A torkomban dobogott a szívem, ahogy a ház felé közeledtem. Hatalmas kétszintes ház volt a város előkelő negyedében, egy domboldalon, ötpercnyi sétára a legutolsó buszvégállomástól. A kőkerítésen lévő rácsos kapu nyitva volt, beléptem rajta és felmentem az oszlopokkal szegélyezett lépcsős főbejárathoz. Óriási kétszárnyú, nehéz faajtó volt. Becsengettem. Szívem kalapálása cseppet sem csitult. Már bántam, hogy bejelentkeztem tegnap telefonon, de a kíváncsiság erősebb volt akkor bennem. Most inkább a félsz kezdett eluralkodni rajtam. De már késő, nyílt is az ajtó, és egy jóképű fiatal srác, úgy 25 éves lehetett, állt a küszöbön. – Szia! Te vagy a kétórás, a Zsuzsi? –…