A nevem Anita. Nem vagyok egy feltűnő személyiség, sőt ha lehet így mondani, túlságosan egyszerű is vagyok. Barna, vállig érő hajam van, kék szemem, fehér bőröm, kissé telt alkatom és nagy mellem. Van egy férjem is, Csaba. A házasságunkat nem lehet tökéletesnek mondani, nagyon sokszor elhanyagol a férjem, visszautasít, sokat is vitáztunk ez miatt. Mindketten a harmincasok táborát erősítjük. Csabával nemrégen költöztünk el az első közös otthonunkba, a főváros szürke panelrengetegéből egy kisvárosba. Úgy gondoltuk, hogy az új légkör majd jót tesz mindkettőnknek. Elsőnek nagyon szokatlan volt egy házba költözni. Lassan feltérképeztük az egész szomszédságot és igen, megláttam Őt… A…
Azon a délelőttön – szokásomhoz híven – lementem a házunk előtt lévő parkba, hogy tanuljak a közeledő vizsgáimra. Kellemes meleg volt, szépen sütött a nap, minden feltétel adott volt a tanuláshoz. Belemerültem hát az olvasásba. Néha pihenésképpen abbahagytam a tanulást és nézelődtem kicsit. Az egyik ilyen alkalomnál kiszúrtam néhány iskolás kiscsajt, akik nem messze tőlem egy árnyékos részen, a fűben ülve viháncoltak. Különösebben nem érdekelt volna a dolog, mert még nagyon zsengék voltak, idétlenül röhécseltek és nem igazán volt bennük semmi szexis, viszont volt köztük egy sötétebb bőrű – szerintem cigány – csajszi, aki már jobban felkeltette az érdeklődésemet. Rövid,…
Ez idő tájt három-négy hetente valamelyikünknél házi buli volt. Középiskolában ez eléggé megszokott, azt hiszem. Az társaságba egy nemrég bekerült lánnyal a legutóbbi buli óta leveleztünk. Időközben szakítottak a barátjával, és egyéb okokból kifolyólag hamarabb érkezett a helyszínre. Kajáztunk beszélgettünk, elvoltunk, aztán elkezdtek szállingózni az emberek. Fogyott az inni való, nőtt a hangulat, táncolgattunk, beszélgettünk. Valami okból kifolyólag kikeveredtünk az udvarra, ahol volt egy hintaágy. Leültünk egymás mellé aztán beszélgettünk. Egyszer csak közölte, hogy fázik. – Ülj a az ölembe, majd átkarollak, megmelengetlek. Átült az ölembe én átöleltem, elkezdtem simogatni a karját, a hátát közben beszélgettünk tovább. Következő „problémája” az…
Amióta műkörmöshöz járok és szoliba, kicsit megcsappant a zsé a malacperselyemben. De hát jár nekem ennyi kényeztetés és a kuncsaftok is meghálálják. Vadászok viszont másodmelóra. Böngésztem a neten az otthon végezhető melók közt. Azt előre borítékolták, hogy a borítékolás lószart sem ér, és átvágás az egész. kerestek ugyan táncoslányokat is, de bébiszitterre nem telne abból is még, meg rezsire is. Bár lehet a Lajossal egyezkedni a természetbeni törlesztést illetően, de a laptop után új autóra akarok tőle hitelt kérni. Jó kis uzsorás, mindent behajt rajtam, de hát élvezzük valahol mindketten… Amúgy imádok táncolni, és imádom, ahogy a tangám pántjába dugják…
A mező szélén a fák alatt megbúvó talajt nyomokban felmelegítették a lombkoronák között betörő fénysugarak. A hőség tűrhetetlen volt. A mezőn a szélmentes csend honolt. A fák árnyékában volt csak élet. Az élőlények egy helyben hűsöltek. Emberi füllel nem hallható lélegzetvételeik halk zenéje járta át az erdőt. Ennek a koncertnek a csendjét törte meg egy pár tornacsuka, ami az egyik erdei ösvényen haladt. Evelin céltalanul bolyongott a hűvösben. Csak ment előre a kijelölt úton és nem törődött vele, hogy eltéved. Kedvére volt a bóklászás, az ismeretlen felfedezése. Az ösvény a végeláthatatlan mezőre vezetett. Evelinnek viszont semmi kedve nem volt kimenni…