Nagyon kellett az a jó osztályzat. Az utolsó jegy, amivel bejuthattam arra az egyetemre, ahová menni akartam. Nemcsak a környék legrangosabb egyeteme volt, de az összes barátom is ide készült. Ami köztem és álmaim egyeteme között állt, az a történelemtanárom volt. Persze, hogy elszúrtam az év végi utolsó témazárót. Nem bánt velem igazságtalanul, vagy ilyesmi. Megadta a megérdemelt jegyet. de az a jegy nem volt elég ahhoz, hogy elérjem a szükséges átlagot. Teljesen kétségbeestem. Eléggé ahhoz, hogy bármit megtegyek. Bármit? Talán bármit azért még sem. De többet, mint amit valaha is álmodtam volna, hogy hajlandó lennék megtenni. A szüleim is…
Kelemen tanár úr végtelen szigorú történelem tanár volt. Amit mondott, az úgy is volt….ugyanakkor szerettük. Át tudta adni az érzést, hogy megéri megtanulni a leckét. Érettségi előtt álltunk, és olyan jó volt az osztályátlag, hogy elvitt minket Egerbe, és megnéztük a várat. 23 fiatal felnőttet cipelt az ország másik végébe vonattal, szülői felügyelet nélkül. Mi akkor kezdtük csak az életet. Ilyen társaságban elkellt még egy szigorú tanár, és szerencsére jó cimboráját, Fazekas tanár urat hozta magával. Magas, izmos pasi volt, brutál férfias hanggal és kisugárzással. A diáklányok imádták őt, de ő mindig tisztességes, magyar tanár volt. A vonaton pont volt…