Numera a liftben
Együtt szálltunk be a liftbe. Mosolyog. Visszamosolygok. Kisöprök egy tincset a szememből. A fülem mögé simítom. Mellém állt. Az ajtó bezáródik. Kedvesen néz rám. Késő van. Vajon odakint besötétedett már? Közelebb lépett. Felsóhajtok. Lehajtom a fejem. A cipőm orrát kezdem el bámulni. Hozzám ért. Megremegek. Már rég otthon kellene lennem. Lépteit hallom. Nem nézek rá. Elfelejtettem valamit. A felvonó hirtelen megáll. Ő volt az. Ő állította meg. Ránézek. Visszanéz rám. Mosolyog. Nem mosolygok vissza. Elharapom az ajkaimat. Tudom, mit akar. És azt is tudom, hogy meg fogja kapni. Felém tart. Melegem van. Megállt közvetlen előttem. Felnézek rá. Milyen pici vagyok mellette. Gyönyörű szemei vannak. Közelebb hajol. Még közelebb. Megcsókol. A nyelve hosszan az enyémmel játszik. Nem hunyom le a szemem. Mindent látni akarok. Magához ránt. Végig csókolja a nyakamat. Futva. Siet. Elkapkodja. Lejjebb csúszik. Én csak állok. Hagyom. A kezeit egy pillanatra sem veszi le rólam. Tetszik. Letérdelt. Azt kéri tegyem szét a lábamat. Megteszem. Nincs nehéz dolga. Ma nem vettem fel bugyit. Felhajtja a szoknyámat. Mindkét kezével a fenekembe mar. Összegyűri a ruhámat. Majd vasalhatom ki újra. Fejével bebújik a combjaim közé. Felnyögök. Behunyom a szemem. Megmarkolom a krómcsövet melynek neki támaszkodtam. Lent csókol. Érzem a nyelvét. Kérem, hogy ne hagyja abba. Nyögdécselek. De valahogy nem az igazi. Abba hagyja. Kissé csalódott vagyok. Mindegy. Újra megcsókol. Érzem az ízemet a szájában. Kigombolom az ingjét.
Most én csókolom. Kezeit a vállamra teszi. Nem ellenkezek. Letérdelek. Lerángatom a nadrágját. Siker. A kezemben tartom. Felnézek rá. A szemeivel kér, hogy tegyem meg. A számba veszem. Finoman megnyalom. Nyög. Élvezi. Nem állok meg. Újra a számba veszem. Finoman nyalogatom. Játszok vele. Hangosabban zihál. A hajamba túr. Kér. Ne hagyjam abba. Nekem ennyi elég volt. Neki nem. A keze után kapok. Lehúzom magamhoz. Megcsókolom. Érezze az ízét a számban. Megharapdálom a fülét. Nevet. Csiklandós. Nevetek. Még mindig nem tudom mit felejtettem el. Azt mondja, feküdjek a hátamra. Megteszem. Széttárt lábakkal várom őt. Nem jön. Vár. Mire? Megőrülök. Most lassú. Vár. Nem kapkod. Végig csókol. Még mindig nem tette be. Lejjebb tolom a csípőmet. Nem. Nem megy. Ez így nem megy.
A melleimet nyalogatja. Szívja. Harapja. Tehetetlen vagyok. Kívánom. Akarom. Kell. Könyörgök neki. Még mindig vár. Mosolyog. Akar engem. Ugyanúgy. Kíván. Akar. Kellek. Tehetetlen vagyok. Érezni akarom. Magamban. Fáj. Nyöszörgök. Vonaglok alatta. Sírni akarok. Nem teszem. Gyűlölöm. Bele karmolok a hátába. Felszisszen. Jó. Fáj neki. Megharapja az ajkaimat. Játszik. Sikoly. Sikoltok. Végre. Megtette. Bent van. Átkulcsolom a lábammal. Nem eresztem. Most már nem. Az enyém. Monoton a tempó. Liheg. A fülembe. Azt mondja, szeret. Nevetek. Elhiszem. Megemelem a csípőm. Átlendítem magam. Felülkerekedek. Nem tetszik neki. Nem érdekel. Mozgatom a csípőm. Betanult a ritmus. Fel. Le. Kéjes sóhajok. A kezeivel tart engem. Irányítani akar. Rá hajolok. Újabb csók. Áttolja a nyelvét. Mélyen. Utálom. Visszaülök. Gyorsítok. A hajamat túrom. Gyönyörűnek lát. Jobban magamba húzom. Furán kapkod levegő után. Kipirult az arcom. Érzem. Szólni akar. Egy hang sem jön ki a torkán. Némán tátog. Nevetek. Összefonódnak az ujjaink. Oda ránt. Suttog a fülembe. Belenyal. Behunyom a szemem. Mindjárt…
Összeszorítom. Sikoltok. Hangosan. Nyög. Zihál. Megremeg. Forró. Nedves. Vége… Ezt akartam. Ringunk. Együtt. Csak még egy kicsit. Ráborulok. Pihegek. Boldog vagyok. Gyengéd. Simogat. Beleborzongok. Mi volt ez? Szeret… Szeretem…
Felül. Átkarol. Átfonom karjaimmal. Még pár perc. Ő. Én. Mi. Órámra nézek. Káromkodok. Nevet. Mindig nevet. Táskámból előkotorászok néhány zsebkendőt. Megtörlöm magam. Neki is adok. Felkapom a ruháimat. Ő is öltözik. Nem szólunk. Egy szót sem. Kérem, hogy indítsa el a liftet. Megteszi. Szófogadó. Tetszik. Elindulunk. Fütyörészik. A hajamat igazgatom. Megfordul. Végigmér. Elégedett. Elpirulok. A táskámban kutatok. Megérkeztünk. Harmadik emelet. Parkoló. Remek. Az ajtó kinyílik.
– Vettél tejet? – kérdezi tőlem kissé érdes hangon. A szemeim kikerekednek. Megállok egy pillanatra. Megszívom a fogamat.
– Ez az! Elfelejtettem tejet venni. – nevetve a homlokomra csapok. Megkönnyebbülök.
– Nálad a kocsikulcs? – kérdi miközben végig dobol ujjaival az autó tetején.
– Igen, itt van. – emelem ki a bizonyítékot a táskám legaljából.
– Dobd ide, én vezetek. – felém nyújtja a karját kérése nyomatékosítására.
Kicsit húzom a számat, de megteszem. Sosem szerette, ha én vezetek.