Egy nagyon perverz lánybuli

A szokásos, hétvégi traccspartinak indult az az este is: Sziszka már a harmadik Triple Sec-et dobta be, aminek Niki egyáltalán nem örült – ismerte már annyira, hogy tudja, milyen lesz az italtól…

A szőke tünemény kényszeredett mosollyal túrt a hajába, majd égkék szemeit sokatmondóan a becsípett lányra emelte:

– Sziszka, nem kérsz valamit enni?

– Hülye vagy? – kiáltotta kacagva a másik – Tudod, hogy fogyókúrán vagyok!

– Ha így folytatod, hányni fogsz – tette hozzá méltatlankodva Kriszta is. Ő is részeg volt, de valahogy mindig meg tudta őrizni a józanságát.

– Legalább kiadom a reggelim! Ez is csak használ az alakomnak!

Ó, a fenébe – ráncolta össze a homlokát Niki – Ez a hülye már most nem tud magáról…

– És megéri az alakodért detoxba menni? – szegezte neki keményen Kriszta.

– Hé, Kriszta… – nyugtatta volna Niki, de az megálljt intett neki:

– Tudod, hogy az eszét nem félti…

– De én tudom, hol a határ! – méltatlankodott Sziszka, és már nyúlt is az üvegért, Kriszta azonban kikapta a kezéből:

– Szó sem lehet róla!

A másik erre durcásan leszegte a fejét, és göndör, vörös fürtjein át villogtatta zöld szemeit a japán cserediákra.

– Sziszka, igaza van – pillantott rá Niki – Túl sokat ittál; már nem tudsz magadról.

– Jól van – felelte. – Elhiszem. Szóval… Hol is tartottunk?

– Etooo… – gondolkodott el Kriszta, majd észbe kapott:

– Persze! Szóval, az a szerencsétlen – azt hiszem, talán Csaba volt a neve – jött azzal, hogy az ő kocsija tág, és minden előjel nélkül lesmárolt!

– Nem mondod? – hüledezett Niki – Én nem is tudom, mit csináltam volna vele…

– Naná, hogy keféltél volna vele! – tört ki a nevetés Sziszka-ből.

– J-jó… De azért nem hagytam volna annyiban… És mit csináltál? Orrba vágtad legalább?

– Mondtam neki, hogy hűtse le magát, és a gatyájára öntöttem az ásványvizet.

A másik kettő fuldoklott a nevetéstől.

– Miért nem a koktélt? – kérdezte Sziszka miután levegőhöz jutott, majd prüszkölve folytatta a hahotázást.

– Csak nem képzeled, hogy erre a balfácánra pazarlom azt a drága italt!?

Ettől aztán Niki is kénytelen volt felsikítani:

– Ááááá! Kriszta, szívem, imádlak!

Egyszerre felzúgott a csengő lágy, elektromos dallama. Niki pirospozsgás arccal pattant fel, és sietett le az emeletről, hogy ajtót nyisson. Ildi és Ivett voltak azok, mögöttük az örökké észrevétlen, szeplős kis Ingrid. Kivételesen egy hatalmas hátizsák volt nála, ezért a szokásosnál jobban kitűnt a tömegből, de Ildi egy hatásos mozdulattal előrántotta maga mögül az üveg csokoládélikőrt, amitől Niki menthetetlenül elolvadt – tekintve, hogy ez az az ital, amivel bármikor le lehet kenyerezni, mert imádja.

– Sziasztok! Gyertek beljebb! – invitálta, sőt tessékelte át őket az előszobába, ahol a másik két lány cipője már várta, hogy a többieké is melléjük kerüljön.

Ivett még új volt: álmélkodva csodálta meg a szobákat, ahogyan a házigazda körbevezette.

– És ez itt az én mosdóm – magyarázta a szőkeség – Ezt használhatod, ha esetleg sokat innál, vagy megint evés közben merülnének fel a gyomorforgató témák… És ne aggódj, attól, hogy most ilyen tiszta, még nem szentély; nem te vagy az első, aki szerényebb családból jött, és tapasztalat, hogy félnek használni a dolgokat. Pedig én is csak ember vagyok… Na jó, azért a tamponjaim ne foszd ki.

– Értem… Bevallom, a nagyszüleimnek van egy telke villával, oda régebben felvittek a szüleim, mielőtt a balesetük volt.

– Ó, bocsánat… Nem akartam rossz emlékeket ébreszteni benned – váltott együttérző hangnemre Niki.

– Nem, ugyan… Ennyi erővel ki se volna szabad nyitnunk a szánkat – mosolyodott el bíztatóan Ivett. Lentről kacagás hallatszott – olyan ordenáré fajta – aztán Ildi emelte fel a hangját:

– Hogy lehet este nyolckor részegnek lenni?! – de ő is felnevetett.

– Sziszka szeret kirúgni a hámból, nemde? – mosolyodott pajkosan Niki-re Ivett. A fény valahogy úgy esett az arcára, hogy most valamivel kevésbé tűnt sápadtnak. A hosszú, fekete tincsek azonban elrejtették ajka szélét, ahogyan kicsit lejjebb eresztette az állát.

– Igen, meglehetősen – mosolygott vissza a lány, de magában megjegyezte, hogy Ivett sokkal összetettebb személyiség, mint amilyennek elsőre tűnik.

Miután visszatértek a többiekhez, a beszélgetés folytatódott, a háttérben a Niki laptopjára kötött hifiből kellemes zene szólt. Felcsendült egy Miyavi szám is, amin mindenki el volt alélva, majd gyorsan továbbtekertek egy Jean-Michel Jarre-t, amit Niki az apja ármányának tudott be, aztán a French Affair ősrégi slágere következett, a „My Heart Goes Boom” – erre táncoltak egyet – bár Ivett és Ingrid ebből inkább kimaradtak.

Időközben fogytak a sörök, borok, rövidek és hosszúk is, amiket hoztak, és végül segg részegre itták magukat. Kriszta és Sziszka néha kimentek az erkélyre cigizni, és végül egyetlen szál erejéig Niki és Ildi is csatlakozott hozzájuk. Ahogy visszaért, vette csak észre Ingrid táskáját a sarokban.

– Te, Ingrid, te mit hoztál? Csak nem valami piát rejtegetsz előlünk?

– A lány ijedten kapta az ajka elé a kezét és kifésült egy rakoncátlan, barna tincset az arcából. Pironkodva, tétován végül azt válaszolta:

– Tudod, volt a múltkor az a fogadás… amibe részegen belementem…

– Nem mondod? – sandított kajánul a lányra Kriszta, amitől az – ha lehet – még kisebbre húzta össze magát. – És honnan szerezted?

– A-az az én titkom marad – erőszakolt magára némi sejtelmes határozottságot Ingrid, mielőtt a többiek rávetették magukat a táskára, és sorban szegezték neki a kérdéseket.

– Azt remélted, hogy nem vesszük észre, mi?

– Nem! Én igazából vártam, hogy mikor…

– Ó, szóval vártad, miii? Húú! Ez… ez az, aminek látszik? A szüleid ilyen perverzek, vagy ezek mind a tieid?

– N-nem… Igazából…

Hirtelen nagy csönd lett, és ezért ösztönösen is elharapta, amit mondani akart.

– Aztaaa… Ez brutális… Ez… ez… – Kerekedtek el Sziszka szemei, ahogy kegytárgy módjára felemelte az alacsony felbontással kinyomtatott ál-borítóval ellátott DVD-tokot.

– Á, ezt már láttam – legyintett a valamivel távolabbi kanapén türelmesen terpeszkedő Kriszta.

– Tényleg, te is megnézted őket, Ingrid? – kérdezte gonoszan Niki.

A lány arca rákvörösre változott, és már épp nekiállt volna hevesen tiltakozni:

– …!

– Ugye leellenőrizted, hogy az van-e rajta, ami rá van írva? Vagy hoztál egy rakat mesét? Hmmm? – fojtotta belé a szót Ildi.

Ingrid teljesen beledermedt a szituációba, amiből a szőnyegről csak most felkelő Ivett zökkentette ki:

– Szerintem úgyis kiderül, ha végre nemcsak fogdossátok, hanem be is tesszük valamelyiket. Nem?

Két pillanat bamba pislogás, majd Sziszka odarontott a házi-mozihoz, hogy felszentelje. A többiek az utolsó pillanatban fogták le.

– Hülye vagy?! – rivallt rá Ildi. – Először valami egyszerűbbel kezdjük! Mondjuk itt van ez: „Torkos kiskukták”…

Niki gyorsan átállította a hifit. A lemezen valami oldalról letöltött film lehetett, mert nem volt menüje sem, csak elindult magától… ráadásul német nyelven, és nem lehetett átállítani. A lányok mindenesetre epedezve várták, hogy a helyes srácok egymással incselkedve végül levessék mondvacsinált gátlásaik és állatias gyönyörüvöltések és vöröslő ánuszok ragyogásában egymás hátára élvezzenek.

Végülis nem volt olyan élvezetes, mint amire számítottak, de jó volt látni, ahogy Ingrid hol kigúvadt szemekkel lesi a képet, hol párnát szorítva az arcára nyöszög, miután észbe kap. Már ezért is megérte.

És akkor Ivett felvetette a következő beszédtémát:

– Ezek vajon buzik, vagy esetleg…

– Húúúúúúú!!! Mondjuk, ha Jácint és Öcskös közrefognának, és…

Mindenki izgatottan visongatott, csak Ingrid dőlt hátra párnával az arcán. Utána azonban Ildi hangja huhogott föl vészjóslóan:

– Ingriiiid… Nedves vaaagy??

– Micsoda!? – rántotta el az arcától a párnát döbbenten a lány. – Dehogyis!

– Fogadjunk? – vigyorodott el a másik olyan kajánul, amennyire csak lehet.

Néma csönd. Ingrid megszeppenve, zavartan és tanácstalanul húzta az ajka elé a párnát. A mosolyok hirtelen lehervadtak… Döbbent tekintetek kereszttüze… A vöröslő arc lassan elfehéredett a felismerés fényében…

– Ááááááhháháháhááá!! – tört ki végül féktelen röhögésben Sziszka, majd hasonlóképpen a többiek is.

– Neee, ezt nem hiszem el, ezt látnom kell! – vigyorodott el megszállottan Ildi, és fölhajtotta a még mindig párnát markolászó lány szoknyáját, aki ugyan megpróbálta takarni magát, de a másik megakadályozta. Sikongatott, hogy ne nézzék, jajveszékelt, de nem ért el vele semmit…

– Így nem látszik – felelte Niki, és megfogta a fehérnemű két oldalát. Ingrid pánikba esett:

– Ne, hülye! Ne! Hagyd abba, kérlek! – küszködött, de a többiek lefogták kezét-lábát, így a bugyi végül lekerült róla, és mindenki megcsodálhatta az ő kicsi, pelyhes, nyirkos puniját. A lány kínjában az ajkába harapott.

– Eskü… – ámuldozott Sziszka, és leheletét megérezve Ingrid megpróbálta kicsit összébb húzni a lábát. Persze nem engedték neki.

– Odanézz, kicsordul! – kiáltott fel meglepetten Niki, majd elcsuklott a hangja, ahogyan rájött, hogy úri hölgyek nem viselkednek így.

– Ne! – kiáltotta kétségbeesetten a lány, és felkapta a fejét: mindenki őt mustrálta, még Ivett és Kriszta is. – Engedjetek el!!

– Lehet… hogy ez már nem is a filmtől van – vetette fel tűnődve Kriszta.

– Nem mondod!? – tátotta el a száját Ildi.

– Neem!!! – vergődött minden erejéből Ingrid.

– Lehet, hogy jobb lenne még most abbahagyni… – vetette fel diszkréten Niki, de oda se hederítettek rá.

– Szerintem nézzük meg, hogy kemény-e a melle is! – kiáltotta Ildi.

– Az a kicsi? – kérdezte értetlenül Sziszka.

– És azzal mit érünk el? – vetette közbe Ivett. – Az az igazi bizonyíték, ha valaki benyúl neki, és magától rászorít, mert akkor még fel van izgulva.

– Mics-o-da!?! Nem!! Hagyjatok!!! Eresszetek már el! Hagyj–… Hagyjatok már békén!! – sikoltotta Ingrid, és újból megpróbált szabadulni.

– Na jó… – kezdte Sziszka – …de ki fogja megtenni?

Mindenki nézett mindenkire, mire Kriszta egy közönyös vállrándítással feltűrte kicsit a blúzát, és bedugta a kis- és a gyűrűsujját. Az izmok hosszan megfeszültek, majd elernyedtek. Aztán aprót rándultak. Majd megint. Kriszta felvonta a szemöldökét, majd pajzán félmosolyra húzta a száját. A többiek döbbenten néztek.

Ingrid összeszorított szemmel és vékonyra préselt ajkakkal reszketett. Sziszka nem bírta tovább, meg kellett kérdezze:

– Na?

– Nos… – húzta vissza a kezét Kriszta – Úgy tűnik, élvezi – azzal elővett egy papírzsebkendőt, és megtörölte. – A kérdés már csak az… – és alaposan kivárta a hatásszünetet – …hogy mit?

– Ho-hogyhogy mit? – kérdezte Ildi, de Ivett már készült a válasszal:

– Vajon most az izgatta fel, hogy nézzük… vagy az, hogy Kriszta hozzáért?

– Rohadt szemét állatok… – felelte remegő hangon Ingrid.

– Szerintem kérdezzük meg – javasolta Niki, hogy legalább egy kicsit visszaszerezze a helyzet fölötti uralmát. – Ingrid – hajolt oda hozzá – te leszbikus vagy?

Hosszú csend, majd meglepően határozott válasz.

– Nem.

– Biztos? – folytatta a lány.

– Biztos. Van barátom.

– Szóval onnan vannak a filmek! – tört fel a felismerés Ildi-ből.

– Most már elengedtek végre? – kérdezte Ingrid, és az arca meglehetősen durcás ábrázatot öltött.

A fogvatartói is kezdték megérteni a helyzet komolyságát, és bűnbánóan visszahúzódtak. A lány komoran felhúzta a bugyiját, majd azt mondta:

– Bocsássatok meg, de kimegyek a mosdóba, rendbe szedni magam. Ha megengeditek, akkor inkább egyedül tenném.

Azzal elindult felfelé a lépcsőn. Niki utána akart szaladni, de Kriszta leintette:

– Hagyd, majd én. Rutinom van benne.

 

Odafent Ingrid pisilt, aztán kisírta magát és rendbe szedte a sminkjét, majd megpróbálta helyre tenni a gondolatait. Ezt szakította félbe Kriszta kopogása:

– Hé, Ingrid… Jól vagy? Minden rendben?

Nem érkezett válasz.

– Ingrid… Bocsánat… Tudod, milyen hülyék vagyunk…

A zárnyelv kattant, de nem jött ki senki. Kriszta nem tudta eldönteni, hogy beengedte vagy kizárta-e a lány, ezért megpróbálkozott a kilinccsel. A gomb megforgott, az ajtó kinyílt…

Ingrid eléggé nyúzottnak tűnt, de nagyjából helyrehozta magát. Profilban állt, a fürdőszoba tükörben nézte magát.

– Pocsékul festek – jegyezte meg.

Kriszta becsukta és bekulcsolta maga mögött az ajtót, csak aztán válaszolt.

– Nem. A körülményekhez képest legalábbis, ragyogsz… – mosolyodott el kényszeredetten, majd lerogyott ülésbe, a hátát az ajtónak támasztva.

Ingrid hosszan révedt saját arcára, aztán a csapra pillantott maga előtt, majd kisvártatva a lányra:

– Miért… vállaltad el?

Kriszta nem értette, megrázta a fejét, és kettőt pislogott is.

– Mármint mit?

– Miért… pont te… nyúltál be… oda?

– Figyelj, én tényleg sajnálom, é–…

– Nem az. Miért nem vártad meg, míg eldöntik egymás közt?

Lentről tompa visongás hallatszott. Biztos valami olyan téma került szóba, vagy megint pornót néztek, és azon ujjongtak.

– Egy: valakinek el kellett vállalni. Kettő: a többiek valószínűleg megpróbáltak volna megujjazni, amilyen állapotban most vannak. Három: én vagyok az, akit a legkevésbé sem zavart a dolog. Egyébként meg ne hidd, hogy csak téged mozgatott meg az a film – csak ugye éppen azért hecceltek, mert tudják, hogy milyen visszahúzódó vagy egyébként… Meg ugye a pia…

Ingrid egy darabig csak nézte Kriszta-t, aztán kinyitotta a száját, hogy megköszönje… de végül mégsem azt tette:

– És… te akkor leszbikus vagy?

– Én… – kezdte zavartan a lány, de ekkor kopogtak, és Niki hangját lehetett hallani az ajtó túloldaláról:

– Éltek még?

– Igen, majd megyünk!

– Ne hozzak valamit inni? Vagy enni?

– Kösz, megvagyunk! – kiabált vissza neki, aztán, miután hallotta, hogy a lány elindult a lépcsőn, halkabban folytatta:

– Nem vagyok leszbikus. De… őszintén szólva, a lányok se taszítanak. Eeto, de nem kell félre értened, én tényleg nem azért csináltam, hanem–.

– Jól esett? – szegezte neki a kérdést Ingrid érdeklődve.

– Nos… Khm… Nem számítottam rá, hogy rászorítasz. Ahogy azt se gondoltam volna, hogy pont te nem vagy szűz közülük.

Ingrid elpirult, és halványan elmosolyodott.

– Tényleg, mesélsz a pasidról? – kérdezte Kriszta.

– Nem ismeritek. Három éve végzett a sulimban, Németországban. A neve Daniel.

– Várj, akkor ő… hét évvel idősebb nálad?

– Igen…

– És… akkor nem is tőle vannak a filmek, mert ő most nincs is itt.

– Igen…

– Akkor… ezeket te nézed?

Ingrid az utolsó „igen”-t már rákvörösen mondta ki, és olyan halkan, hogy inkább nyüszítésnek hangzott, és szinte nem is lehetett hallani.

– De kérlek, ne mondd el a többieknek… Kérlek… – suttogta.

– Ne aggódj, köztünk marad – biccentett Kriszta, majd rövid szünet után megkérdezte:

– És neked? Jól esett?

A lány arcán enyhülő pír új erőre kapott.

– Ö… öm… Én… nem tudom… – látszott, hogy teljesen zavarban van.

– Szeretnéd tudni biztosra? – kérdezte Kriszta, azzal felállt, és odasétált hozzá.

Kriszta ázsiai létére viszonylag magas volt, Ingrid pedig kimondottan alacsony, így majdnem egy fej volt kettejük közt.

– H-hát, én inkább nem, egyszer is elég v–… – fordította félre tétován az arcát, de a lány a kezébe vette, másikkal kicsit megtámasztotta az állát, és lágyan megcsókolta. Ingrid először csak döbbenten hagyta, aztán lehunyta a szemét, kezét a lány derekára tette és visszacsókolt. Majd egy picit elbizonytalanodott, és elhúzódott tőle.

– Bo-bocsánat… Én n-nem akartam tolakodó lenni…

De Kriszta mosolygott. Nem gonoszan, nem diadalittasan, lágyan, megértően és barátságosan. Most a másik keze is a lány arcára vándorolt, és újból megcsókolta. Ez most szenvedélyesebbre sikerült, és hosszabbra is. Miután elváltak ajkaik, Kriszta elkezdte kigombolni Ingrid blúzát. Az riadtan pillantott az ajtóra, de a másik megnyugtatta:

– Ne aggódj, bezártam. És ha csendben leszünk, nem veszi észre senki.

A lány apró, kerek mellei színben alig tértek el az őket fedő csipkemelltartó fehérjétől, ahogy Kriszta gyengéden széthajtotta a blúzt, hogy megcsodálja őket. Ingrid szégyenlősen fonta össze a karját alattuk, ahogy félénken felpillantott a barna, kaukázusi szemekbe.

Gazdájuk kezei besiklottak a lány ruhája alá, és gyengéden átkarolták a derekát és közelebb húzták. Azután elindultak felfelé, a hátát cirógatva, majd kikapcsolták a melltartó pántját. A formás kis keblek egy hajszálnyit megereszkedtek. Ahogy a fehérnemű leereszkedett, előbukkantak a parányi, rózsaszín bimbók is.

Az egész olyan szűzinek, olyan érintetlennek hatott… Kriszta odahajolt, és gyengéden ajkai közé vette az egyiket, majd lágy csókkal megszippantotta. Az érzés bizseregve hullámzott végig Ingrid testén, és hangos sóhajt szakított fel tüdejéből. Ujjait osztálytársa hajába fúrta, és gyengéden ráfogott a fejére is. A lány hosszan kényeztette szájával a másik mellét, majd óvatosan kigombolta a szoknyát is.

– Ne… – kezdte Ingrid, ahogy Kriszta-ra pillantott, de az válaszképp még kéjesebben kezdett játszani a mellbimbóval, ahogyan pajzánul felnézett rá.

Amikor a lány ismét átadta magát a kéjnek, az egyik kéz becsusszant a bugyijába, és mélyen a vaginájába. Remegve tört fel belőle egy újabb nagy sóhaj, és kénytelen volt a mosdószekrénynek támaszkodni. A lábait lassan kezdte elhagyni az erő, főleg, hogy Kriszta nyirkos ujjai most a csiklójával kezdtek el játszadozni.

Lassan ülésbe ereszkedett, és csípője mozogni kezdett. Arcán a kéj vonásai játszottak táncot, ahogyan partnere különféle helyeken csókolgatva testét végül a bugyit lehúzva a szeméremajkak közé nyalt. Az időközben támaszt talált kezek most ismét az egyenes tincsek közé túrtak. Kriszta hosszan, kéjesen játszott a lány testével. Ingrid teljesen megfeledkezett magáról, és úgy kellett ráerőszakolja magát, hogy a szemmel láthatólag jól szórakozó lányt eltolja magától:

– Kérlek… – felelte – Én is csinálni akarom – suttogta vágytól égő hangon, és már neki is állt kigombolni Kriszta blúzát.

– Hé… – pillantott Ingrid szemébe, aki hálás, mohó pillantást vetett rá, majd kéjesen rámászott és letessékelte a földre.

Egy játszi csók az ajakra, majd kéjes nyelvöltés a nyak iránt. A másik kicsit megijedt, ahogy a lány elkezdte szívogatni a bőrét, de hamar rájött, hogy csak incselkedik vele… Ezzel viszont felkorbácsolta benne is a vágyat: visszacsókolt.

Ingrid nem volt olyan gyengéd, mint amit a jelleme sugallt volna: Kriszta nyakszirtjét kényeztetve kicsatolta elöl a melltartóját is, és elkezdte masszírozni a melleit. Aztán kéjesen végignyalta a lány fülének peremét, akinek az arcára most először ült ki az élvezet.

– Tetszik? – kérdezte pajkosan a lány, azzal feltámaszkodott, majd választ se várva saját mellével kezdte el cirógatni Kriszta-ét.

– Iiigen… Ne hagyd abba… – nyögte halkan az, és hátrahajtotta a fejét. Egy darabig csak kéjesen sóhajtozott, de úgy érezte, megőrül, ha nem kap többet.

– Ingrid…

– Szeretnéd, ugye? – nyalta végig pajkosan a nyakát a lány.

– Kérlek… megbolondulok…

Ingrid apró csókot lehelt a lány ajkára, majd kéjesen végignyalogatta a nyakától a mellkasáig, de nem ment tovább: inkább elkezdte a nyelve hegyével izgatni a mellbimbóját. Kriszta-ból epedezve kínlódó nyögés szakadt fel, ahogyan a körök szaporodtak.

Hosszas kínzás után Ingrid végül megfordult átellenesen, és gyengéden, játékosan végig simított a nedves kisajkakon. Kriszta szűkölve préselte az égnek az ágyékát.

– Könyörgök… Ne gyötörj tovább…

– Ezt azért kaptad, mert nem mondtad, hogy „Kérlek”… – sandított hátra Ingrid, aztán kitolta a fenekét:

– Ha kiengesztelsz, akkor megbocsátok.

Nem kellett kétszer mondani, Kriszta egyből odahajolt, és mohón nyalakodva kényeztette el partnerét… aki a következő pillanatban már viszonozta is neki a gesztust. Halkan búgva hullámoztak egymás testén. Egymás hangjának rezgése nyelvükön végigfutva csak még jobban fokozta gyönyörüket…

Ekkor kopogtak. Hirtelen elnémultak és az ajtóra pillantottak.

– Nem tudnátok kijönni? Pisilnem kell…

Ildi volt az. Majd pont neki nyitnak ajtót… Ingrid megrettent, de Kriszta gyorsan összeszedte a gondolatait:

– Elhatároztuk, hogy így tüntetünk a nők gátlástalan kihasználása és szexuális zaklatása ellen! – kiabálta fontoskodva, majd választ sem várva belefúrta arcát Ingrid fenekébe. Ildi még mondott valamit, a lány azonban társa fejét is visszasegítette ágyékára, és figyelmük ismét csak egymásé volt.

Először Ingrid jutott el a gyönyör tetőfokára: ajkát elemelte Kriszta nemi szervétől, és kettőt-hármat félhangosan is nyögött… A másik azonban szintén abbahagyta, és határozottan letaszította magáról. Értetlen pillantás találkozott az elszánttal:

– Most megmutatom, hogy milyen is az, ahogy a lányok csinálják… és bal lábát Ingridé alatt, másikat fölötte elvezetve odapréselte vagináját a lányéhoz. Kéjes csípőmozgásokkal dörzsölte a lány csiklóját nemi szervével, aki a gyönyörbe belefeledkezve újfent hangosan felnyögött párszor, mielőtt ajkába harapott, hogy csak hümmögni tudjon. Ő is mozgatni kezdte a csípőjét, szinkronban Kriszta-éval, aki szintén kezdett egyre mélyebbeket sóhajtani.

Először Ingrid testén futott végig a borzongás, hosszan és sokszor, és a még mindig egyre hevesebben ringatózó Kriszta-val összeérve újabb és újabb erőre kapott. A lány csak most vette észre, hogy már nyitott szájjal, hangosan élvezett. Kezeit gyorsan ajkára tapasztotta, de még mindig átcikáztak rajta a gyönyör hullámai. Ekkor váratlanul Kriszta teste is megfeszült, majd reszketve roskadt le a fürdőszoba kövére egy fojtottan előtörő, hosszú és mély nyögés kíséretében. Kettejük közt csúnya, sűrű tócsa éktelenkedett, de nem foglalkoztak vele.

Ingrid még mindig remegve és néha-néha összerezzenve mászott rá a lány testére. Melleik ismét összedörzsölődtek. Csókolóztak. Buján és kimerülten. Egy darabig csak így pihegtek. Mindkettejüknek jó volt így. Lentről hangos nyögések hallatszottak, meg valami francia szöveg, de nem volt igazán kivehető, hogy mit is mondtak. Ingrid mindenesetre sejtette, melyik jelenet az.

 

Ivett úgy érezte, van valami más is a lánynál, amit még nem láttak. És az ő megérzései sohase csaltak. A végére kéne járni ennek, amíg vissza nem jönnek – jegyezte meg magában fejcsóválva, mialatt a többiek csacsogó társulatától óvatosan eltávolodva belesett a táskába. És ott volt: A Kör. Eredeti japán verzió, abból is a rendezői változat. Meg mellette volt egy nagy, bőrkötéses könyv is. Ahogyan hozzáért, koszcsíkot hagyott a kézfején.

– Először a filmet – suttogta a fülébe Ingrid. Ettől Ivett ijedten összerezzent. Ráadásul volt a lány leheletében valami… furcsa. A szaga… Nem volt igazán érezhető, biztos lemosta… Hányt is, vagy mi?!

– J-jó… – válaszolt halkan Ivett, de furcsa, nyomasztó érzés kerítette hatalmába a könyv és a film egyidejű feltűnése kapcsán. És az ő megérzései sohase…

– Csakhogy lejöttetek! Mi az ördögöt csináltatok ti odafönt ennyi ideig? – aggodalmaskodott Niki.

– Dugtunk, Niki… – felelte flegmán Kriszta. – Szerinted?

– Látod, én megmondtam! – kortyolt a sörébe Sziszka, de Ildi adott neki egy tockost, amitől prüszkölve fújta ki a habot az orrán.

– Jó… értem… – felelte bűnbánóan Niki – Figyelj, Ingrid… Bocsánat.

A lány fagyosan félrepillantott.

– Mármint, tényleg túllőttünk a célon… Sajnáljuk. Még az a hülye Sziszka is. Nem akartunk a lelkedbe gázolni, csak be voltunk csípve, és… Érted…

– Értem – felelte Ingrid türelmetlenül – De… jobb, ha tudjátok, hogy ez nagyon rosszul esett, és megalázó volt.

– Jó, tudom… Az én hibám volt; vállalom a felelősséget.

– Nem, Niki… Felejtsük el. Bulizni jöttünk át, nem összeveszni. Viszont most valahogy elment a kedvem ezektől a filmektől, úgyhogy valami mást fogunk megnézni…

És úgy is történt. A filmen a lehető leghitelesebb francia szinkronhang szólalt meg, és a lányok a sötét szobában jobbra-balra sikoltoztak rajta. Nem is tudták, hogy létezik a filmnek ilyen verziója. Komolyan féltek a végére. Kriszta kénytelen volt a keblére kucorodó Ingridet használja fedezékül az iszonyatos jelenetek miatt: ő olvasta az eredeti novellát, és ez a verzió hátborzongatóan hasonlított rá, emellett annyival színesebb volt a képi világa és a hanghatásai, de a színészi játék is, hogy ő maga is úgy reszketett, mint a nyárfalevél.

A film ráadásul stáblista nélkül ért véget, látszólag hibás volt a lemez, mert a lejátszó is kétségbeesetten felbúgott, majd leállt, és elment a kép is. A hirtelen támadt sötét-ségben mindenki aggályosan kereste a többiek tekintetét.

Végül Niki úgy döntött, hogy odamászik, és kiveszi a lemezt. Ahogy kinyitotta a tálcát, hirtelen bekapcsolt a képernyő, és elindult rajta a „hangyafoci”. Niki jól tudta, hogy a lejátszónak nem kéne ilyesmiket csinálni, és aggódott, hogy esetleg a lemez tönkretehette, vagy ilyesmi. Majd bejött egy ködös tengerpart, amin a nap épp fakó vörös korongként bukott alá a horizonton.

– Hé, ne kapcsolgassátok! – szólt hátra, de a többiek csak néztek. A távirányító a szőnyegen volt, ők pedig a kanapén tömörültek.

– Marha vicces! Szerintem ti is ugyanúgy be voltatok tojva, úgyhogy ne játsszatok velem ilyesmit!

De a kép hirtelen, mint valami rossz családi videón, egy rövid szünettel váltott: egy döglött ló volt rajta, kiomlott belekkel. A háttérben tompa, visszafelé rögzített üvöltés, zokogás vagy sikoly volt hallható, és a lóba hirtelen belehátrált egy apró, fekete, két lábon járó alak, majd a zsigerek is visszaömlöttek, és felállt.

Sikoltás és sistergés, majd egy fal, rajta egy akasztott kislány árnyéka. Az árny egyszerre elkezdett vonaglani, és egyre erősödő hörgés hallatszott a hifiből is. Majd az öngyilkossági jelenet árnyjátéka visszapergett előttük, míg az alanya vissza nem hátrált a képbe, és meg nem állt.

Mindenki meredten bámulta a képet, Niki pedig lassan, reszketve elhátrált a plazma TV-től, és próbálta elnyomni a csatornát vagy kikapcsolni a készüléket, de az nem reagált. Rettegve hunyta le a szemét, de a képet még úgy is látta. Már mindenki halálra rémült – nem tudták mire vélni a dolgot. A kislány tekintete nem olyan volt, mint egy öngyilkosé: metsző volt, fagyos és vádló.

Hirtelen kidülledtek a szemei, a pupillái akkorára tágultak, mint az egész szeme, és groteszk hörgést hallatva vigyorra húzta a száját, amiben kusza, hegyes fogak sorakoztak, a kép pedig rá is közelített.

A TV ezt követően a lányok páni-sikításától kísérve elfeketedett, a villany pedig felkapcsolt. Ivett és Ingrid kivételével mindannyiuk nadrágján folt éktelenkedett, és értetlenül fordultak a villanykapcsoló irányába, de nem volt ott senki.

Ingrid arcán pedig lassan döbbenet lett úrrá:

– Pont, ahogyan terveztem…

Mindenki rámeredt, még félig-meddig sokkos állapotban voltak a látottaktól, és amit a lány mondott, csak még jobban zavarba ejtette őket.

– Mi… folyik… itt? – kérdezte idegességtől remegő hangon Ivett. – Ingrid?

– Kölcsön kenyér visszajár, az folyik! – kacagott fel gonoszan és diadalittasan a lány, de ezzel nem nyugtatott meg senkit.

– Mi az isten volt ez?! – fakadt ki kétségbeesetten Niki.

– Varázslat! – felelte megszállott mosollyal Ingrid, aztán odasietett a táskájához, és elővette azt a könyvet…

– Ez egy igazi varázskönyv! Okkult mágia van benne! – tartotta fel a poros, fekete, bőrkötésű könyvet, melynek címlapján a kötőbőrből font, körbe foglalt pentagramma díszelgett.

Ahogy Ivett jobban megfigyelte, a jelet elvileg képtelenség volt a könyvvel azonos bőrből létrehozni: a vonalai végtelen, önmagába visszatérő fonatot alkottak. Közben Ingrid lelkesen magyarázott:

– Nehéz a nyelvezete, de úgy tűnik, hogy valami latinnal és némettel is összekevert francia, ezért hoztam egy szótárt, meg kijegyzeteltem belőle pár kifejezést is.

– De… ugye, ami a film után volt, az nem volt igazi?

– Jó, bocsi, tudom, hogy kicsit túllőttem a célon… Az egész csak színjáték volt, mindent elterveztem… Legalábbis én mondtam meg, hogy miben legyen más a film, mint az eredeti. Direkt figyeltem, hogy ne használjak olyan szavakat, amiket a könyv esetleg félreérthet…

– A könyv? – vetette közbe érdeklődve Ivett, akinek egyre inkább felcsillant a szeme a hallottaktól.

– Igen! – fordult felé lelkesen Ingrid – Tudod, ennek a könyvnek saját ereje van.

– És… Mit kér érte cserébe? Kell valamit fizetni?

– Ehhez a filmhez csak egy kis gyertyácskát kellett elégetnem, és addig kántálnom, míg el nem alszik.

– És honnan tudtad, hogy mekkora kell? – kérdezte gyanakodva Kriszta. Logikus kérdés, de tipikusan olyan, amit csak ő tud ilyenkor feltenni.

– Ahhoz van egy külön varázsige, amivel pár csepp vérből egy ilyen gyertyát lehet növeszteni, sőt, amikor varázsolsz, magától meg is gyullad. Tök jó… Először mondjuk én is halálra rémültem, meg kicsit azért ködös a dolog, de a könyv szinte tanítja magát! Az elején vannak az ilyen egyszerűbb kis varázstrükkök, amihez talán nem is kell semmi.

– Tudsz magadhoz hívni lényeket, amik szolgálnak, meg el is tudod küldeni őket. Ezek valami tündérek vagy szellemek vagy… valami ilyesmi, de a lényeg, hogy nincs saját akaratuk. Ezek csinálják meg neked a legtöbb trükköt, és nekem eddig mindent megértettek, amit kértem tőlük. Például ehhez a trükkhöz is kellettek ők is, meg valami nagyobb dolog, amit nem tudtam igazán érzékelni, még a segédvarázslatokkal sem.

– Mióta játszadozol ezzel a könyvvel? – húzta össze gyanakvóan a szemét Ivett.

– Emlékszel, amikor Cosette bepisilt?

– Persze, olyan rákvörös fejjel rohant ki a mosdóba, hogy… Várjunk csak… Az e hét kedden volt!

– Na, az előtt három nappal kezdtem! És azt is megsúgom, hogy nem pisi volt az a bugyijában…

– Azt akarod mondani… hogy te csináltad?

De a lány csak gonoszan mosolygott.

– Ez nagyon durva húzás volt tőled…

– Meg akartam büntetni… Te is tudod, hogy mindig milyen aljas módon bánik mindenkivel… És így az óra utáni szünetben szereztem pár gyertyát is, mert véletlenül pont az a WC dugult el…

– Fúj! – fintorodott el Niki – És te komolyan ott turkáltál… abban?

– Jaj, ne… Mindjárt hányok… – nyögte Sziszka, és az ajkához tette a kezét.

– Azért annyira nem gusztustalan… – sóhajtott fel Ildi. Valahogy kezdett mindenki feloldódni egy kicsit.

– Nem, nem azért, hanem mert… Hörr… Forog velem a szoba…

És abban a pillanatban már el is okádta magát. A padlószőnyegen végigtoccsant egy hatalmas, narancssárga, bűzölgő paca, tele félig megemésztett rágcsálnivalók maradványaival.

– A… rohadt életbe!!! – sikította dühösen Niki – Mi a fenéért nem tudtál felmenni a mosdóig?!

– Ó… bocs… én sajnálom… tényleg… én… Ó, bassza meg… De olyan hirtelen jött… Én… Sajnálom! Tényleg!

– Most mi az istent csináljak!? Soha az életben nem jön ki, akkor sem, ha egész hétvégén itt súrolom! Mit fogok mondani apuéknak?!?

– Semmit – mosolygott rá kedvesen Ingrid. – Legalább megmutathatom, hogy működik a könyv. Elővett a zsebéből egy fekete, leginkább csonka fadarabra emlékeztető alakú gyertyát, és a kezére állította, majd halkan elkezdett kántálni:

– Gheisterek, kik a lápok aquiáját isszák! A Khepreh’tek hív titeket!

Majd megismételte:

– Gheisterek, kik a lápok aquiáját isszák! A Khepreh’tek hív titeket!

A gyertya a kezében vörhenyes, füsttelen lánggal égni kezdett.

– Gheisterek, kik a lápok aquiáját isszák! A Khepreh’tek hív titeket!

A viasz a kimondott szavakkal egyidőben enyészett el, a láng pedig egy pillanatra fellobbanva lejjebb araszolt. A vége mintha egy gömböt ölelt volna körbe. A lány még párszor kimondta az igéket, és minden alkalommal eltűnt egy újabb darab. Végül már majdhogynem a tenyerén égett a láng. A többiek várták, hogy majd felszisszen, vagy megég, de nem akarták megzavarni.

– Gheisterek, kik a lápok aquiáját isszák! Járuljatok hozzám! A Khepreh’tek hív titeket! – mondta ki újra, és a gyertya felszívódott, a láng pedig kékes-lilás-sárgásan felragyogva, csőszerűen, kör alakban lobogott tovább a tenyerében, és nem sokkal fölötte a láthatatlan gömb felületén szétterült. Ekkor Ingrid mély levegőt vett, majd teli torokból elkiáltotta magát:

– Shrul yesta!!

Az utolsó szót már nem is emberi hangon mondta, mintha valami földöntúli szirének sikoltottak volna helyette. A láng eltűnt, minden előjel vagy lobbanás nélkül, a lány kitartott kezében pedig lassan megjelent egy félelmetesen tökéletes háromszög fekete körvonala. Egy darabig belerévedt a háromszögbe, majd azt mondta:

– Kérlek, tisztítsátok meg a lakást a szennytől.

A következő pillanatban Ivett és Ingrid kivételével mindenki a nadrágjára pillantott, amin már nyoma se volt a pisifoltnak. A szőnyeg is tiszta volt. És meglepetésükre az elméjük is. Sőt, a széthagyott üres üvegek is eltűntek. Ivett meglepetten tapasztalta, hogy már nem kell WC-re mennie. A morzsák is felszívódtak.

A kis boszorkány kezéből is eltűnt a háromszög.

– Köszönöm – pislogott tiszteletteljesen, majd két kezével megfogta a könyvet, és apró csókot lehelt rá.

A többiek csak néztek. Ez most már tényleg túl sok volt nekik. Annyi minden történt egyszerre, hogy kissé nehezen vette be az agyuk.

– Várj… akkor ez nem is rendezői változat volt? – kérdezte hosszú szünet után, teljesen kizökkentve mindenkit Kriszta.

– Öö… Hát, de igen, csak az én rendezésemben… – öltötte ki pajkosan a nyelvét Ingrid, majd halványan elpirult.

– Azért abban szerintem mind egyet kell értsünk, hogy ez volt a legdurvább horror, amit eddig életünkben láttunk – bólogatott ámultan Ivett.

Néma biccentések.

– És még mit lehet csinálni vele? – bökött ujjával a könyv felé Ildi.

– Szinte bármit! Egyébként minél bonyolultabb valami, annál összetettebb és nagyobb a jel is, ami megjelenik hozzá.

– És mennyi vér kellett ehhez a filmes trükkhöz?

– Ötvenkét csepp, de megérte.

– És több gyertyát is meg tudsz gyújtani egyszerre?

– Igen, és úgy összeadódik az erejük.

– És van ennek valami mellékhatása?

– Azon kívül, hogy rászoksz a bőröd bökdösésére? Nincs.

– Fáradtság? Gyengeség?

Ildi kérdései csak úgy záporoztak a lány felé, agyon se lehetett volna ütni. De Ingrid elővett egy apró, fekete viaszgolyót, és elvakkantott egy kurta igét, amitől a másik hirtelen elhallgatott, a gyertyalabdacs pedig egy villanással eltűnt. Ildi kettőt pislogott, majd még hármat. Mindenki csak nézett.

– Mi történt? – kérdezte Niki értetlenül.

– Ez egy agytisztító varázslat. Kiüríti az elmét, hogyha túlzottan összeakadnának az ember gondolatai. Tudjátok, olyankor jön az a bosszantó érzés, amikor valami eszetekbe jutott, de mire kimondanátok, elfelejtitek, és hiába erőlködtök, nem tudjátok felidézni.

– Bunkó.

Ildi ennyit tudott durcásan kinyögni hirtelenjében. Ingrid arca hirtelen elkomorodott, és szapora léptekkel odasétált hozzá. Az teljesen ledermedt, és a lányra meredve hátrált egy lépést.

– N-nem úgy értettem…

Azonban Ingrid a hasának nyomta a könyvet, és azt mondta:

– Most te jössz.

– Ho-hogy én??

– Igen. Leülünk ide, a szőnyegre egy körben, te pedig kipróbálod.

– D-d-de akkor most meg kell szúrjam magam?

– Nem kell, azóta vadászok a vérzésekre, és van egy csomó gyertyám. Ráadásul már a táskámnak is vannak rejtekzsebei, amibe úgy tudok elrakni dolgokat, hogy ne foglaljanak benne helyet, meg ne legyen súlyuk se.

– Ez eszméletlen… Ilyen nekem is kell… – suttogta áhítattal Ildi, és átvette a könyvet.

– Ha belegondolok, ahogy kirántok a táskámból egy hatalmas, kétkezes kardot… – húzta perverz vigyorra ajkait Ivett – A büdös kis suttyók meg menekülnének…

– Egyébként ezt az amulettet is ezek a lények kovácsolták nekem – mutatta meg a nyakláncát Ingrid. A többieknek eddig fel se tűnt, hogy rajta van… Még Kriszta-nak sem, pedig egy pár órája még…

– De úgyis fiatal az este, szerintem nyújtsuk el egy kicsit, nem? – mondta Ingrid, és sokatmondó pillantást vetett Ildi-re, aki úgy tűnt, vette a lapot és leült.

– A harminchetedik oldalon van.

– Ennyire sokat használod?

– Igen, meg ez egy hasznos varázslat is, jó, ha tudom, hogy hol találom meg, ha szükség van rá…

A többiek időközben köréjük gyűltek, és árgus szemekkel figyelték a lapokat, amiken fölül a varázslatok jelei és más, ikonszerű besorolásai voltak, alul pedig a pontos működési leírásuk. Bár nagyon apró betűkkel volt írva némelyik, valahogy mindenki tisztán látta az összes írásjelet bennük.

– És ez tényleg megfagyasztja az időt? – kérdezte érdeklődve Sziszka.

– Nem egészen – mustrálta az oldalt elmélyülten Ildi. – Ha jól értem, valami olyasmi van ideírva, hogy egy párhuzamos… világot, vagy mit hoz létre…

– Félsík – jegyezte meg Ingrid. – Olyan, mint egy fotó: a környezet ledermed, de képes vagy átvinni magaddal bizonyos dolgokat, vagy akár élőlényeket is. Én egy verébbel próbáltam ki.

– Szóval, létrehoz egy ilyet, és ott csak nekünk telik az idő – zárta rövidre a témát Ildi. – Azt mondja, hogy… kell hozzá egy száztizenöt cseppes gyertya… Tényleg, te honnan tudod, hogy hány cseppesek?

– Mindnek van egy személyazonossága… vagy inkább… egyedisége. Nem tudom, de érzem. Megismerem. Legalábbis, ami belőlem van, azt igen. De már másokéba is keve-rek egy kicsit a saját véremből, így mindig tudom, hogy mennyinek felelnek meg.

– De tényleg, akkor te most bemész a mosdóba a koliban, és kiturkálod a tamponokat a szemétből, vagy mi?

– Dehogyis! Ugyan egy nagyon keveset veszítek rajta, de varázslattal megtisztítom és kiemelem. Ebben az egész könyves dologban az a legjobb, hogy pontosan azt teszi meg neked, amit mondasz! Nem kell túl körülményesnek lenni, mert valahogy azok a dolgok, amiket odahív hozzád, ismerik a világunkat, és tisztában vannak a dolgok jelen-tésével.

– Akkor… Most le kell tegyem így a gyertyát, és el kell kezdenem mondogatni a szöveget?

– Igen, és ne félj, nem hagy foltot semmin.

Ezt az utolsó mondatot már inkább csak Niki megnyugtatására mondta.

– És… tudom használni a varázslatokat a könyv nélkül is? – vetette közbe kíváncsian Ivett. Egy pillanatra még Ingrid is el kellett gondolkodjon.

– Valami olyasmi rémlik, hogy van egy neve a könyvnek, és azon kell szólítani… De nem vagyok benne biztos. Néha még varázslattal se tudom megérteni a dolgokat, amiket leír… Pedig az egyszerűbb trükköket simán megértettem.

– Na jó, akkor kezdem – vett mély levegőt Ildi – Kell valami külön koncentráció hozzá?

– Csak annyi, hogy figyelj oda rá, amikor kiejted a szavakat. Mondom, semmi embertelenül nehéz dolog nincs benne. Pofonegyszerű.

– Jó, akkor… Zha Hrón, idők és terek őre, szummonáld gyermeked! Küldd el hozzám! Zha Hrón, idők és terek őre, szummonáld gyermeked! Küldd el hozzám!

A kikészített gyertya meggyulladt. Niki felállt, és óvatosan odasétált a villanyhoz, majd lekapcsolta. A gyertya lángjának színe így meleg, vörhenyes derengéssel töltötte be a szobát. A lány folytatta a kántálást. Mikor a gyertya megnyitotta a csatornát, egy közel egy méteres gömböt ölelt körbe, majd elenyészett. A helyén kirajzolódott egy még az éj sötétjében is jól látható négyzet.

– Itt van? – kérdezte némi tétovázás után Ingridet Ildi. Az bíztatóan mosolyogva biccentett.

– Kérlek… öüm… Zha Hrón… öö… gyermeke… Add nékem kölcsönbe a pillanatot, és bocsátsd rendelkezésünkre a teret, mely körülvesz.

Négy óra. Nem mondta neki senki, de érezte. És el is ismételte:

– Négy óra. Köszönöm.

– Akkor most már van időnk bőven, hogy varázsolgassunk… – dörzsölte össze a kezét Ingrid. – Ki legyen a következő?

– Te… egy nagyon furcsa lány vagy – állapította meg Niki. – Pedig azt hittem, ismertelek.

– Akkor jöjjél te! – nyomta a kezébe a könyvet Ildi. – Kívánd azt, hogy megtudj róla mindent!

Itt Ingridbe belenyilallt a felismerés, hogy akkor minden kiderülne róla… még az is, amit a fürdőszobában műveltek Kriszta-val… De szerencsére a szőkeség volt olyan nagyvonalú, és lemondott a lehetőségről. Szerencse…

– Kriszta, csináld te!

– Én… én nem vagyok vevő igazán az ilyen abrakadabrákra… Eleget kaptam a TV-ből is ilyet odahaza.

– Keress ki valamit. Bármit – noszogatta Ingrid.

– Nincs ötletem. Igazából, ha lenne itt egy pasi, akkor mókás lenne vele eljátszatni egy Chippendale show-t…

– Az jó! – kiáltotta Sziszka – Hozzál ide pár jó pasit!

– Jaj, ne már, ez olyan…

– Na! Ne hisztizz, inkább csináld!

– Az idéző mágiák elvileg a könyv közepén vannak – jegyezte meg csendesen Ingrid, Kriszta pedig kelletlenül fölcsapta valahol arrafelé.

Homuncles.

– Mi van? – vágott fancsali képet a lány, majd újra elolvasta:

Homuncles. Alatta: Genesis Zha Hrón gyermekeivel.

– Miért? Mi van? – kérdezett vissza érdeklődve Ivett, aztán kigúvadtak a szemei:

– Úristen! Ezzel a könyvvel még varázslényeket is létre lehet hozni! Homunkuluszt idézhetünk!

– Micsodát? – kérdezte értetlenül Kriszta.

– Homunkulusz: lombikban született ember. A középkori alkimisták is próbálkoztak ilyennel; létrehozni a mesterséges embert… Ez a könyv meg képes rá! Ja… de várj… Aha… aha… Aha! De – csak egy időre fog megjelenni, és csak arra lesz képes, amit előre ráolvasol, miközben megidézed.

– Oké, akkor legyen valami fekete kosaras srác, azoknak jó hosszú lehet.

– Na, hajrá! – bíztatta Ingrid, és kikészített pár gyertyát, tekintve, hogy ez elég komoly feladatnak tűnt. Miután végigszámolta magában a gyertyák összértékét, és megbizonyosodott, hogy jó a szám, megkérte Kriszta-t, hogy kezdjen bele.

Hosszan kellett zsolozsmáznia, mire végre leégtek a gyertyák. Mikor megérkeztek Zha Hrón láthatatlan gyermekei, Kriszta elbizonytalanodott:

– De… mit idézzek akkor?

– Amit csak akarsz – felelte bíztatóan Ingrid.

– De mit akarjak?

– Akarj egy perverz szatírt! – kiabálta be Sziszka, Niki pedig nagyot sóhajtott, és megdörzsölte a halántékát.

– Akarjak egy… perverz szatírt? Hogy megdugjon engem? Vicces vagy…

Rövidke csend, majd Niki riadtan felsikoltott:

– Jézusom!

 

A lányok alkotta kör közepén, pont Kriszta-nak profilban egy groteszk teremtmény állt, apró kecskefarkincás feneke pedig egyenesen Niki-re meredt.

A lény leginkább egy bak és egy ember ötvözete volt: két patás lábon állt, testét csatakos, fehér kecskeszőr borította. Tartása egy osonó emberére emlékeztetett, úgy görbítette a hátát. Mellső lábai emberszerű kezekben végződtek, melyek ujjainak végén fekete körmök voltak, a karjait a madarak szárnyához hasonlatosan hajlította be. Meztelen volt. Mellkasa nem volt igazán szőrös, inkább egy majoméra emlékeztetett. Feje szintén egy majom és egy kecske között lavírozott: fülei és szarvai olyanok voltak, sőt, lényegében véve az egész arc is, csak a pofa volt kisebb és emberszerűbb. A szemei viszont nagyon furcsák voltak: mandulavágásúak, sárgák, és vízszintes volt bennük a pupilla, mint a kecskéké is.

Mozdulatai fürgék voltak, úgy nézett körbe, mint valami tyúk vagy pulyka. Miután tekintete megállapodott Kriszta-én, egy hosszú pillanatig csak bámulták egymást; közben kiöltötte hosszú, kígyószerű nyelvét is egy pillanatra. Aztán a lábak elrugaszkodtak, és a sokkos tekintetek kereszttüzében mozgásba hozták a nagyjából másfél méter magas testet.

Kriszta egy elfúló sikoly közepette esett hátra, ahogy a szörnyeteg leteperte, és két mozdulattal szétszedte rajta a blúzt és a melltartót is, majd megmarkolta a melleit, és az egyiket már kecskeszájába is vette. A lány próbálta letaszítani magáról, de nem sikerült neki, az apró, és látszólag vézna test valami féktelen erőt hordozott – ráadásul egyszerre volt erőszakos, mégis kényeztető…

A metszőfogak gyengéden közrefogták a mellbimbóját, mialatt a villás nyelv szaporán körbecsiklandozta azt, és mindemellett még szívogatta is. Közben a kezek is serényen masszírozták mindkét keblét… Egyszerre félt és viszolygott, de másfelől viszont nagyon is élvezte, amit tesz vele ez a lény. Még mindig próbálta a vállánál fogva eltolni magától, de valahogy egyre kevesebb testi és lelkiereje maradt hozzá. Mintha csak erre a jelre várt volna, a teremtmény lerángatta róla a nadrágot is bugyival együtt, majd mo-hón, állatiasan nekiesett nyelvével a lány fazonra nyírt nemi szervének.

Kriszta kétségbeesetten, de kéjesen nyögött fel, ahogy a sikamlós, hosszú kígyó-nyelv körbekóstolta belülről a vagináját, miközben a kecskeajkak a szeméremajkait csó-kolták vadul. Beletúrt a valamivel gyapjasabb fejszőrzetbe, de már maga se tudta eldönteni, húzni vagy tolni akarta-e inkább. Végül megadta magát a gyönyörnek, és önkéntelen csípőmozgásának ütemére ujjbegyével masszírozni kezdte.

A többiek mozdulni se bírtak a döbbenettől. Nem is mertek. Iszonyattal a lelkükben nézték, hogy mi megy végbe a szemük láttára:

A szörnyeteg most lábra állt, megemelte Kriszta csípőjét, és duzzadt, vaskos hímtagját tövig belenyomta. A lány élvezettel, félig sikoltva sóhajtott fel, ahogyan az érzés szétáradt benne: már jó ideje nem volt része ilyesmiben, és ez most különösen jól esett neki. A lény fölé tornyosult, és a terpesztett lábakat markolva odahajolt az arcához, majd állatias, megszállott vigyorral az arcán kiöltött nyelvhegyének végeivel megcsiklandozta a lány nyakát a gégéje alatt – utána kéjesen ráhajolt a nyakára, és gyengéden beleharapva, nyelvével cirógatva erősen megszívta azt…

Kriszta tudatának egy apró szeglete még azt súgta, hogy ennek nyoma marad, de a reszkető melleiből és szemérme mélyéről fakadó érzés minden értelmet kiűzött belőle: lassan átvette erőszaktevője viselkedését, és két kézzel markolt bele a teremtmény hátának szőrébe, hogy magához szorítsa.

Az ajkak egymáshoz értek. A csók forró volt és szenvedélyes. A vékony kígyónyelv viszont hideg és sikamlós, és remegve körbecsiklandozta a lányét. A lény íze kissé fanyar volt, mégis jól esett. Kriszta már nem volt önmaga. Nyögött, sóhajtott, ahogy a gyönyöre tetőfokára hágott, már kéjesen sikoltott is, aztán a bestia teste megfeszült, és jó hat-hét kemény, hihetetlenül fenséges és intenzív lökés után megtöltötte ondójával a diáklány testét… majd amilyen követhetetlenül gyorsan jött – eltűnt.

Kriszta még vagy tíz másodpercig orgazmusban reszketett, és alig tudott magáról: a nyála kifolyt a szája szélén a kiöltött nyelve mellett, a vaginája őrülten pumpálta a pillanatokkal azelőtt még őt megtöltő vessző magmocskos helyét, sűrű, fehéres forrást fakasztva újra meg újra a lány meg-megvonagló combjai közt. Hangosan, sóhajtozva zihált, fel-le járó, fedetlen mellkasán ki lehetett venni szíve heves lüktetését.

 

Először Ingrid mászott oda hozzá négykézláb. Aggodalmas pillantást vetett a nagy ritkán még mindig megvonagló Kriszta-ra. Az fátyolos tekintettel nézett vissza rá, remegő, gyenge kezével megfogta a lány arcát, majd kimerült hangon azt suttogta neki:

– Köszönöm…

A többiek csak most mertek közelebb menni. Következőnek Niki kérdezte tőle, ami a leglényegesebb:

– J-jól vagy?

A válasz csak hosszas lihegés után szakadt fel:

– Ez… isteni volt. Ha meghalnék, se bánnám…

– E-ezt te komolyan mondod? – borzongott meg Niki, de csak egy erőtlen mosolyt kapott válaszul.

– Mi… a fene volt ez a… valami?! – fakadt ki értetlenül Sziszka.

– Egy… szatír – jelentette ki tétován Ivett.

– Én ebbe belepusztulnék… – jegyezte meg szinte suttogva Ildi.

– Lehet, hogy egy kicsit félre kéne tennünk ezt a könyvet… – tette hozzá Niki.

– Vagy épp ellenkezőleg… – pillantott rá Ivett. – A könyvvel talán rendbe tudnánk szedni Kriszta-t… hogy ne is emlékezzen arra, hogy mi történt vele…

– Ezt… nem akarom elfelejteni – nyöszögte a lány. – Még sohase volt ennyire jó… Értitek? Soha… Pedig már kifogtam pár jó pasit… De ez…

– D-de nem undorodsz magadtól? – kérdezte szörnyülködve Niki. – Nem érzed gusztustalannak, hogy egy ilyen… állatnak a… spermája tölti meg a hüvelyed??

Kriszta kábán lenyúlt a nemi szervéhez, és óvatosan belenyúlt. Zsibbadt és sajgott az egész ágyéka. Az ujjára sűrű, fehér, kocsonyás anyag ragadt. Az ajkához emelte, és megkóstolta. Niki a viszolygástól megborzongott. Sziszka fintorogva elfordult, és Ildi-nek se hiányzott sok, hogy kövesse a példáját:

– Baszd meg, mi a frászt művelsz!? Ez… fúj!! Hánynom kell tőled!

Ingrid megborzongott, majd kinyitotta a szemét. Kriszta egyenesen őrá nézett.

– Sajnálom… én… De ez valahogy… annyira… természetes volt…

– Mi!? – rivallt rá Ildi – Hogy kecskegecit zabálsz!?! Bassza meg!! És még más-fél óra sem telt el a négyből!

– Ti ezt nem érthetitek… Ehhez… még csak hasonlót sem… Soha…

– Na jól van – szólalt meg a kanapé felől Ivett, kezében a könyvvel – Találtam egy varázslatot, amivel be tudjuk gyógyítani a testi sérüléseit. Az még egyszerű. Viszont az agyát könnyebb lenne sokkterápiával kimosni, mert már véráldozásról, meg hasonló beteg szertartásokról van szó azon az oldalon. Úgy tűnik, hogy az emberi akarat meg-törése nem éppen az erős oldala ennek a könyvnek.

 

A lányok végül lekezelték Kriszta sérüléseit, és még a ruháját is helyrehozták. Megfogadták, hogy a történtekről és a könyvről soha, de soha nem beszélnek senkinek. Bár a következő héten nem is találkoztak, utána folytatták az akkorihoz hasonló traccspartikat. Szinte minden hétvégén játszadoztak kicsit Ingrid könyvével, és rendszeresen gyűjtötték a „gyertyákat” is hozzá.

GINETTE úgy döntött, elmegy jósnőnek, és kitanul más okkult, ezoterikus tanokat is, de csalódnia kellett: csak a tarokk kártya hozott neki komolyabb eredményeket, az is csak a Tabula Smaragdina beszerzése után.

LUCILLE a cserediákok távozása után nem foglalkozott a misztikus tanokkal. Jelenleg sikeres rendezvényszervező vállalkozást üzemeltet Párizsban. Van egy gavallér élettársa is, aki divattervezéssel foglalkozik.

SUZANNE hobbiként elkezdett gyertyaöntéssel foglalkozni – ma már kimondottan csak a különleges formájú gyertyák gyártásából és eladásából él.

ELISE elmélyült a fekete és a vörös mágia tanaiban, miután csalódott a Wicca vallásban és elégette ilyen témájú könyveit. Jelenleg egy okkultista szekta alapítója és főpapnője Bordeaux mellett, azonban úgy tervezi, felvesz maga mellé egy homuncles-t is, hogy még több hívet szerezzen céljai megvalósításához.

INGRID Franciaországban töltött évei alatt Kriszta szeretője volt, utána azonban a távolság tönkretette kapcsolatukat, ezért végül elküldte a könyvet neki, és utána a régészetnek szentelte életét: elhatározta, hogy hasonló jellegű mágikus ereklyék után fog kutatni. Most Etiópiában vesz részt egy építkezésből lett ásatáson, miután állítólag egyiptomi hieroglifákat és egy pentagrammát is találtak ott.

HIROKO Ingriddel való szakítása után extrém-fetisiszta bordélyházat nyitott, ahol a legbensőségesebb ügyfeleivel megosztja Ingrid könyvének teremtményeit, melyeket maga is búfelejtőnek használt az ínséges időkben. Azóta sem tudja, hogy Ingrid honnan szerezte ezt a fura varázstárgyat, de elhatározta, hogy nem fog mágiát használni azért, hogy megtudja.