Van nekem egy régi hölgyismerősöm, pontosabban onnan ismerem, hogy a szomszédunk volt egy társasházban. Már gyerekkorom óta ismerem, és elég közeli barátok vagyunk. Úgymond, gyakran jártam hozzá beszélgetni, segített a tanulásban. A korkülönbség köztünk 6 év. Bár nem az a kimondott szépség, de mindig volt benne valami, ami megfogott, és jóval később már szexuálisan is vonzódtam hozzá. Ilyen jellegű tapasztalataim nem voltak, mivel én mindig is vele akartam elveszíteni. Egyszer volt bátorságom előtte felhozni ezt a témát, de nemleges választ adott. Ez azonban nem tántorított el. Aztán neki gondjai támadtak a számítástechnikában, és segítséget kért. Én pedig – nem komolyan…
Nyílt megcsalás. Mert így volt. – Ez az ember imád engem. – mondtam magamban. Hányszor képzeltem már ezt. Ha tudná. Erre ő ajánlja fel, és nekem, nem magának. Várhat egy nő ennél nagyobb elismerést a szeretetre? Munka, munka, munka. Megfelelés, beszámoló, visszajelzés nélkül, kötelesség tudóan, mégis határozottan. Mert nehogy már a „nyúl vigye a puskát”. Szembenézés azzal a tudattal, hogy hiába „megmondó” a szerepem, mindig valaki ajtót mutat, és nem udvariasságból, bár kedvesen. Nem is megyek bele, mert ha ilyenekről beszélek, hajlamos vagyok letargiába esni. Mármint nem azért, mert sikertelen vagyok, hanem azért, mert a világ még nem érett meg…
Na ezt már tényleg nem kellett volna. Tegnap Edit azt mondta (nem nekem persze), hogy zavarja, amiért én úgy érzem, hogy bunkó velem. És hát lássuk be tényleg zavart. Vele kapcsolatban mindenre százszor olyan érzékeny vagyok, mint másokkal szemben. Ez nem jó, tudom én is. Próbáltam tenni ez ellen, nem venni magamra a faszságait, hiszen tudom, hogy nem gondolja őket komolyan. De mégse megy. Azt hiszem még mindig szeretem, és tudom nem kéne, de ez van, nem tudok tenni ellene. És tegnap megint olyan szépeket mondott, de megint nem tartotta be őket, ahogy máskor se. És nekem megint eldurrant az…
Csak futottam, futottam az üres úton. A frissen lehullott hó csikorgott bakancsaim alatt. Nem… cseppet sem félelemből futottam. Késztetésből csupán, mert ki kellett adnom azt a bizonyos feszültséget. Egy cseppet sem melegedtem ki, mikor megálltam. Véletlenül éppen egy szórakozó klub előtt. Mondhatni a törzshelyem volt fiatalabb koromban: a haverokkal mindig itt lógtunk; a végén már fizetni sem kellett a belépésért. Most is csak odaköszöntem a biztonsági őrnek: – Szia Pityu! – Szia! Hogy megy manapság? – Tévelygek csak. Beengedsz? – Persze, menj csak. Legalább feldobod a társaságot…- kuncogott. – Köszi. Beléptem az ajtón, s azonnal megcsapott a dohányfüst. Szinte már…
A bokáján köröztem a hüvelykujjammal. A testét néztem, a gyönyörűt. Mind az összes dombokat, hajlatokat, völgyeket. Sóvárogtam rá, persze, hogy bejárjam őket, de tudtam, hogy nincs még itt az ideje. Soha nem okozott gondot az önmegtartóztatás. Szükséges is volt, hogy semmiképpen se az – amúgy bennem élő – vadállatot lássák, ha rám pillantanak. A kialakult taktika szerint mindig megvártam a fölkínálkozást. Hogy aztán ez nyílt-e és szégyentelen, vagy szemérmes, ráutaló – az engem már nem érdekelt. Legjobban a kettő sajátos keveréke tudta fölkorbácsolni a vágyaimat. A hüvelykujjammal hosszan köröztem a bokáján, vártam, hogy magához térjen. Hogy valami módon fölvegye velem…
Beindult a tanév, és én már több hete nem láttam a barátnőmet. Kíváncsi voltam, mi lehet vele, aztán egyszer hazafelé a gimiből megcéloztam a lakásukat. Becsöngettem hozzá. Kis motoszkálás után az öccse nyitott ajtót. – Szia! – köszöntem. – Helló! – Eni itthon van? – kérdeztem feleslegesen, mert már kidugta a fejét a szobájából. – Szia Márti! – üdvözölt. – Itt várjak, vagy bemehetek végre? – kérdeztem epésen Istvántól, aki szinte elállta az ajtót. – Persze, gyere csak – hallottam Enikő hangját. – Rosszkor jöttem? – kérdeztem, és közben beljebb nyomultam. – Ne hülyéskedj, csak éppen olvastunk – próbált megnyugtatni…
Még a télen történt, hogy kommunista szombatot tartottam. Már épp indultam volna haza, mikor is csörgött a telefonom; – Jöttem érted, engedj be kérlek. Nem egészen így volt megbeszélve, de hát mindegy. Megnyomtam a gombot, így az ajtó kinyílt. Pakolásztam tovább a dolgaimat az asztalról, mikor is rám köszönt. Felé fordultam, hogy oda tudjak menni hozzá üdvözlő csókot nyomni a szájára, mire elállt a lélegzetem. Ott állt előttem egy hosszú fekete szövetkabátban, alatta fekete fehérneműszettben; lábain fekete magas szárú, magassarkú csizmát viselt, ami a térdén felül ért. A csizma alól kilátszott a fekete harisnya, amit a fekete, alul nyitott csipkés…
Amikor Éva befordult az utcába, és meglátta a felfordulást, maradék türelme is szertefoszlott. Jobb oldalon, épp ahol ők is laktak, a hepehupás aszfaltcsík mellett friss földhányás húzódott, egyenetlen, rút hátával elcsúfítva az utcára kifutó udvarok sima zöldjét, és elzárva a házakhoz vezető bejáratot. – Anyúúúú! – húzta a szót hátul magas hangján Lili. – Viki nem ad nekem a rágójábóóól. – Te is kaptál. Csak te lenyelted, te kis hülye – vágott vissza a nővére. – Nem iiis! Nem iiis! Hazucc! Hazucc! – ellenkezett a kicsi, a testvére hajába markolt – feltehetően, Éva nem látta, mert az utat figyelte maga…
Mintha a mobilom csörögne. Lehet, hogy csak álmodom, de újra csörög. Tapogatózva keresem a franciaágyon, sötét van. Már harmadszor csörög, mire megtalálom. Felveszem. – Szia én vagyok. Mondja egy halk női hang. – Most ment el, ha van kedved, jöhetsz. Szeretlek nagyon. – Háromnegyed óra múlva ott vagyok. Mondtam én. – Puszi, szeretlek. Ránézek az órámra éjfél múlt öt perccel. Gyorsan öltözködök, felkapom az előre kikészített öltönyömet, kötöm a nyakkendőt, húzom a cipőmet. Kilépek a folyosóra, arcomba mar a januári szél. Hideg van, csikorgóan hideg. És a garázs felé menet eszembe villan hova is megyek. Eszembe jut az első titkos…
Csörög a telefon. A szám nem volt ismerős, de kíváncsiságból felvettem. – Igen, tessék! – Szia! Hogy vagy? – nem ismertem meg a férfihangot. – Jól, de kivel beszélek? – Attila vagyok! – azonnal beugrott, és kicsit el is szégyelltem magam amiért nem ismertem rá a hangjára – Na már meg se ismered a hangom!? Szépen vagyunk.. – hangjában megjátszott volt a neheztelés. Sokkal jobb barátok vagyunk annál, semhogy ilyenen megsértődnénk. – Bocsi édes, nincs bent a számod a telefonomban. Mizu veled? Hosszabb beszélgetést folytattunk, amiből megtudtam, hogy a külön költözött a barátnőjétől, és most egy bérelt pecóban lakik. A…
Laza napom volt, de olyan nyűgös, életunt voltam. Dolgoztam, este volt és akkor megcsörrent a mobilom. – Hoppá! A srác a múltamból … aki valamikor, valahol, „volt” nekem az életemben. Ő futotta a „felesleges köreit”a mobil másik végén aminek az lett úgyis a vége: – Hazaviszlek! 🙂 Miközben vezetett én néztem a fénylő csillogó barna szemeit a szőke haján meg meg csillant a hajzselé fénye,éreztem az illatát és arra gondoltam „basszus” pont most nem lehetek vele mert, mert … na 🙁 Megérkeztünk a parkolóba … a szívem kalimpált és emlékszem nem gondoltam semmire csak vágytam a csókjára.. – Sorry, nem…
Végre itt a szombat, az izgulás időszaka, mi fog történni, mi vár majd ma Ránk! Nem vagyunk nagy klubba-járók, de ha kívülről nem is látszik, akkor is van bennem egy adag izgalom. Készülődés, fürdés, hajmosás már mind-mind rutinszerű és az idő elérkezett az indulásra. Már nem egyszer tesszük meg ezt az utat, de mégis az utcához érve kissé remeg a gyomrom, ki tudja mi vár benn. Az öltözőben ismét nem találjuk a szekrényünket, de kedvesen ráböknek melyik is az. Rajtunk kívül egy srác öltözködik, én nem látom, a párom észreveszi, hogy nagyon megnéz. (későbbiekben nagy jelentősége lesz már az öltözői…
Kora nyár volt. Rita épp hosszú, vörös haját szárította a délutáni napsütéstől ragyogó ablak mellett, készülődött, hiszen estére vendégeket várt. Fiatal, vonzó, vékony lány volt, akit magas termete mellett formás feneke és hosszú, szexi combjai jellemeztek. Egyedül melleinek méreteivel nem volt megelégedve, elég kicsinek találta őket. A férfiak viszont megőrültek testétől, akárhol járt az utcán, mindenhol megfordultak utána, ő pedig élvezte a helyzetet. Andrással egy helyen dolgoztak, és már az elején megkedvelték egymást, jókat beszélgettek mindenféle témáról, könnyen megtalálták egymással a közös hangot. A srác szintén fiatal volt, helyes gyerek, bejött Ritának. Beszélgetéseik alkalmával sokszor került szóba az erotika, de…
A kicsi kis feleségem még a kapcsolatunk elején elmesélte, hogy a szex nála nem csak a fiúkra korlátozódik, sőt azt is megbeszéltük, hogy a szexet és a szerelemet külön lehet egymástól választani. Kriszta, a feleségem vékony, jó alakú, helyes arcú kis csaj, nem túl nagy, de nagyon érzékeny kis cicikkel. Volt egy nagyon helyes kis barátnője, Móni, aki nagyon tetszett nekem. Egy nap megkérdezte Kriszta, hogy mit szólnák, ha Mónit is bevonnánk egy szeretkezésbe. Azt nem tudom, hogy Móninak mit mondhatott, de ő is nagyon kacéran kezdett velem viselkedni. Természetesen igent mondtam. Egyszer mikor hármasban érkeztünk haza, Kriszta már a…
Éjfél is elmúlt, mire a kempingbe értünk. Jókora területet foglalt el a Balaton partján, és a kései időpont ellenére tele volt emberekkel. Bár a tűzijáték már régen véget ért, nem is emlékeztem rá, hogy egyáltalán lezajlott (mikor rákérdeztem, Dóri és Szandra is csak tanácstalanul vonogatta a vállát – bizonyára átszeretkeztük az egészet). A kemping területén már elengedtem a lányok kezét; azt mondták, van ott néhány ismerősük, és nem akarnak feltűnést kelteni. Észrevétlenül surrantunk be Dóri és bátyja lakókocsijába (Szandra sátorral volt), és nevetgélve lehuppantunk az egyik ágyra. Jól felszerelt, tágas kocsi volt, és örömmel fedeztem fel, hogy hűtő is van.…