhajolt, beleült az ölébe. Egész végig nem volt a szoknya alatt semmi.
Amilyen lendülettel vigyázba vágta magát a farkam, úgy tettem le a kamerát az asztalra, és kirontottam a szobából. Ott megálltam, és a fejem fogtam, hogy mibe keveredtem. Ennek nem így kellett volna történnie. Ezek a csajok még nekem is túlságosan kurvák.
Kár értük. Ebben a Dinában tényleg megláttam valamit. Jobb lesz elfelejteni, gondoltam.
De nem ment az olyan könnyen.