Fárasztó napot hagytam a hátam mögött. Megérkezve Eszterhez nemsokára ágyba bujtunk és az álomra nem sokat kellett várnom legalábbis nekem. Úgy fizikailag, mint lelkileg megviselt az egész szituáció…,sajnáltam is meg nem is a két tanárt. Reggel korán ébredtem s láttam, hogy Eszter mélyen alszik s szokásához híven télen- nyáron meztelen ami azt jelentette , hogy a takaró lecsúszott róla és formás szép idomait láthatóvá tette. Nincs csodálatosabb, mint egy békésen alvó gyönyörű női testet megcsodálni, s rajta is volt mit. A test a nyugalmat és biztonságot közvetítette és most minden akadály nélkül megnézhettem magamnak az imádott nőt, aki először segített…
Még a kilencvenes évek elején történt. Fiatalok voltunk én 30 feleségem pár évvel idősebb, bár ez nem látszott rajta. Korának megfelelően jól nézett ki.Remek test átlagos arc.A sexben jól megértettük egymást és sohasem vetődött fel,hogy valami extrát szeretne bármejikőnk.Az említett klubban megismerkedtünk sok emberrel és jópárral szoros barátságban is kerültünk. Új ismerőseink lévén tőlünk fiatalabbak, nem volt saját lakása, ezért edzések után nálunk találkoztunk rendszerese.Ilyen esetekben a gyermek ellátása után, valamennyien a nagyszobába jöttünk össze és kevés alkohol fogyasztása mellett hosszas beszélgetések alakultak ki.természetesen mint ilyen alakalmakkor a szerelem és a sex is szóba került. Először csak felszinesen, majd egyre…
Ne ítéljünk valakiről csak azért, mert nem elfogadott társadalmi normák szerint él… A polgármester úr személyes ajánló telefonja után nem volt kérdés. Az iskolába egy új testnevelő tanárt kellett felvennem. Ibolya 29 éves volt, de az „ajánlás” szerint tapasztalt. Tapasztalt?! De miben?! Ahogy nemsokára kiderült, Ibolya a polgármesterünk szeretője volt. Mindenki fújjogva fogadta érkezését! …óráit mindig más tartotta meg. Ő csak leosztotta, hogy ki mit csináljon, ki helyettesítse őt. Néha az az érzésem támadt, hogy nem is én vagyok az igazgatónő, hanem ő?! De a hátrányok mellett, előnyök is származtak Ibolya nálunk létéből. Az iskola soha nem látott juttatásokat…
Natasa éppen befejezte az aerobic edzését. És ekkor pillantotta meg Danit. Látta már az edzőterem körül egy párszor. Észrevette, hogy a férfi bámulja őt. Sosem tudott olyan gyorsan elkészülni, hogy elkerüljék egymást. Így ment ez két hónapon át, minden este. Míg a lány üzleti úton volt, a termet felújították, és megcserélték a férfi és a női öltözőt. Natasa eléggé belefáradt az aerobicórába. Eszébe jutott Dani. Natasa-nak már évek óta nem volt része egy jó baszásban, és hihetetlenül fel volt izgulva. Bement a zuhanyzóba, és mozdulatlanná vált. Dani ott szappanozta magát, neki háttal. A lány az ajtónak dőlt, és végigmérte a…
Van nekem egy régi hölgyismerősöm, pontosabban onnan ismerem, hogy a szomszédunk volt egy társasházban. Már gyerekkorom óta ismerem, és elég közeli barátok vagyunk. Úgymond, gyakran jártam hozzá beszélgetni, segített a tanulásban. A korkülönbség köztünk 6 év. Bár nem az a kimondott szépség, de mindig volt benne valami, ami megfogott, és jóval később már szexuálisan is vonzódtam hozzá. Ilyen jellegű tapasztalataim nem voltak, mivel én mindig is vele akartam elveszíteni. Egyszer volt bátorságom előtte felhozni ezt a témát, de nemleges választ adott. Ez azonban nem tántorított el. Aztán neki gondjai támadtak a számítástechnikában, és segítséget kért. Én pedig – nem komolyan…
Nyílt megcsalás. Mert így volt. – Ez az ember imád engem. – mondtam magamban. Hányszor képzeltem már ezt. Ha tudná. Erre ő ajánlja fel, és nekem, nem magának. Várhat egy nő ennél nagyobb elismerést a szeretetre? Munka, munka, munka. Megfelelés, beszámoló, visszajelzés nélkül, kötelesség tudóan, mégis határozottan. Mert nehogy már a „nyúl vigye a puskát”. Szembenézés azzal a tudattal, hogy hiába „megmondó” a szerepem, mindig valaki ajtót mutat, és nem udvariasságból, bár kedvesen. Nem is megyek bele, mert ha ilyenekről beszélek, hajlamos vagyok letargiába esni. Mármint nem azért, mert sikertelen vagyok, hanem azért, mert a világ még nem érett meg…
Na ezt már tényleg nem kellett volna. Tegnap Edit azt mondta (nem nekem persze), hogy zavarja, amiért én úgy érzem, hogy bunkó velem. És hát lássuk be tényleg zavart. Vele kapcsolatban mindenre százszor olyan érzékeny vagyok, mint másokkal szemben. Ez nem jó, tudom én is. Próbáltam tenni ez ellen, nem venni magamra a faszságait, hiszen tudom, hogy nem gondolja őket komolyan. De mégse megy. Azt hiszem még mindig szeretem, és tudom nem kéne, de ez van, nem tudok tenni ellene. És tegnap megint olyan szépeket mondott, de megint nem tartotta be őket, ahogy máskor se. És nekem megint eldurrant az…
Csak futottam, futottam az üres úton. A frissen lehullott hó csikorgott bakancsaim alatt. Nem… cseppet sem félelemből futottam. Késztetésből csupán, mert ki kellett adnom azt a bizonyos feszültséget. Egy cseppet sem melegedtem ki, mikor megálltam. Véletlenül éppen egy szórakozó klub előtt. Mondhatni a törzshelyem volt fiatalabb koromban: a haverokkal mindig itt lógtunk; a végén már fizetni sem kellett a belépésért. Most is csak odaköszöntem a biztonsági őrnek: – Szia Pityu! – Szia! Hogy megy manapság? – Tévelygek csak. Beengedsz? – Persze, menj csak. Legalább feldobod a társaságot…- kuncogott. – Köszi. Beléptem az ajtón, s azonnal megcsapott a dohányfüst. Szinte már…
A bokáján köröztem a hüvelykujjammal. A testét néztem, a gyönyörűt. Mind az összes dombokat, hajlatokat, völgyeket. Sóvárogtam rá, persze, hogy bejárjam őket, de tudtam, hogy nincs még itt az ideje. Soha nem okozott gondot az önmegtartóztatás. Szükséges is volt, hogy semmiképpen se az – amúgy bennem élő – vadállatot lássák, ha rám pillantanak. A kialakult taktika szerint mindig megvártam a fölkínálkozást. Hogy aztán ez nyílt-e és szégyentelen, vagy szemérmes, ráutaló – az engem már nem érdekelt. Legjobban a kettő sajátos keveréke tudta fölkorbácsolni a vágyaimat. A hüvelykujjammal hosszan köröztem a bokáján, vártam, hogy magához térjen. Hogy valami módon fölvegye velem…
Beindult a tanév, és én már több hete nem láttam a barátnőmet. Kíváncsi voltam, mi lehet vele, aztán egyszer hazafelé a gimiből megcéloztam a lakásukat. Becsöngettem hozzá. Kis motoszkálás után az öccse nyitott ajtót. – Szia! – köszöntem. – Helló! – Eni itthon van? – kérdeztem feleslegesen, mert már kidugta a fejét a szobájából. – Szia Márti! – üdvözölt. – Itt várjak, vagy bemehetek végre? – kérdeztem epésen Istvántól, aki szinte elállta az ajtót. – Persze, gyere csak – hallottam Enikő hangját. – Rosszkor jöttem? – kérdeztem, és közben beljebb nyomultam. – Ne hülyéskedj, csak éppen olvastunk – próbált megnyugtatni…
Még a télen történt, hogy kommunista szombatot tartottam. Már épp indultam volna haza, mikor is csörgött a telefonom; – Jöttem érted, engedj be kérlek. Nem egészen így volt megbeszélve, de hát mindegy. Megnyomtam a gombot, így az ajtó kinyílt. Pakolásztam tovább a dolgaimat az asztalról, mikor is rám köszönt. Felé fordultam, hogy oda tudjak menni hozzá üdvözlő csókot nyomni a szájára, mire elállt a lélegzetem. Ott állt előttem egy hosszú fekete szövetkabátban, alatta fekete fehérneműszettben; lábain fekete magas szárú, magassarkú csizmát viselt, ami a térdén felül ért. A csizma alól kilátszott a fekete harisnya, amit a fekete, alul nyitott csipkés…
Amikor Éva befordult az utcába, és meglátta a felfordulást, maradék türelme is szertefoszlott. Jobb oldalon, épp ahol ők is laktak, a hepehupás aszfaltcsík mellett friss földhányás húzódott, egyenetlen, rút hátával elcsúfítva az utcára kifutó udvarok sima zöldjét, és elzárva a házakhoz vezető bejáratot. – Anyúúúú! – húzta a szót hátul magas hangján Lili. – Viki nem ad nekem a rágójábóóól. – Te is kaptál. Csak te lenyelted, te kis hülye – vágott vissza a nővére. – Nem iiis! Nem iiis! Hazucc! Hazucc! – ellenkezett a kicsi, a testvére hajába markolt – feltehetően, Éva nem látta, mert az utat figyelte maga…
Mintha a mobilom csörögne. Lehet, hogy csak álmodom, de újra csörög. Tapogatózva keresem a franciaágyon, sötét van. Már harmadszor csörög, mire megtalálom. Felveszem. – Szia én vagyok. Mondja egy halk női hang. – Most ment el, ha van kedved, jöhetsz. Szeretlek nagyon. – Háromnegyed óra múlva ott vagyok. Mondtam én. – Puszi, szeretlek. Ránézek az órámra éjfél múlt öt perccel. Gyorsan öltözködök, felkapom az előre kikészített öltönyömet, kötöm a nyakkendőt, húzom a cipőmet. Kilépek a folyosóra, arcomba mar a januári szél. Hideg van, csikorgóan hideg. És a garázs felé menet eszembe villan hova is megyek. Eszembe jut az első titkos…
Csörög a telefon. A szám nem volt ismerős, de kíváncsiságból felvettem. – Igen, tessék! – Szia! Hogy vagy? – nem ismertem meg a férfihangot. – Jól, de kivel beszélek? – Attila vagyok! – azonnal beugrott, és kicsit el is szégyelltem magam amiért nem ismertem rá a hangjára – Na már meg se ismered a hangom!? Szépen vagyunk.. – hangjában megjátszott volt a neheztelés. Sokkal jobb barátok vagyunk annál, semhogy ilyenen megsértődnénk. – Bocsi édes, nincs bent a számod a telefonomban. Mizu veled? Hosszabb beszélgetést folytattunk, amiből megtudtam, hogy a külön költözött a barátnőjétől, és most egy bérelt pecóban lakik. A…
Laza napom volt, de olyan nyűgös, életunt voltam. Dolgoztam, este volt és akkor megcsörrent a mobilom. – Hoppá! A srác a múltamból … aki valamikor, valahol, „volt” nekem az életemben. Ő futotta a „felesleges köreit”a mobil másik végén aminek az lett úgyis a vége: – Hazaviszlek! 🙂 Miközben vezetett én néztem a fénylő csillogó barna szemeit a szőke haján meg meg csillant a hajzselé fénye,éreztem az illatát és arra gondoltam „basszus” pont most nem lehetek vele mert, mert … na 🙁 Megérkeztünk a parkolóba … a szívem kalimpált és emlékszem nem gondoltam semmire csak vágytam a csókjára.. – Sorry, nem…