Kéjköztársaság

Este fél 9-kor távoztam a parlamentből. Egyenesen indultam haza, Onderoba. Pár hónapja költöztem ide, szeretem ezt a várost. Ilyenkor már nem sok ember járt az utakon, bár még elég világos volt, június elején. Egyenes úton haladtam, míg beértem a városba. Néhány bolt még nyitva volt, vettem egy üveg almaitalt. Bementem a lakásomba, és lerogytam egy székre.

Sajnáltam, hogy ilyen kevés szabadidőm van. Ma is reggel 6-kor indultam Green Grassbe, és most értem haza. Meghúztam az italt. De megérte! Szép lett az ország, de hát… mégis. Ma egész nap törvényeket alkottunk. Rövidesen több szabadidőm lesz talán. Holnap elmegyek Andrewyba, és megnézem, hogyan haladnak az új üzletközponttal. Nagy beruházás volt, nem szeretném, ha összedőlne az egész.

Lefeküdtem az ágyra. Még halottam, ahogy egy banda végmegy az utcán, aztán elaludtam.

Reggel kimentem a kútra, és megmosakodtam. A büfében vettem egy hamburgert, és elindultam Green Grassbe.

– „Green Grass, 500 m” – haladtam el egy tábla mellett.

Az volt a szokás, hogy a fiúk maguk mellé vesznek egy lányt, hogy az segítsen a háztartásban, meg hát hogy ne unatkozzanak. Én még nem jutottam el idáig, bár nem is akartam. Egész nap dolgozom, este jövök haza. Általában büfékben és éttermekben ebédelek, mert ha időm nincs is, pénzem az van. Keresetem 100 Tasu – gondoltam, és nem panaszkodhatok.

Beértem a városba, és elértem a parlamentet.

– Na, mi újság? – kérdeztem Cseppcsávótól, az elnöktől. Én tervező voltam, igaz, de mindenütt segédkeztem, ahol lehetett.

– Hát, figyelj. Most mész ugye, Andrewyba. Készíts jelentést, és tedd az asztalomra. Aztán készíts egy tervet, ennek a levéltárnak a kibővítésére. Szerinted mennyi lesz?

– Úgy saccra 20 tasu.

– Rendben. Aztán hazamehetsz.

– Már? – csodálkoztam.

– Igen.

Elszaladtam Andrewybe. Útközben találtam egy Tasut. Úgy látszik, ma szerencsém van. Az üzletközpont szép volt. Egy négyzet alakú építmény, melyben összesen 20 bolt lett volna. Ruházat, élelmiszerboltok, zöldséges,- és italboltok, büfék, éttermek. Készítettem egy jelentést az épülő centerről, az építkezés menetéről, a szabványok betartásáról és egyebekről. Gyorsan visszasiettem a fővárosba. Fél óra alatt kidolgoztam a tervet, és egy futárral megrendeltem az anyagokat. Meghagytam, hogy este 8 előtt a lakásomon ne keressenek.

Azt hittem, ma is későn érek haza. De még csak dél volt!

Elhatároztam, hogy elviszem a barátnőmet, Dorogi Andreát ebédelni. Ő is Onderoban lakott, és egy zöldségboltban dolgozott, bár lehet, hogy fölveszem titkárnőmnek. Ahogy beértem a városba, odamentem a boltjához. Éppen listát írt.

– Szió! – köszöntem.

Felnézett. – Szia! Ilyen korán eljöttél?

Igen, most hamar elengedtek. Mellesleg meghívnálak ebédelni.

– Rendben – mondta, és felrakta az ebédszünet táblát, és bezárt.

– Hova megyünk? – kérdeztem.

– Ez jó lesz! – mutatott egy középszerű étteremre, amelyen nagy betűkkel ez állt: Fenyő étterem. Kinn ültünk le.

– Pincér. Kérünk egy húslevest és egy…

– Rántott csiperkét – mondta Andi.

– Hozom – mondta, és elment.

– Hogy megy a bolt? – kérdeztem.

– Hát, mostanában nem jól, bár most növeltem a választékot, és akciót is hirdettem. És te hogy vagy?

– Hát elég kevés az időm. Sokat dolgozom, néha még otthon is. Még jó, hogy nem kell főznöm. Szerencsére pénzem az van, bár nem is nagyon költök. És ha kifogyna a pénzem, akkor is kapnék az államtól.

– Most mennyi pénzed van? – kérdezte a lány.

– Kb. 120 tasum. Neked?

– Hát most nem sok. Csak 20 tasu.

– Az elég kevés. Szóljál, ha szükséged van pénzre.

– Majd csak megleszek. És nekem nincs gondom a főzéssel, hiszen zöldség az van.

Megettük az ételt.

– Pincér! Fizetek.

Odajött, és rövid fejszámolás után közölte: 1 tasu 90 cent. Odadobtam 2 tasut, aztán elmentünk.

– Este gyere át hozzám, összedobok egy vacsorát! – mondta.

– Jó.

Hazamentem. Megittam a 20 centes almalevemet, és a talált pénzen vettem még 5-öt. Betettem őket a hidegvizes ládába. Kinn vettem egy hot-dogot.

Azon gondolkodtam, este beszéljek-e Andival az összeköltözésről. Biztos beleegyezne. Aztán végül felálltam a székből, és bementem Green Grassbe. A belváros nagyon forgalmas volt. Vettem egy ásót, egy gereblyét meg egy kapát. Elhatároztam, veszek földet. Bementem a földhivatalba, és Ondero mellett vettem egy 6 négyzetméternyi földet. Nem nagy, de az unalom elűzésére alkalmas. Visszamentem Onderoba, és körülkerítettem a 2-es parcellát. A birtoklevelet becsúsztattam a szekrényembe. Az órámra néztem: 4 óra. Visszamentem Green Grassbe, és beléptem a parlamentbe.

– Helló Cseppcsávó!

– Helló! Most kaptuk a hírt, hogy tűz ütött ki Darvstonban.

– Vagyis vége a délutánomnak.

– Te jöttél be! – védekezett az elnök.

– Jó, jó. Gyerünk.

Kiértünk a városból, és rátértünk a Via Castrára.

– Na mi van Andival? – kérdezte Cseppcsávó.

– Ma ebédeltem vele, és este is elmegyek hozzá.

– Összeköltöztök?

– Lehet.

Beértünk Darvstonba. Egy sereg tűzoltó munkálkodott.

– Mindjárt eloltjuk – mondta az egyik.

Valóban, a lángok rövidesen kihunytak.

– Holnap gyere be Valentin, és készíts terveket az újjáépítésre.

– Rendben.

Felmértem a terepet, majd jegyzeteket készítettem.

Fullasztó volt a hőség, azért úgy döntöttem lemegyek fürdeni a Nesterhez. Ez egy széles, mély patak volt, aminek homokos volt az alja. Fürdés után visszatértem Onderoba. Átöltöztem, és kimentem felásni a földet. Hat óra tájban értem haza, és ittam almalevet. Átugrottam Andihoz, megkérdeztem, hogyan kell vetni a petrezselymet.

– Azzal már elkéstél! Sőt már a legtöbb zöldséggel is.

– Gratula. Na mindegy. Lehet, hogy veszek egy disznót. Este 8 körül gyere.

– Oké. Kérek egy kiló almát.

– Tessék. 60 cent lesz.

Adtam neki egy tasut, majd bejártam a várost. Elkezdett esni az eső. Gyorsan hazamasíroztam. Hazaértem, és tüzet raktam. Melegítettem egy kis lábfürdőt. Kivettem a hűtőládából egy üveg almalevet. Valamilyen rossz érzésem támadt, bár nem tudtam miért. Ekkor eszembe jutott Andi. Nemsokára át kell hozzá mennem. Felálltam, nyújtóztam egyet, és átöltöztem. Számot vetettem: nem szólok neki. Mert: jól van ez így. Reggeltől estig dolgozom, itthon megmosakszom, bevásárolok és alszom. És ha itt lenne? Ha összevesznénk? Ha… nem szólók tehát neki.

Kimentem a lakásból, és a sarkon vettem egy csokor virágot. Elértem a házat, és bekopogtam.

– Igen? Szia! Gyere! – mondta, és beljebb tessékelt.

– Hello. Tessék – mondtam, és átadtam a virágot.

– Mindjárt kész a vacsora.

– Éhes vagyok, mint a farkas.

Vacsora után beszélgettünk.

– Tudod, nekem jó – mondtam.

– Gondoltam, hiszen alapító tagja vagy ennek az egésznek. Van karrier, pénz. És őszintén szólva csodálkozom, hogy egy ilyen városi odúban laksz – jegyezte meg a lány.

– Igen, de hát minek nagyobb ház, ha úgyis dolgozom. Ez a mai nap csak kivétel. De engem nem zavar. Szeretek dolgozni. Én meg reggeltől este fél 8-ig dolgozom, és általában még este is írom a számlákat, listákat.

– Hát igen. Nem tudom, miért jár a szám. De tudod, néha nagyon egyedül vagyok – vallottam be.

– Én is. Nem gondolkodtál még azon, hogy magad mellé veszel valakit?

– De igen – mondtam. Már vártam a kérdést. – De nem lenne jó. Biztos keveset látnánk egymást. Nem, nem.

Azt azonban megéreztem, hogy ő szeretné.

– Még gondolkodom – mondtam, és homlokon csókoltam. Aztán nézegetni kezdtem.

Gyönyörű volt: különösen szépen csillogott a szeme. Megfogtam a kezét, és végignéztem rajta: csinos, kockás szoknyát, fehér blúzt viselt törékeny, karcsú testén. Amolyan illedelmes, jól nevelt kislány benyomását keltette, mint ahogyan az is volt. Látta, milyen csodálva nézem, és elmosolyodott. Milyen édes mosolya, gondoltam. Mennyire csábítóak csillogó, duzzadt ajkai, s dióbarna szeme… ahányszor csak belenéztem, mindig elgyengített ez az ártatlanul odaadó tekintet.

Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Andi átkarolta a nyakam, és visszacsókolt. Ezek a finom csókok mindig olyan gyöngéd, kellemes érzéseket ébresztettek bennem… és a hiány érzetét. Mint amikor valaki minden vasárnap húslevest eszik, és ízlik is neki, de egy idő után már elkelne bele egy kis pikáns fűszer. A változatosság zamata végett. Vagy jó lenne rátérni már a főételre…

Hosszasan csókolództunk. Egy idő után kezem a mellére tévedt. Andi semmi tiltakozást nem mutatott, ezen felbátorodtam. Sőt, kidomborította a mellkasát, hozzám tapadt, s éreztem ujjaim alatt kemény bimbóit. Még sosem láttam őket, ahogyan a hozzájuk tartozó halmokat sem… csak tapinthattam édes, puha feszességüket.

Egyre szenvedélyesebbek, hevesebbek lettünk. Végigsimítottam csípőjén, szoknyába bújtatott combjain. Aztán remegő ujjaim térdére csúsztak, és elkezdték fölgyűrni a szoknyát…

Andi ettől magához tért. Mintha könnyű álomból ébredt volna… határozottan eltolta a kezem.

– Ne… kérlek ne – pihegte.

Ekkor kicsit elvesztettem a türelmem, de igyekezetem fékezni magam.

– Kicsim… ez nem… rossz dolog.

– Nem szabad – mondta meggyőződés nélkül. Mint egy ministránslány, aki betanított szöveget mormol.

Mit tegyek, gondoltam. Magyarázzam el neki, hogy Onderóban a világ nem olyan, hogy szex csak házasság után ildomos? Itt őszintébbek az emberek önmagukhoz és egymáshoz. Ezért járok be abba a kurva parlamentbe. Ám eszem ágában sem volt ilyen marhaságokat fejtegetni. Megtörtem volna a varázst, belöktem volna az ajtót, ami már félig kinyílt.

Úgy gondolom, szavak nélkül többre megy az ember.

Megfogtam mindkét kezét, és mélyen a szemébe néztem. Azt akartam, lássa tekintetemben a szerelmet, azt akartam, leljen bennem bizalmat. Hiszen valóban imádtam őt, közös sétáink, tréfáink, játszadozásaink sokat jelentettek nekem. A kedves pillanatok, amikor szégyenlősen felolvasta nekem a verseit, amikor (bájosan ügyetlenül) néha hegedült nekem. Azt akartam, lássa, hogy ha kell, én évekig is várok rá… úgy gondoltam, ha mindezt megérzi és elhiszi, hajlandó lesz engedélyezni magának a boldogságot.

Andi teste fokozatosan elernyedt, míg én gyengéden simogattam a haját. Aztán megfogta a kezemet, megcsókolta, és az arcához vonta: éreztem finom remegését. Simogattam finom bőrét, majd megcsókoltam, hosszan, alaposan, s ő melegen viszonozta. Két idő után elszakadtam ajkaitól, s a nyakát kezdtem el puszilgatni. Ándi édesen felnyögött, és hátrahajtotta a fejét. Fölnéztem arcára, csodáltam törékeny vonásait, finoman táguló orrcimpáit, míg csókjaim érzékeny bőrén részegültek. Nyelvem hegye végigszántott ütőerén, amely duzzadó kék folyó volt a nyak hófehér, makulátlan sivatagában. Kedvesem sóhajtozott, hajamba túrt, és magához szorított. Minden nő imádja, ha a nyakát csókolgatják, s úgy tűnt, ez alól Andi sem kivétel. Már tudtam, hogy ez még a bemelegítés, ez még csak a kezdet…

Elhúzódtam tőle, és újból a szemébe néztem. Aztán a melleire, majd újból a szemeibe. Andi rövid tétovázás után bólintott. Többé nem volt szükségünk szavakra.

Előrehajolt, hagyta, hogy lehúzzam a pulcsiját. Parfümjének addig is andalító, kellemes illata most forró áradatként tört magának utat az orromtól a szívemig. Borzongva szívtam magamba az izgatott női test finom verítékével keveredő illatot. Andi hagyományos, fehér melltartót viselt, amit, még mielőtt meggondolhatta volna magát, kikapcsoltam, és gyorsan lehúztam róla. Kedvesem halkan felnyögött.

Gyöngéden hátradöntöttem a kanapén, és gyönyörködve végignéztem a testén. A mellei még formásabbak, szebbek voltak, mint elképzeltem. Láttam Andin, hogy elpirul, legszívesebben eltakarná magát. Én ismét szavak nélkül tudattam vele, hogy nem kell szégyenkeznie, mert gyönyörűnek találom.

– Tetszem? – kérdezte olyan halk, félénk hangon, hogy legszívesebben fölfaltam volna feltörő szerelmemben. Két pillanatig csak néztem, aztán elmosolyodtam.

– Igen.

Elmosolyodott, és kikapcsolta a szoknyáját. Pár percen belül combjai között volt a fejem, 20 perc múlva pedig már döföltem, mint faltörő kosaink a barbár erődök falát. Ha egyszer áttörted a védelmi gát első vonalát, nincs, ami megállítson. Akár várat ostromolsz, akár nőt. Andi vonagló, verejtékes teste, nyögései, farkam előtt megnyíló teste új dimenziókat nyitott meg számomra. Dugás közben elhatároztam, Cseppcsávónál is nagyobb kaliber leszek az Erdei Demokratikus Köztársaságban.

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtteknek szóló tartalom található. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt.