Buja élvezetek 3.

Úgy alakult, hogy előbb érkeztem haza a szokásosnál. Nem tervezve előre semmit, mégis ösztönösen az utolsó métereket leállított motorral gurulva tettem meg, lopakodó üzemmódban beállva az udvarba. A szomszéd család verandán sziesztázó nyugdíjas felnőttei csodálkozva néztek rám, egyrészt mert megszokták, hogy hétköznap 2-3 órával később érek haza, másrészt meg azért is, mert nem értették, hogy vasalt nadrágban és ingben miért a cipőmet levetve, osonva közelítem meg a bejárati ajtót. De aztán, az ajkam elé tett mutatóujjammal csendre intve őket, csak megértően mosolyogva integettek.

Az ajtó halkan nyílt, a kulcs meg sem zörrent a zárban. Nem is szólítottalak, hisz, ha már így érkeztem haza, a jöttömet meglepetésnek szántam. A nappaliban meglehetősen meleg fogadott, annak ellenére, hogy a sötétítők be voltak húzva. Rend volt, mint mindig, azt leszámítva, hogy a szőnyegen a laptopod mellett a könyveid, jegyzeteid szanaszét voltak szórva, tanuláshoz. A kanapén aludtál, fejedet balra fordítva, hason, egy szál pongyolában, amely épp rálógott a combod felső részére. Közelebb érve észrevettem, hogy pókfonálnyi vékonyságú nyál csordogál ajkad jobb csücskén, jelezve, igazán édes az álmod. Nem volt szívem felkölteni. Megszabadulva a nadrágtól és az ingtől, boxerban és pólóban leültem a kanapé másik végében, épp csak hogy elférve a talpaid mellett. Nem értem hozzád, csak néztelek, csodáltalak, és mint előtte, most sem tudtam felfogni, betelni a tudattal, hogy ott vagy mellettem, ott lehetek melletted, az enyém vagy, a tiéd vagyok.

Nem érdemel(te)lek meg, nem érdemel(te)lek meg, ezt hajtogattam magamban, amint szemeim elindultak a hófehér talpadtól felfelé a testeden, felfalva minden egyes porcikádat, a finom bokádat, az izmos vádlidat, térdhajlatod lágyságát, combjaid húsát. A pongyolád nem biztosított belátást a gyönyörkelyhed felé, de jobb is így, minek elrontani ezt a meseszerű látványt az ajtóstól házba rohanással. Egyszerűen csak kirajzolta formás hátsód két tökéletes félgömbjét. Haladva tovább felfelé, észrevettem, hogy az izzadtság apró csíkokat rajzolt a vékony szövetbe, azokon a helyeken még jobban a bőrödhöz tapasztva azt, nem csak sejtetni, láttatni is engedve ezáltal keskeny derekadat, gerincedet vonalát, és szép hátad. A hajad csattal összefogva a tarkódon, nem takarva sem a nyakad, sem arcod, nem zavarva az alvásodban. Mennyei látvány ez így számomra.

Éreztem is, ahogy az izzadtságod átragad rám is, a látványtól gyöngyözni kezd a homlokom, s megmoccannak a hormonjaim. Csak finoman, nem elijesztve az álmod; gondoltam, s jobb mutatóujjammal gyengéden, már-már hozzád sem érve, végigcirógatlak a bal vádlidtól a talpadig. Kellesz, meg akarlak kapni, magamévá tenni, de úgy, hogy abból azt érezd, igazából én vagyok a tiéd és nem fordítva.

Leheletnyi érintésemtől nem ébredtél fel, csak szusszantál egyet, amolyan vágyasan sóhajtós-félét. Ez jó jel, haladtam hát tovább, de már mindkét kezemmel, finoman, felfelé, át a térdhajlatodon, keresztül a combokon, majd szemen nem véve le arcodról, megállapodok a pongyolád alatt, a popsidon. Már éreztem, ahogy a bőröd reagál az érintésemre, az apró kis libabőrök megjelennek rajta, s az az egy-két vékonyka szőrpihe elválik, felugrik a bőröd síkjából, jelezve, tudat alatt már tudod, hogy én játszom rajtad, veled, neked, én kezdtem el feszíteni a húrod. Nyílik a szemed, s úgy nézel rám, szólítasz, mintha 1 000 év után látnál újra, pedig csak reggel váltunk el egymástól.

Kezeimet kivezeted a pongyolád alól és lassan magadra húzol, mondva: érezni akarlak. Megcsókolsz, epreddel ízesítve, feliszom az ajkadon maradt kis nyálfonalat. Nem sietjük el, tengernyi időnk van, s ezzel mindketten tisztában vagyunk. Megfordulsz alattam, levetkezel, levetkeztetsz, hogy bőr a bőrt kényeztesse, miközben ajkaink összeforrnak. Az ujjaink végigszánkázzák a másik testét, olyan aprólékosan, mintha sosem vettük volna még birtokba egymást. Ahogy baracknyi kebleid mellszőrömet érintik, az mindkettőnkre hatással van. Kezdenek igazán megfeszülni a húrjaink, de megállítjuk a kezeinket, és csak feküdve egymáson, nyelveinkkel összehegesztve, hagyjuk, hogy teljesedjen ki rajtunk a másik izgalmának, kívánalmának érzése.

Majd újra elindulunk: amíg én bal kezemmel popsid alá nyúlok, s jobb tenyeremmel kezembe veszem, simogatom, számhoz igazítom melleidet, eljátszogatva, bele-beleharapdálva a bimbókba, addig te férfiasságomat fogod közre, mintha bármi bátorítást is igényelne. Egyik kezeddel a tövét szorítod, a másikkal a fején kened szét aprólékosan, gyengéden izgalmam első jeleit. Ezt már én sem állhatom, bal kezemmel a lábaid közé kalandozok.

Miközben te a kezeiddel csak mind és mind jobban hergelsz, nehezemre esik ellenállni, de csak finoman végigsimítom mindkét combod belső rész, nem nyúlva a találkozási pontjukhoz, az alfádhoz és omegádhoz. Majd átnyúlok a lábaid között, a popsidhoz, a hátadtól indulva a vágatában végighúzom a hasad felé mutató- és középső ujjamat, de szétnyílok a résednél. Így is érzem az ujjbegyeimen, te is készem állsz rám. Aztán kezemmel teljesen befedem hasítékodat, s lassan csúszkálni kezdek rajta, a nedveiden. Megkóstollak, végignyalva a tenyeremet. A kezdődő zihálásodból már érzem, hogy nem tudsz várni, ráhelyezed szerszámomat a szeméremajkaidra, s megfogva fenekem, kezeiddel utasítasz, hogy csúsztassam magam föl-s-le. Észveszejtő érzés, ott állni a gyönyör kapujában, s nem belépni, összeszorított fogakkal mégis állom. S amikor már úgy érzem, nem bírom tovább a kint létet, tökéletes időzítéssel te nyúlsz a szerszámomra és tolod végtelenül lassan, de nem megállva, tövig a gyöngyöző hüvelyedbe.

Könnyen megy, mert már patakzunk mindketten. Ez mindig, minden alkalommal olyan, mintha az első volna, és mindketten megállunk, érezni kell, hogy totálisan összekapcsolódtunk, kitöltelek, befogadsz, s ezért hálás vagy, hálás vagyok. S bár nem ekkor nyer számunkra értelmet a szeretlek szó, mégis most fogja fel a tudatunk annak mélységét. Élvezzük ezt a pillanatot, amíg lehet, Majd az ösztönök elindítanak mindkettőnket. Újra fenekembe kapaszkodsz, diktálod a tempót, s míg bal kezem visszatalál a popsidhoz, megmarkolja, erőteljesen, de nem fájdalmat okozva, csak éreztetve a birtoklásodat, addig jobb kézzel kibontom a hajad, s azt is megmarkolom, miközben nyelveink heves tőrpárbajt vívnak egymással, levegőért is alig jőve fel. Bimbóid cirógatják mellkasomat, mintegy kiolvashatatlan kéjkódot írva rá.

Megadva a kellő ritmust, kezeid hátamra kalandoznak, s kezdem néha érezni, ahogy a kéj körmeidet bőrömbe maratja. A lassan induló szeretkezés mind ütemesebbé válik, időnként ajkainkat egy-egy hörgés is elhagyja, s megállíthatatlanul közelítünk a csúcs felé. Mégis, mikor már majdnem odaérünk, a tudatalatti, hogy a tiéd vagy az enyém, nem tudni, de megálljt parancsol. Megszűnik a világ is velünk, konzerválva ezt a pillanatot. Ismét csak a nyelveink hadakoznak egymással, miközben testünk mozdulatlanul érintkezik, bőr a bőrt lélegezve, az izzadtságunkat keverve a másikéval. De a mozdulatlanság nem tart soká, az ösztönök már mindkettőnkben tombolnak, meg akarjuk kapni a másiktól azt, ami a miénk, amit csak ő adhat nekünk.

Ahogy mozgok rajtad, te ellen tolsz alattam, s ágyékaink ütemesen csattannak a találkozáskor. Kezeink hol egymásba fonódnak, hol a másik ezerszer végigpásztázott, mégis azon minden alkalommal újat találó testét fürkészik, simogatják, kényeztetik. A tempó újraindulva már nem lassú, s ahogy hajtjuk egymást a beteljesülés felé, csak fokozódik. Az édes őrületbe akarjuk kergetni magunkat, hogy elérjük végre a kis halált. Szinte minden megszűnik körülöttünk, a külvilág elhalványul, nem érzékeljük sem a meleget, sem az utcáról beszűrődő zajokat, csak a másikat, hogy teljesen betölti a tudatunkat, hogy összefonódásunk elszakíthatatlan, s nem tudni már, hol kezdődsz te és hol végződök én.

Közeleg, közeleg, mindketten tudjuk, érezzük, akarjuk, vágyjuk. Tested hirtelen megfeszül, izmaid bedurrannak, öleddel-combjaiddal úgy szorítasz, mintha többé nem is akarnál el- és kiengedni magadból, beteljesülést hozó hörgés-sóhajtásfélét hallatsz. Ujjaidat hátamba vájva, érzem, elindul hüvelyed apránként fokozódó rángása, s ahogy annak izmai hol összeszorítják, hol elengedik vesszőmet, épp elég ahhoz, hogy már én sem akarom visszafogni magam.

Egyszerre következik be mindkettőnkben az ősrobbanás, mintha egy bolygó szakadna ezernyi piciny darabra, s hüvelyed rángásának ritmusára lövöm beléd magom, szétárasztva annak forróságában. Hosszú másodpercekig még nem állunk le, el akarjuk nyújtani ezt a betelhetetlen, mégis oly rövid és véges pillanatot, egymásba görcsösen kapaszkodva, hogy az élményéből mind többet tudjunk közvetíteni, vissza- és átadni másikunknak. S amint a tenger hullámai megnyugszanak a vihar után, úgy csendesedünk el mi is, még mindig egymásba fonódva, de már az élvezet ópiumától kábultan. Ahogy lassan kiengedsz magadból, melléd heveredek, s kezeink végzik el a másik testén azokat a simításokat, amik aztán visszaringatnak mindkettőnket a teljes megnyugvásba. Szép lassan visszatér a külvilág, a nappali izzasztó melege, a kintről érkező hangok, mi mégis csak egymással törődünk.

Tudat alatt már várjuk a következő együttlétet, mintha minden egyes ilyen alkalom csak egyre tökéletesebbé csiszolódna, igazán megértetve mindkettőnkkel, egymásnak teremtődtünk.

Fejed a mellkasomra fektetve, csatakos hajaddal bőrömet csiklandozva alszol el, s nemsokára ismét megjelenik ajkad egyik csücskén a vékony kis nyálfonat.

Tökély.