Szexálmok

…néha aztán, tudod hogy megy ez, csak úgy ülök fél kettő tájt az ágyam szélén és nem is tudom, melyik adón nézek mit; hiába lapozgatok a tévében, semmi nem köt le. Aztán megadom magam és végignyúlok az ágyamon a sötét szobában és arra gondolok, miért nem kellek neked?… Most is. Lassan csorognak a percek, már-már irreálisan lassan; saját sóhajaimat hallom, ahogy gondolataim peregnek.

Boldoggá akartalak tenni, naivan és őszintén. Csak egy kicsit akartam kérni belőled, de még annyit sem adtál – én pedig imádtam tovább mindened a szádtól az illatodon át puha lépteidig. Annyiszor elképzeltem, ahogy illatosan, frissen könnyű ruhába bújok, széppé varázsolom arcom és megpróbállak elcsábítani. Gondolatban mindig sikerül. Látom engem – elnyelő – felfaló szemeid, ahogy hiába lepleznéd, végigsimítják arcom, melleim, derekam, csípőm vonalát, talán még a bokáimig is elkalandoznak. Nem tudom, melyikünk ejti kísértésbe a másikat, csak érzem a levegő szikráit bőrömön. Látlak közelebb lépni; finoman megköszörülöd a torkod, nyelsz egyet, épphogy csak észrevehetően. Néha egy kicsit el is pirul az arcod, ilyenkor úgy érzem a napsütés, rigófütty és kánikula semmi, én vagyok a nyár a boldogságtól…

Nem értenéd, ha mondanám… és ha igazán be akarom csapni magam, akkor két tenyered tükrében fogod arcom, közel hajolsz és a számba suttogod a nevemet, puha, virágsziromszerű száddal alig érintve enyémet, és kérsz, menjek, és hagyom, hogy kézen fogj, és elvigyél. Látom magunkat a szobában; hajad az arcodra hullik, egy-egy gyertya kósza fénye megcsillan rajta, felragyogtatja szemeidet. És csókolsz újra, lassan és puhán; kezeid hátamon, mintha tenyeredben tartanál. Szád tovább kalandozik; szemhéjam, arcom, nyakam érinti – szemhéjam, arcom, nyakam ég, de mindenem reszket.

Elfáradt levelek, így hullottak le ruháink; nyomukat kóstolod bőrömön, elidőzöl melleimnél; könnyeim folynak a gyönyörűségtől. Kezeim tested selymét simítják, ölellek újra mindenemmel; forró arcom válladhoz bújik. Gyönyörű vagy és tudod. Visszadöntesz az ágyra, hűvösen fogad fehére, de csak bőröd finomságát érzem; meztelen vagy, puhán simulsz testemre. Ajkaid homlokomat és orrom hegyét érintik, ujjhegyeddel simítasz végig arcom, szemem, szám ívén. Közelről nézel íriszembe, aztán csókolsz újra szilajul, büszkén, ölelve derekam…belém és magadba feledkezel, ujjaid dallammá bűvölik testem. Nem tudom már, hogy nyakam harapod, mellem csókolod vagy ölem érinted-e; magad vagy a szeretkezés és élvezem csodádat. Gerincem ívének feszültségét tenyeredbe simítom; adni szeretnék.

Hátamon érzem sóhajaid; forró, el-elakadó légzésed. Nyakad illatától megrészegülve csókolom beléd minden vágyam; ölellek száz karral, ezer testtel, ahogy kívánod. Végigkarmolom fehér vállaid, hátad – felszisszensz, de nem szólsz…bordáid, derekad, ujjaid, combod, öled, mindened megszédít és egyszerre varázsolnám el őket, és a tied lehetek végre; még közelebb húzlak magamhoz, magamba, magammá; felolvadok, megtisztulok benned mégis, átlüktetsz, átsóhajtasz belém, mozdulatlan.

Aztán vállamra hajtott fejjel fekszel mellettem, lustán cirógatva derekamat – és ekkor hirtelen eltűnsz… mert vágynak is sok vagy. Az órámra nézek és újra lehunyom szemeim. Hátha álmodok. Mást.