A nagy dugás

Az egész megpróbáltatás a frászt hozta rám. Szívesebben ültem volna egy vonaton három napig mint hogy öt óra hosszat egy repülő fémcsőben ragadjak, de mivel úgy tűnt hogy a családomból senkit nem érdekel a véleményem, a gépen kötöttem ki egy augusztusi estén. Az önző részem azt kívánta, bárcsak ne egyeztem volna bele ebbe az utazásba, de olyan rég volt már hogy anya látta a húgát, hogy nem tudtam visszautasítani. Még úgy sem hogy ez azt jelentette hogy lemondtam az utolsó nyári hónapom barátokkal töltéséről mielőtt ősszel mindannyian a különböző helyekre megyünk továbbtanulni.
A szorongásom abban a percben kezdődött amikor a Logan repülőtérre értünk és akkor érte el a tetőpontját amikor végre felszólítottak bennünket a beszállásra. Anya és apa után léptem a gépre és éreztem hogy kezd előjönni a klausztrofóbia. A folyosó felénél meg álltam meg, amitől a bátyám a hátamnak ütközött.
– Mozdulj!– csattant fel.
– Fogd be!
Matt erősen meglökte a vállam és előre kényszerített. Leültem a helyemre és remegtem miközben a családtagjaim a felső rekeszekbe rakták a csomagjaikat. Matt lenézett rám. Én még mindig szoborként ültem a saját kézipoggyászomba kapaszkodva. Ingerült sóhajjal kikapta a kezemből a táskát és minden ceremónia nélkül bedobta a rekeszbe. Mindenki elhelyezkedett a helyén, becsatolta az övét és igyekezett valamennyire kényelmesen érezni magát a szűk helyen. Éreztem, hogy az ajkam remeg.
– Le akarok szállni! – nyöszörögtem bénán.
Hallottam amint Matt felkacagott mellettem de sikerült ellenállnom a késztetésnek hogy a bordái közé könyököljek.
-Hamarosan ott leszünk. Csak próbálj aludni! – mondta bátorító mosollyal apa.
Nem szóltam semmit, mert tudtam hogy tanácsai teljesen haszontalanok számomra. Kizárt hogy aludjak ebben a repülő halálcsapdában. A légiutas-kísérők megkezdték a repülés előtti ellenőrzéseket, áttekintették a szokásos biztonsági eljárásokat, miközben elkezdtünk gurulni. Szemeimet szorosan lehunyva próbáltam mindent kizárni és úgy tenni, mintha máshol lennék.
Amikor eljött a felszállás ideje, a szívem a torkomban dobogott. A motorzaj felerősödött és nemsokára már a kifutón haladtunk. Megemelkedett a gyomrom amikor megéreztem hogy a kerekek nem érintkeztek alattunk a talajjal. Gondolkodás nélkül a két kartámaszra nyomtam a kezeimet és belemélyesztettem a körmeimet. Csakhogy a bátyám keze már elfoglalta a bal oldalamat. Ingerült pillantást vetett rám miközben a bőrébe markoltam, de nem szólt és nem próbálta eltolni a kezem. Egy kicsit elfordította a kezét hogy megnyugtatóan megszorítsa az ujjaimat.
Amikor már a levegőben voltunk Matt elhúzta a kezét. Öt hosszú óra állt előttünk amíg Portlandbe érünk. Ahogy elértük az utazómagasságot megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni az ülésemen. Szorongásom és a kemény ülés miatt ez persze lehetetlen feladat volt.
– Hagyd abba a mocorgást! – mondta Matt.
– Nem tudom!
Mogorva pillantást vetettem rá. Olyan seggfej tudott néha lenni. Nem gyűlöltük ugyan egymást, de ő volt az utolsó ember akit mindenféle érzelmekkel teli helyzetben szerettem volna a közelemben tudni. Egyszerűen nem volt türelme ahhoz, hogy foglalkozzon valakivel, akinek félelmét irracionálisnak látta. Az utunk folytatódott és megpróbáltam pihenni ahogy apa javasolta. Késő esti járat ellenére a kabin eléggé tele volt, de már mindenki aludt. Apa hozott mindannyiunknak néhány takarót és vékony párnát és a levegőben töltött második órában már ő is és anya is mélyen aludt. A bátyám pedig úgy tűnt hamarosan csatlakozik hozzájuk.
Tudtam hogy ezen az úton semmiképpen nem fogok pihenni, ezért olyan dolgok után kutattam amelyek leköthetik az elmémet és az időmet. Átlapoztam a fedélzeti magazint, elővettem a telefonomat és próbáltam zenét hallgatni, de semmi sem tudta túl sokáig lekötni a figyelmemet. Az agyam nem volt hajlandó abbahagyni azt hogy minden kis körülöttem lévő hangra, a repülőgép minden apró lökésére koncentráljon. És ezzel előjöttek a félelmetes, nem kívánt gondolatok, hogy mi történne ha hirtelen zuhanni kezdenénk.
– Abbahagynád a fészkelődést? – hangzott a testvérem halk, rekedtes hangja.
Ránéztem de a szeme még mindig csukva volt.
-Nem!
Ekkor kinyitotta a szemét.
-Minden alkalommal érzem amikor elmozdulsz az üléseden. Megőrjít. A lábad körülbelül századjára ér az enyémhez.
Összeráncoltam a szemöldökömet és lenéztem. A lábaink valóban súrolták egymást.
-Lehet hogy nem éreznéd ha abbahagynád a terpeszben ülést!
-Fele akkora vagy mint én.
– Ó, szóval kisebb vagyok tehát elfoglalhatod a helyemet?
-Minden a szükségletről szól. Magasabb vagyok ezért több helyre van szükségem. Egyszerű.
–Talán igazat adnék neked, ha egy cseppet is érdekelne a véleményed.
-Rendben! Hagylak a saját gondolataiddal. – mondta gonoszul és újra lehunyta a szemét.
Seggfej. Néhány perccel később a gép megrázkódott. Észrevehető zihálást hallattam. Bár tudtam hogy bosszankodni fog mégis kinyújtottam a kezem, és megrángattam a bátyám pólóját.
– Matt?-suttogtam.
–Légörvény…– motyogta és nem nyitotta ki a szemét.
– Tudom. – mondtam halkan, leginkább magamnak.
A gép még egyszer megrázkódott. Nyöszörögtem és egy kicsit szorosabban kapaszkodtam Matt ruhájába. Felsóhajtott, kinyitotta a szemét és rám nézett.
– Nem fogsz aludni hagyni, igaz?
Az ajkamba haraptam.
-Tud… Tudnál beszélgetni velem? Elterelnéd a figyelmemet?
A gép ismét megrázkódott. Úgy nézett ki mintha nemet akarna mondani, de bizonyára látszott rajtam az őszinte pánik, mert megenyhült és egy kicsit feljebb húzódott a helyén.
-Rendben. Miről akarsz beszélni?
Kimondtam az első dolgot, ami véletlenül eszembe jutott.
– Milyen az egyetem?
Halkan felnevetett.
– Hirtelen felkeltette az érdeklődésedet az iskolai életem?
– Mindig is érdekelt. Csak mert mostanában nem kérdeztem…
– Jaa…bocsáss meg hogy feltételeztem hogy nem érdekel.
Egy percig csendben volt és arra gondoltam hogy talán újra meg kell rángatnom a pólóját, de azután megszólalt.
-Jó a hely. Nincs sok beszámolnivalóm.
– Milyenek az előadásaid?
-Vegyesek.
– A professzoraid?
–Elmennek. A bulik viszont remekek. Majd meglátod, ha jövőre jössz.
-Ez az amit idén csináltál? Piáltál?
–Érzek egy kis bírálatot!
Néhány percig csendben voltunk, majd a gép újra megrázkódott.
–Jársz még azzal a lánnyal? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.
Bármire koncentráltam volna csak arra nem ahogyan a gép ide-oda ringat.
-Riley-val? Nem is tudom. Semmi kizárólagosság… Nem akarom elpazarolni az első évemet az egyetemen egyetlen lánnyal.
– Ez piszok romantikusan hangzik. – motyogtam.
-Újabb bírálat? Mióta lettél prűd?
– Nem vagyok prűd!
-Aha… Ha te mondod…
A gép hevesebben kezdett rázkódni. Belekapaszkodtam a bátyámba és pánikoló tekintettel fordultam felé.
-Nyugi! A biztonsági öveket becsatolni tábla még csak be sincs kapcsolva.
-Nem is figyelek rá. Az enyémet sosem kapcsolom ki.
Matt a fejét rázta.
-Nem csoda hogy nem tudsz ellazulni. Nem lehet kényelmes egész idő alatt bekötve ülni.
Teljesen az övé köré hurkoltam a karomat, fejemet pedig a vállának támasztottam és azt feleltem:
–Nekem így kényelmes.
– Még mindig feszült vagy.
– A gép még mindig rázkódik, ha nem vetted volna észre.
-Észrevettem.
Teljesen a karjába fordítottam a fejem és belélegeztem vigasztaló illatát.
– Nem tudom hogyan tudsz felszállni egy másik gépre alig három nappal azután hogy az egyiken hazajöttél.
-Minél többet csinálod, annál könnyebben megy.
–Lehet, de nem fogom tesztelni ezt az elméletet.
Matt felsóhajtott.
-Pihenned kell!
Elhúzódtam tőle és a szemébe néztem. Egy hullámos barna hajtincs a homlokára hullott.
– Folyton ezt mondod. Leköteleznél ha rámutatnál valamire ami megnyugtatna ezen a halálcsapdán!
Matt néhány pillanatig nem szólalt meg. Lehunytam a szemem miközben a gép tovább remegett és zörgött. Feszült a mellkasom és a gyomrom görcsölt. Tudtam persze hogy Matt-nek igaza van. Tudtam hogy meg kell nyugodnom és fel kell oldanom a testemben lévő feszültséget, de tényleg semminek éreztem magam. Matt jobb keze megmozdult a takaró alatt és megsimogatta a combom szabadon lévő bőrét. A szemeim azonnal kinyíltak de nem néztem rá. Valószínűleg csak véletlen érintés volt.
De azután az ujjai megint a bőrömhöz értek, ezúttal egy apró kört rajzolva rá. A szívem új okból kezdett gyorsabban verni. Matt ujjai továbbra is lassú, pehelykönnyű mintákat rajzoltak a combomon. Ott ültem és nem csináltam semmit, miközben egyre nagyobb nyomást gyakorolt a bőrömre ujjait kissé feljebb tolva a rövidnadrágom szegélye felé. Nagyot nyeltem és próbáltam magam nyugtatni, hogy végülis nincs semmi baj azzal amit csinál. Ha például megérintette volna a csuklómat az is teljesen ártatlan lett volna.
Éreztem, ahogy az ujja feljebb siklik és a nadrágom szegélye alatt táncol. Csak ekkor néztem fel rá. Semleges arccal nézett maga elé.
– Matt…
-Maradj csendben!
-De…
-Sshhh…
-Mit csinálsz?
–Segítek ellazulni.
–Így?
-Igen.
– Nem értem hogyan kellene ennek ellazítania.
– Érteni fogod, ha hagyod.
A keze még feljebb tolta a shortomat. Kezdtem furcsán érezni magam és nem tudtam eldönteni hogy ez jó vagy rossz fajta furcsaság. Ujjainak hegye találkozott a bugyim szélével.
– De… nem hiszem, hogy ezt kellene tenned!
–Szeretnéd hogy abbahagyjam? – kérdezte komolyan.
Csendben maradtam. Igazából nem tudtam, hogyan válaszoljak erre. A racionális oldalam tudta hogy bármi is legyen amit csinálunk, az teljesen helytelen. Majdnem teli gépben voltunk. A szüleink békésen aludtak a közelünkben. A testvérem volt. De még mindig nem mondtam semmit.
Matt bátrabb lett. A kezét a shortom elejére csúsztatta és az ágyékomnak támasztotta. Összerándultam amikor éreztem hogy fel-le kezdi mozgatni a kezét. Éreznie kellett a melegségemet. Kezdtem nedvesedni. Basszus… benedvesedtem a bátyám miatt!
A keze egyszer csak hátrahúzódott. A frusztrációm miatt legszívesebben rákiáltottam volna de ez nyilván őrültség lett volna.
– Gombold ki a rövidnadrágodat és told le! – kérte halkan.
Döbbenten bámultam rá. Remélem csak viccel! A hasamhoz érő kéz viszont megerősítette hogy egyáltalán nem viccel. Kikerekedett szemekkel néztem körül a kabinban. A légiutas-kísérők egy ideje nem jöttek és a közvetlen közelünkben szinte mindenki aludt. Matt az ujjaival enyhén megfogta a hasam bőrét ott ahol a pólóm kissé felcsúszott.
A kezeim remegtek a takaró alatt miközben tettem, ahogy mondta. Amikor lehúztam a shortomat Matt visszahelyezte a kezét az ágyékomra. Már nem tudtam titkolni izgatottságomat. A bugyim nedves volt és ezt a bátyám okozta. Ujjaival köröket kezdett leírni a bugyival fedett puncimon. A nyomás éppen csak elég erős volt ahhoz, hogy a vágy tüzét felkeltse bennem.
–Ezt nem tehetjük!– sziszegtem inkább magamnak, mint neki.
– Pszt! Ne gondolkozz! – mondta ismét Matt.
Megtettem amit mondott. Kiürítettem az elmémet és semmi másra nem koncentráltam csak a puncimból áradó érzésekre. A csípőm több kapcsolatra vágyva magától enyhén felemelkedett. Azonnal zavarba jöttem. Az egy dolog hogy valaki érintése miatt nedves leszek – és biztos voltam benne, hogy Matt érezte milyen hatással van rám –, de egy egészen másik dolog csendben még többért könyörögni. És folyton azt kellett mondogatnom magamnak, hogy ő a bátyád, ő a bátyád, ő a bátyád.
-Nyisd szét a lábaid!
-MATT!!
-Psszt!
Ezután a bugyimba csúsztatta a kezét. Megsimította a csiklómat majd az ujját a nedves hüvelyembe tolta. Be kellett harapnom az ajkam, hogy elfojtsam a nyögésemet. Kihúzta az ujját, újra megtalálta a csiklómat és lassan köröket kezdett rajta csinálni. Ezúttal felnyögtem. Olyan halkan hogy csak a bátyám hallotta meg. Az ujja gyorsabban kezdett mozogni. Időnként megállt és betolta az átázott résembe. Megőrjített… Elfordítottam a fejem és azt mondtam:
-Nézz rám!
Amikor megtette azt suttogtam:
-Elélvezek!!!
A szemeim becsukódtak, a hátam ívben megfeszült, a mellkasom kifelé lökődött. Éreztem hogy a takaró kissé lecsúszik, de nem tudtam azzal foglalkozni hogy látszik-e valami. Csak ez az érzés számított. Csak a bátyám ujjára volt szükségem bennem. Levegő után kapkodva a csuklójára ejtettem a kezemet hogy sürgessem. Azután ezer villám futott át a testemen. Éreztem ahogy a hüvelyem az ujja köré szorul. Arcomat mélyebben a karjába nyomtam.
Amikor kicsit megnyugodtam elkezdte elhúzni a kezét. A csuklójára nyomtam a kezem, jelezve hogy hagyja ott. Kinyitottam a szemem, Matt pedig büszkén mosolyogva bámult rám. Azt is észrevettem hogy a bal keze fel-alá járt a takaró alatt.
–Most már ellazultál? – kérdezte fakó hangon.
A karja felé biccentettem majd a fülébe súgtam:
-Közel jársz?
-Igen!
–Nem fogod összekenni a plédet?
-De igen!! Aahhh….
Gondolkodás nélkül félrerántottam a takarót, szabaddá tettem a bátyám hímvesszőjét és rányomtam a számat. Nem voltam elég gyors az első lövéshez, mert az a homlokomat érte. Még három löket spriccelt a torkomba. Lenyeltem mindent, egy csepp sem folyt ki a számból. Miután végzett kiengedtem az ajkaim közül és gyorsan visszahúztam a takarót. Letöröltem az első löketet a homlokomról és gyorsan lenyaltam az ujjamról. Matt óvatosan elhúzta tőlem a kezét és visszahozta a pléd fölé. A gyenge fényben is láttam hogy két ujja megcsillan a nedvemtől. A szájához emelte és tisztára nyalta őket.
– Ez … – alig találtam szavakat.
-..elképesztő volt! –fejezte be Matt.
Felhúztam a shortomat és rendbe tettük magunkat. Szemünk elnehezült, testünk teljesen ellazult. Elaludtunk.
A kapitány hangja ébresztett fel minket amikor Portlandben készültünk a leszállásra. Amikor kiszálltunk apa azt mondta:
-Látod? Nincs okod idegeskedni a repülés miatt.
Matt és én egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Azt feleltem:
-Igazad van apa! Matt segített ellazulnom. Remélem a hazaúton is segít majd kikapcsolódni!