Kéjes emlékek

Maradhattam volna reggelig, egy napig, egy hétig, egy évig, örökre. Mégis az elmúlt éjszaka mámorító élményével akartam továbblépni. Azzal a tudattal, hogy ajándék volt az élettől minden perc, amit vele éltem át és ő az az ember, akit örökké szeretni fogok.
Még aludt, mikor becsukódott mögöttem az ajtó. Izmos testének vonala kirajzolódott a vékony takaró alól. Egy múló gondolat volt csupán, hogy egy utolsó csókot leheljek ajkaira. Nem akartam felébreszteni. Könnyebb így.
Tenyerén hordott, figyelt rám, meghallgatott, megtanított nevetni botlásaimon, mellette biztonságban éreztem magam. Nem akartam, hogy mindez feledésbe merüljön és elsikkadjon a hétköznapok monotóniájában.

Már az első csókjával úgy követelte testem, hogy az összes porcikám beleremegett, őt akarta még-még és még. Nem volt időnk kibontakoztatni vágyaink, de ahogy testünk összesimult ruháink rétegein át is majd szétfeszített kemény férfiassága. Annak az estének a szenvedélye, az újabb találkozások tovább fűtötték bennem a vágyat. Nem siettünk. Játszottunk egymással, a határainkkal, lelkünk, szívünk addig ismeretlen területekre tévedt. Naphosszat csak beszélgettünk, nevettünk, s minden eldugott kis zugban egymás karjaiba zuhantunk. Gondolatban ott, akkor már egymáséi lettünk.

Vacsorára hívott. Ez volt az első alkalom, hogy felmentem hozzá, mégis olyan volt, mintha mindig is ott éltem volna. Míg előkészítettem a terítéket, ő a kanapéról figyelt. Nehezen ismertem ki magam a konyhájában, de ő csak mosolygott tájékozatlanságomon. Izgalmamban igyekeztem megfeledkezni jelenlétéről, átható tekintetéről és a feladatra koncentrálni, de halkan mögém somfordált, kezével lágyan végigsimította nyakam, vállam, derekam, combom vonalát. Megremegtem, félre vetett fejjel kérdőn néztem mély barna szemeibe. Ő csak mosolygott, már nem számított semmi, ott abban a pillanatban elveszett minden kontroll, csak egymás ízét akartuk érezni.

Testünk egy ütemre mozdult, szívünk egy ütemre vert. Felszabadult minden addig elfojtott szenvedély. Olyan hévvel estünk egymásnak, hogy megszűnt körülöttünk az élet. Csak ő volt és én. Megállt az idő. Vad vágyaink felszínre törtek és eggyé váltunk a végtelen örökkévalóságban. Soha nem érzett boldogság járta át szívem. Így aludtunk el, testünk fáradt gyönyörével.
Madárdalra ébredtem, az elmúlt éjszaka kéjes emlékével. Nem akartam felébredni. Ott akartam maradni és tovább álmodni.

Maradhattam volna reggelig, egy napig, egy hétig, egy évig, örökre. Mégis az elmúlt éjszaka mámorító élményével akartam továbblépni. Azzal a tudattal, hogy ajándék volt az élettől minden perc, amit Vele éltem át…