Egy igazi rosszlány

Nagyon kellett az a jó osztályzat. Az utolsó jegy, amivel bejuthattam arra az egyetemre, ahová menni akartam. Nemcsak a környék legrangosabb egyeteme volt, de az összes barátom is ide készült.
Ami köztem és álmaim egyeteme között állt, az a történelemtanárom volt. Persze, hogy elszúrtam az év végi utolsó témazárót. Nem bánt velem igazságtalanul, vagy ilyesmi. Megadta a megérdemelt jegyet. de az a jegy nem volt elég ahhoz, hogy elérjem a szükséges átlagot. Teljesen kétségbeestem. Eléggé ahhoz, hogy bármit megtegyek. Bármit? Talán bármit azért még sem. De többet, mint amit valaha is álmodtam volna, hogy hajlandó lennék megtenni. A szüleim is beszélni fognak Jávor tanár úrral, aki egyben az igazgató helyettese is volt. Tudtam, hogy hamarosan megérkeznek. Épp egy feladatommal végeztem, amikor megláttam bemenni a helyettesi irodájába. Nem tudom, mi ütött belém, de úgy döntöttem, bemegyek utána.
-Szia Laura! – üdvözölt.
-Jó napot tanár úr! Muszáj beszélnem önnel az érdemjegyemről!
Hátradőlt a székében, és rám nézett.
-Beszélhetünk róla, Laura, de én nem tehetek most már semmit. Kijavítottam és értékeltem a dolgozatodat, és az osztályzat az osztályzat. Az egyetlen ok, amiért hajlandó vagyok beszélni a szüleiddel, az az, hogy tisztelem, amit az apád tett, amikor itt dolgozott. Nagyon sokat tanított nekem.
Aztán kimondtam a mondatot, amivel ez az egész őrült emlék elkezdődött.
-Nem igazán azért vagyok itt, hogy beszéljek. Azért vagyok itt, hogy üzletet ajánljak!
-Mi lenne az üzlet tárgya?- kérdezte ártatlanul, de már láttam a szemében, hogy tudja, mire gondolok. És láttam, hogy túl gyenge lenne ahhoz, hogy ellenálljon. Így becsuktam az ajtót.
Tiltakozott, miközben felé kúsztam. Azt mondta, hogy ez nem helyes. De minden mondata kérdőjellel végződött. Mintha engedélyt kért volna arra, amire sötétebb vágyakozásával egyre jobban áhítozott, másodpercről másodpercre.
– Pszt! – csak ennyit mondtam, miközben bebújtam a tölgyfa asztala alá. – Hagyja abba az ellenállást, és élvezze az üzletet tanár úr!
Kioldottam a barna bőrövét, miközben ő egy kicsit jobban ellazult a székében. Éreztem a félig kemény farkát a két réteg ruhaanyag alatt, amitől meg kellett szabadítanom. Felállt, és gyorsan megtette nekem ezt a szívességet. Aztán közelebb húzta a széket az asztalhoz. Teljesen eltűntem alatta, láthatatlanul mindenki számára.
A farka várakozásteljesen megkeményedett. Ráleheltem, amitől Jávor tanár úr egy kicsit megrándult. Azután azonnal a számba vettem a farkának a fejét. Egy hangos nyögés töltötte be a szobát, ahogy a szám rázárult a farkára. Nyelvemmel körbejártam a makkját. Újabb nyögések. Újabb rángatózó mozdulatok. Mélyebbre nyeltem, de csak egy kicsit. A tanárom hátravetette a fejét. De ebben a pillanatban… egy igazi rémálom kezdődött.
Az ajtó kitárult, és a szüleim beléptek a szobába. Megdermedtem egy pillanatra, ahogy Jávor tanár úr is. Az asztaltól fel sem kelve, kezet rázott anyámmal és apámmal, és megkérte őket, hogy hozzanak egy széket maguknak. Azután megkérdezte apámat, hogy van. Én közben még mindig az asztal alatt térdeltem, a farkával a számban.
Azt vártam, hogy megijedek. Ehelyett nedvesedni kezdett a puncim. Annyira izgató volt ilyen közel lenni a szüleimhez, és közben ilyesmit művelni. Még mindig dermedtvoltam, de elkezdtem összeszedni a gondolataimat. Azután folytattam a munkát a számal.
Nagyon gyengéden elkezdtem mozgatni a fejem. Lassan, előre-hátra. Éreztem, hogy Jávor tanár úr kissé megfeszül, és a hangja is kezdett erőltetettnek tűnni. Ám gyorsan összeszedte magát. Úgy tűnt, hogy még mindig képes normálisan működni ilyen szopási tempóm mellett.
A kisördög megszólalt bennem és kicsit gyorsabbra vettem a mozgásomat. Ugyanaz történt, mint az előbb. A tanárom megfeszült, kicsit magasabbra és erőltetettre váltott a hangja, majd egyfajta ellazulás következett. Meg kell hagyni, érdekes játék volt. Néhány ilyen kört lejátszottam, amíg a végén már egész tisztességes tempóban szoptam nagyrabecsült oktatómat.
Halkan hallottam, ahogy a szüleimmel beszélgetnek. Az osztályzatomról, az álmomról, hogy arra a bizonyos egyetemre menjek; arról, hogy mindig szorgalmasan tanultam, és hogy nagyon jó lány voltam.
Azután hallottam, hogy Jávor tanár úr azt mondja:
-Kétségtelen, hogy Laura egy igazán jó lány!
Ettől még mocskosabb és perverzebb lettem. „Valóban? Így gondolod? Nos, akkor mutatok neked egy jó lányt!” -gondoltam.
Elkezdtem mindkét kezemet használni. Az egyikkel a farka tövét vertem, a másikkal a herezacskóját simogattam. Hangosan felnyögött, és majdnem eltolta a fejem, de azután összeszedte magát.
-Mi a baj? Jól van? – hallottam apám aggódó kérdését.
– Igen… csak… vesekövek… – mondta Jávor tanár úr, alig összeszedve magát.
A hangja olyan feszült volt, hogy teljesen hihetőnek tűnt az állítása.
-Kérem, adjanak nekem pár percet! A fájdalom hamarosan elmúlik. – folytatta.
Ezután az asztal fölé hajolt, és az egyik kezével alá nyúlva megfogta a hasát. Legalábbis a szüleim annak láthatták. Valójában a kezével a farkát szopó szám sebességét irányította, miközben időnként felnyögött. A szüleim nem tudták, mitévők legyenek. Csak ültek ott, és várták, hogy vége legyen, miközben Jávor tanár úr a fiatal lányuk száját dugta.
Már nem tudott uralkodni magán.
-Az ördögbe is… ez szokatlanul erős roham… – hajtogatta.
Én pedig egyre gyorsabban és gyorsabban csináltam. Imádtam szopni, tudván, hogy a szüleim figyelik a férfit, akinek a lányuk éppen örömet okoz.
-Jézusom… de azt hiszem, mindjárt vége! – hallottam a tanárom hangját.
Éreztem, hogy a farka még jobban megkeményedik. Tudtam, mit kell tennem. Egy kicsit felgyorsítottam a tempót, és vártam. Vártam, hogy megtörténjen. Vártam, hogy a szüleim előtt kielégítsek egy férfit.
Jávor tanár úr egy hangos nyögéssel elkezdte a számba üríteni spermáját. A farkának a vége lüktetett a számban. A magja egyenesen a számba lövellt. Teljesen az asztal fölé görnyedt, görcsölve a -szüleim által feltételezett- fájdalomtól. Annak bizonyítéka, hogy ez valójában élvezet volt, végigcsúszott a lányuk torkán. Büszkén lenyeltem mindent.
A történelemtanárom végül összeszedte magát. Hátradőlt a székben, és megköszönte a szüleimnek a türelmüket.
-Azt hiszem, kivételt teszek a kivételes lányukkal! – mondta megértően.
A szüleim nagyon örültek. Hallottam, hogy apám azt mondja:
-Gondoskodom róla, hogy személyesen eljöjjön ide, és megköszönje! Holnap itt lesz!
–Ugyan… semmiség! Nincs rá szükség! – motyogta Jávor tanár úr.
De persze másnap is odamentem és kifejeztem a hálámat. Hiszen az olyan jó lányok, mint én, mindig hallgatnak az apjukra.