Részegek és kurvák

Alig küldte el az sms-eket, máris csöngött a telefonja. Ráadásul éppen egy olyan valaki hívta vissza, akire nem is emlékezett – „D u” néven találta a címlistában, és nem akart bíbelődni a törléssel –, ezért most kelletlenül vette fel:
– Igen? – szólt a készülékbe, készen arra, hogy az iménti „BÚÉK” körüzenetét is letagadja. Mire való volt az sms, ha beszélgetni akarna?
– Neked is boldog új évet kívánok!
Ákost meglepte a kellemes női hang, és már nem is bánta, hogy válogatás nélkül, mindenkinek küldött üzenetet, aki, ha csak titokzatos „D u” alatt is, a címjegyzékben szerepel.
– Aranyos vagy, hogy visszahívtál – hadarta gyorsan –, csak az a kár, hogy a puszikat nem tudom telefonon keresztül bevasalni.
– Hát most nem lehet – válaszolta a csaj –, lebetegedtem, és fekszem csak egész nap.
– Maradj úgy! Megyek rögtön és kikúrállak.
– Haha! Használhatatlan vagyok…
– Bebújok melléd…
– Azt elhiszem, de most tényleg nem vagyok használható. Meg el is kapnád a megfázást.
Ákos még mindig nem sejtette, hogy kivel beszél, de belelkesedett:
– Nem félek egy kis megfázástól. Legfeljebb köhögök pár napig és kész.
– Nem csak köhögéssel jár. Nem kapok levegőt az orromon.
– Az sem számít…
– De neked igen! Ha nem szelel az orrom, nem tudok szopni…
– Mást is ki tudok találni…
– Téged nem lehet elijeszteni? Még majd kiderül, hogy nem is „búék-ot” kívántál, hanem „bújjékot”! – csicsergett a lány hangja a telefonból, és egyetlen egyszer sem köhögött. – Mindenáron be akarsz bújni?
– Feltétlenül! Meglátod, hogy elfelejted a betegséget!
– Az előbb még kikúrálást javasoltál. Akkor kúrálsz vagy feledtetsz?
– Úgy megkúrállak, hogy elfelejted…
– Haha! Emlékszel még rá, hogy hol lakom?
Ákos semmire sem emlékezett, még arra sem, hogy miért mentette el ezt a telefonszámot, de a „D u”-ból arra tippelt, hogy egy D-vel kezdődő utcáról lehet szó, ahová valamikor el akart menni, de a látogatás valahogy elmaradt.
– D betűs utca – blöffölt.
Bejött! A lány elismerően válaszolt:
– Hűha, tényleg emlékszel, ezt nem hittem volna! Persze, az is hihetetlen, hogy egyáltalán emlékszel még rám ennyi idő után.
– Na, ugye?
– Kezdem azt hinni, hogy valóban megérdemelsz egy próbát az ágyamban, ha már annyira szeretnéd. De ha nagyon ijesztőnek tartasz így betegen, meggondolhatod! Vagy letakarod a fejemet paplannal…
– Akkor végképp nem kapnál levegőt.
– Na persze. És szopni sem tudnék…
– Kipróbáljuk. Mi a cím?
– Aha. Komolyan el akarsz jönni?
– Már úton lennék, ha mondanád a címet.
– Dobó utca… Majd állj meg az elején, csörgess meg, és mondom a lépcsőházat és a kapucsengőt!
– Most nem lehet? – Értetlenkedett Ákos. – Vagy most találod ki?
– Csak parkolj le, és csörögj!
– Gyalog megyek, mert nem cseréltem még ki az aksit a kocsiban, azt hittem, nem kell használni.
– Cseréld ki gyorsan!
– De közel van, odaszaladok.
– Jó van, ha nincs messze… de el is halaszthatjuk egy alkalmas időpontra.
– Nem bírom halogatni, sürgős. Máris indulok.
– Nagyon beleélted magad… belém élted magad…
– Úgy is lehet mondani, már kúrálnálak!
– Akkor gyere! Mikor érsz ide?
– Talán 5 perc?
– Nyitva lesz az ajtó, de ha bejöttél, zárd rá kulccsal!… Ja, és előtte csörögj!  – öntötte a lány a női logikával át- és átszőtt útmutatásokat.

Már befordult az utcába, amikor eszébe ötlött, hogy beteglátogatóba mégis illene vinni valamit.
– Még akkor is, ha nem a betegségen, hanem a kúráson van a hangsúly – vigyorgott magában, és betért a sarki virágboltba.
Rábökött a frissen permetezett vízcseppektől üdének ható szegfűkre, és vásárolt 3 szálat, mellőzve mindenféle díszcsomagolást – elvégre tél van – s már rohant is tovább. Közben hívta a csaj számát…
– Már itt is vagy? Még át sem tudtam öltözni…
– Nem baj, inkább vetkőzz!
– Haha! C lépcsőház, 14-es kapucsengő… de így mégis fel kell kelnem, hogy kinyissam neked, pedig a lakásajtót nyitva hagytam.
– Köszönöm, hogy ennyit fáradozol értem! Igyekszem megkúrálni
– Na, gyere már!
A lépcsőház azonnal nyílt, de a számozás kissé megkeverte a látogatót. Ákos 34-nél nagyobb számokat látott az ajtókon, annak ellenére, hogy a kapucsengőre csak tízesek és húszasok voltak írva. Logikusan próbálva gondolkozni, az ötödik csengő tartozik az ötödik lakáshoz, függetlenül a rájuk írt számoktól… és tényleg! Akadálytalanul jutott be a 38-as ajtón.
Első gondolata az volt, hogy ledobálja a ruháit, és virágcsokorral a kezében keresi meg a csajt, a közepes, kétszobás lakásban. Másodszor arra gondolt, hogy inkább leszalad két lépcsősort, ki az utcára, és nagyokat szippant a hideg, ám friss levegőből, sürgősen elfelejtve a „D u”-s lányt, mielőtt egyáltalán megpillantaná, hogy ki is lehet. Mert a lakásban, 100 százalékos páratartalom mellett, tömény izzadság-, hányás- és gyógyszerszag terjengett, népiesen szólva: vágni lehetett a bűzt.

– Gyere nyugodtan! – irányította Ákost a lány hangja.
Talán ez az invitálás fogta vissza, hogy hányingerrel küszködve se meneküljön el, amíg legalább meg nem nézi a csajt meztelenül. Mert abban biztos volt, hogy hosszú távon nem akar ebben a sűrűlevegőjű lakásban tartózkodni, még akkor sem, ha ezzel lemond az ölébe pottyant szexről.
– Gyere, nem eszlek meg – kuncogott a lány –, csak megkóstollak!
Ákos eddigre felfedezett a szagok orgiájában némi kannás bor-törkölypálinka egyveleget is, így mire belépett a legtávolabbi, nyitott ajtón, már sejtette a diagnózist: nem a betegség dominál itt, hanem a részegség.
A lány a rendetlenség epicentrumát elfoglaló ágy közepén feküdt, hason. A mellette heverő, összegyűrt, csíkos férfipizsama, és a meztelen testére félig-meddig felhúzott szexis bugyi jelezte, hogy megkísérelt átöltözni, ezzel is fokozni akarta a látogató hajlandóságát a telefonon beígért gyógykezeléshez.
– Megkúrsz hátulról? – kérdezte, és oldalt fordította a fejét. – Csak ne lökj erőseket, és ne kelljen megfordulnom, mert elszédülök. – Hangján egy csöppet sem érződött, hogy közel áll az ájult részegséghez, nagy rutinra tehetett már szert ezen a téren. – Itt vagy? – hunyorgott, így próbálta az izgő-mozgó, kavargó árnyak közül kiszűrni a látogatót. – Van még itt valaki? Csak egyenként gyertek!
Ákos ekkor ismerte fel.

Igen, 2 évvel ezelőtt a szilveszteri buliban figyelt fel erre a lányra, aki szépségével és felhőtlen vidámságával kiemelkedett az összes résztvevő közül. Ahogy egyedül táncolt és folyamatosan nevetett, minden tekintetet magára vonzott, és a férfiak sajnálni kezdték, hogy feleséggel vagy barátnővel jöttek. A nők – miközben epés megjegyzéseket tettek a táncstílusra és a kacagásra –, egy pillanatra sem engedték szabadon a partnereiket, még a mosdóajtóig is elkísérték őket, nehogy eltévedjenek.
Senki sem tudta, hogy honnét került elő a festett szőke, finomarcú és kihívóan formás lány, aki láthatólag nem tartozik egyik társasághoz sem, de mohón itták minden mozdulatát. Titokban italokat küldtek neki a pincérekkel, amit a címzett mindig lehajtott, és táncolt tovább.
Éjfélkor, amikor pohárral a kézben mindenki igyekezett az ellenkező nem képviselői közül minél több ismeretlent lesmárolni, Ákos hiába kereste a lányt. Mások is zavartan tekintgettek ide-oda, mert ez lett volna az egyetlen alkalom, amikor feltűnés nélkül lehetne a közelébe férkőzni.
A társaság kivonult a szórakozóhely elé, felröppenteni néhánytucat rakétát, és a többség itt sem felfelé nézett, hanem egyre feltűnőbben a lányt kereste. Tapinthatóvá vált a csalódottság. A vendégek közül néhányan felkerekedtek, mások bambán bámultak maguk elé.

– Ezek mind azt hitték, hogy megdughatják? – hajolt Ákos füléhez akkori barátnője, aki szinte felszabadult, mióta az idegen lány eltűnt a láthatárról.
Ákos megvonta a vállát, mintha az ő fejében meg sem fordult volna ilyesmi. Akármerre nézett, még mindig maga előtt látta azt az erotikus vonaglást, ami maga volt az egyszemélyes orgazmus… Zavartan felállt, hogy a mosdóba kell mennie.
Barátnője utána sem nézett, és lassacskán a többi nő is megnyugodott, hiszen nincs már a szőke kígyó, a vonagló veszély, eltűnt a parkett közepéről.
Ákos csak a mosdóhelyiségben jött rá, hogy korai volt a hölgyvendégek megkönnyebbült fellélegzése: az idegen lány a férfivécé belső falának támaszkodva kacagott.
Ha ezt a sok kinti pasas tudná, mind itt tolongana!
A lány megállíthatatlanul, gurgulázva nevetett a sorakozó piszoárok mellett, és azt a pincért bámulta, aki a szemközti mosdóknál, bevizezett, méteres papírcsíkokkal a nadrágját törölgette kivörösödve.
– Lehányt a kis kurva – magyarázkodott dörmögve a pincér.
A lány erre még hangosabb lett, már komolyan veszélyeztetve a helyzet diszkrécióját:
– Bocsi, de össze-tur-mix-o-so-ló-dott bennem a szesz… – válaszolta – és le akartad nyomni a faszod a torkomon!
– A lökött kis kurva nem szólt, hogy hánynia kell – dohogott tovább a pincér, és reménytelen próbálkozásnak tűnt, hogy belátható időn belül sikerül a kritikus állapotú nadrágszár rendbetétele.
– Te is akarsz valamit? – A lány, mintha csak most venné észre Ákost. – Szopást most nem javaslok.
– Majd máskor… Hol talállak meg?
A pincér a háttérben idegesen csóválta a fejét.
– Dobó utca… – felelte kedvesen a lány. – Hívj fel! Tudod a számom? Majd kúrunk egy jót! Hozd el egy-két haverodat is!
– Mondd a számod! – vette elő Ákos a telefonját.
– Honnan tudnám? Nem szoktam magamat felhívni. Keresd ki – mutatott a lány a kövezeten heverő, villogó készülékre – Úgy találod meg, hogy saját… Amúgy Dóra vagyok…
Így került Ákos telefonjának címjegyzékébe D, mint Dóra a D, mint Dobó utcából.
Másnap, amikor eszébe jutott az elsősorban a szerencsétlen, nyomulós pincér számára kínos eset, jót mosolygott rajta, és azt hitte, hogy a lány rég kijózanodott, és már nem aktuális a meghívás. Aztán elfelejtette az egészet.
Igen, 2 éve történt.
Ha ma nem akart volna egyszerűsített módon, kör-sms-ben búékot kívánni minden ismerősének, ezzel egyszerre letudni a dolgot, akkor nem bukkant volna elő a csaj, és most nem állna itt a kocsmaszagú szobában, a majdnem meztelen, holtrészeg lány mellett.
– Betakarlak – jelentette ki.
– Ennyire ronda vagyok? – nevetett Dóra, lerúgva a paplant.
Ákos nem magyarázkodott, forrongó, kitörni készülő gombócot érzett a torkában. Szélesre tárta az ablakot.
Az utcáról hideg levegő áramlott be, és pillanatok alatt elfogadható mértékűre szelídítette a szagokat.
– Takarózz vissza, majd bebújok melléd!
– Sötétben és paplan alatt kúrunk, mint az öregek? – gúnyolódott a lány. – Nem akarod látni a pinámat? – Félrehúzta a fenekéről a bugyit. – Na? Tetszik?.. Jó tüzes. – Egyperces átfutási idővel érzékelte a nyitott ablakot. – Te le akarsz hűteni? Hideg pinát akarsz? – Köhögött és öklendezett.
– Te tényleg beteg vagy?!
– Nekem ez az alapállapotom. Hoztál piát? – Minden átmenet nélkül témát váltott: – Bezártad az ajtót?
– Nem hoztam, de úgy látom, nem is hiányzik. Nem zártam be.
– Mindegy, legalább be tud jönni a szomszéd, azt ígérte, hogy hoz valamit.
Érdekes volt, hogy a hangján nem érződött a totál részegség, a beszéde is tisztának tűnt. – „Csak az agya beteg!” – Ákos megállapította, mint 2 éve azon a szilveszteri bulin is, hogy ez a lány gyönyörű. Még így, csapzott hajjal is bál szépe lehetne.
Levetkőzött, lefeküdt Dóra mellé és kettejükre húzta a takarót.
– Nem akarsz kúrni? – sürgette a lány azonnal, és fürgén hátranyúlt a falloszért. – Kúrjál meg, aztán leszaladsz piát venni, és aztán megint kúrunk.
Oldalára gördült, és Ákos farkát hátulról ügyesen magába navigálta. A férfi behajlította a térdét, s mintha Dóra az ölében ülne, csak éppen fekvő helyzetben, sebesen mozgatta a falloszát. Csakhogy hozzájuthatott már ehhez a csodás lányhoz! Mindig voltak barátnői, akik rövidebb-hosszabb időszakonként váltakoztak, és rendezettnek tartotta saját szexuális életét, ám ennyire mutatós, mint Dóra nem akadt közöttük.
– Micsoda szuper pinád van! – nyögte.
– Akkor csak kúrjál!
– Feltérdelnél?
– Persze. De a fejemet megtámasztom, mert szédülök, ha nagyon lökdösöl.
Egy másodpercre lecsúszott róluk a takaró, és Ákos közelről is megcsodálhatta a szorító-engedő puncit, majd sátorszerűen a hátára húzta a paplant.
– Lassan be lehet csukni az ablakot…
– De miért nyitottad ki? – kérdezte a lány. – Ne, most csak kúrjál, majd utána becsukod!
– Jó… – lihegte a férfi, és egy perc múlva lefordulva Dóráról, józanul is olyan tehetetlenül terült el, mint amaz részegen, eszébe sem volt felkelni az ablakon át süvítő, metsző hideg miatt.
Ekkor, mint egy fegyelmezett szobapincér, hangtalan léptekkel egy 60 év körüli pasas jelent meg az ágy mellett, kezében egy felbontott borosüveg.

– Nem mondtad, hogy vendéged van! – szegezte a jövevény a szemét a takaró alól félig-meddig kikukucskáló cicikre.

– Én se tudtam előre… Becsuknád az ablakot?

Az öreg, deréknál magasabbra húzott, kopott melegítőnadrágja és hasban feszülő trikója sportos image helyett aggódó gondolatokat ébresztett: Csak meg ne fázzon a bácsi!

– Fogalmam sincs, mitől nyílhatott ki, talán túl hevesek voltunk. – Dóra tett egy bátortalan kísérletet a felülésre, de visszahuppant. – Becsuknád?

A férfi – akiről Ákos megállapította, hogy ő lehet az a szomszéd, aki miatt be kellett volna zárni a bejáratot – hátrálva közelítette meg az ablakot, szemét le nem véve a meredten kandikáló mellbimbókról.

– Találtam egy kis jóféle itókát – mondta közben –, de visszajöhetek később is.

– Inkább hozz poharakat! – kérte a lány, és továbbra is olyan benyomást keltett a hangja, mintha nemcsak hirtelen kijózanodott volna, hanem, mint aki sosem iszik.

A ritkásan ősz, magashomlokú, nehézkes mozgású férfi magával vitte az üveget, úgy indult pohárkeresésre. A szobában csak néhány üres üveg éktelenkedett, egyéb kellék sehol.

– Felöltözzünk gyorsan? – kérdezte Ákos, bár nem szívesen kelt volna ki az ágyból, amikor Dóra hozzábújva a falloszát simogatta.

– Minek?

– Nem baj, hogy meglátott?

– Úgysem tudja, hogy kúrtunk.

– Szerintem sejti…

– Nem baj, megérti.

– Vele is szoktál…?

– Nem.

– Akkor meg irigykedik.

– Nincs miért. Számára is adott a lehetőség.

– Tehát mégis szoktál vele is…?

– Megpróbáltunk kúrni, de nem megy. Csak beszélgetni szoktunk, ha átjön.

– Hányszor próbáltátok?

– Hányszor? Mindig. Amikor csak átjön, néha többször is. – Dóra felemelte a hangját: – Mi lesz már? Nem találsz poharat?

– De ha nem megy neki, akkor minek erőlteted? – Ákos, mintha minden részletet tisztázni szeretne, hadarva kérdezősködött tovább.

– Ő akarja. De nem rossz, mert a csiklómat ingerli a faszával… Szerinted is rondán beszélek?

– Á, dehogy!… De akkor mért bámulta annyira a cicidet, ha már nem először látja?

– Nem szokta látni, mert csak alulról vetkőzünk le.

– Lehet, hogy ez lehet a baj – vélekedett Ákos –, meztelenül kellene próbálkozni.

– Jó – felelte szórakozottan a lány, és megkockáztatva a szédülést, felemelkedve fülelt a konyha felé. – Nézd meg a fürdőben, a mosdókagylón! – kiabálta az utasítást.

– Megvan – hallatszott rögtön. – Miért ott tartod?

– Kivittem fogmosáshoz, emlékszem már.

A három különféle pohár közül Dóra a legnagyobbat, a korsót kapta.

– Tedd csak le – tiltakozott rögtön, a paplan alatt nem engedve ki a farkat a markából –, majd akkor nyújtsd ide, ha öntöttél is bele valamit! Addig faszt állítok.

Ákosnak egy talpas kehely jutott.

– Ebből szoktál fogat mosni? – csodálkozott.

– Is. Ami a kezembe akad, azt a számba veszem. – Nyomatékul megszorította Ákos falloszát. – Inni meg üvegből szeretek, csak most miattad van ez a felhajtás.

– Nem fogsz szédülni? – súgta Ákos talányosan, a kilátásba helyezett orális szexre célozva.

Az öreg, aki jól ismerhette már Dórát, félreérthetetlen mozdulatokat téve a nadrágja előtt, ravaszkásan hunyorgott:

– Mit csapoljak bele?

– Mindegy – felelte a lány –, csak sokat és gyorsan.

A melegítőnadrágos szomszéd teletöltötte a korsót, és a lánynak nyújtotta a méznél világosabb színű italt. Dóra előhúzta a kezét a paplan alól.

– Egy kis türelem! – üzente az árván maradt fallosznak. – Ti nem isztok?

A lány fél literével szemben Ákos poharába másfél deci bor fért, és az öregnek is annyi maradt.

– Ti le akartok itatni? – kacagott Dóra. – Aztán meg csak kúrtok és kúrtok felváltva?

– Jó ötlet – nevetett a szomszéd.

– Nem fértek be egyszerre.

– Az ágyba? – Az öreg úgy tett, mintha vetkőzni akarna.

– A pinámba… Álljatok sorba! – Ezzel a lány az utolsó cseppig eltüntette a bort. Letette maga mellé a korsót, és két kézzel markolta meg Ákos falloszát a takaró alatt. – Te vagy az első! Már kúrhatsz is! – Egy váratlan mozdulattal lerúgta a takarót, szinte dicsekedve az álló farokkal.

Ákos kissé vonakodva, szeme sarkából az öreget lesve tápászkodott fel, vállára emelte az oldalra forduló lány egyik lábát, és fallosza besiklott a barlangba.

Az öreg zavartan, de kíváncsian pislogott, majd Ákos mereven támaszkodó karjai között benyúlva, megfogdosta Dóra melleit. Utána letérdelt az ágy mellé, és onnan tanulmányozta a szomszédlány forgalomban lévő punciját.

„Nem vagyok használható!” – jutott Ákos eszébe a telefonon át többször elhangzott mondat, – Dehogyisnem vagy használható! – lihegte-nyögte hangosan. – Mehet a szádba? – kérdezte zihálva.

– Jó, csak ne kelljen mozgatni a fejemet – érkezett a válasz. – Kúrd meg a számat!

A következő percben Ákos a lány fejére feküdt, és néhány mozdulat után telelövellte a száját. Kábultan hátranézett, és látta, hogy a szomszéd merev farokkal térdel Dóra lábai között, és két ujját nyomkodja a punciba.

– Na, gyere hamar te is, ne hagyjuk elveszni…! – szólalt meg friss, tiszta hangon a lány, mint akinek az akciótól elmúlt a részegsége. – Először pinába rakd… végre!