Munka után, a boltból hazafelé sétálva, a light colámmal, és a sajtos croissant-ommal a kezemben, miközben azon gondolkodtam, hogy ez a kettő már önmagában túllépi a napi kalóriaadagomat, megcsörrent a telefonom. A barátom, Gábor volt az. Közölte, hogy megint éjszaka jön csak haza, de mivel megígértük közös barátunknak, Attilának, hogy este átmegyünk hozzá filmet nézni,én menjek el, ne hagyjam Őt cserben. Mikor kinyitottam a kaput, éreztem, hogy a bokáim hamarosan felmondják a szolgálatot, így ahogy megetettem a macskát, elővettem némi szőlőt a hűtőből, és ledobtam magam a gép elé, és csak kattintgattam, szinte azt sem tudtam már, hol vagyok. Semmi…
Egy hűvös ősz végi napon történt meg velünk az eset. A fiút Tominak hívják engem pedig Eszternek. (Bár ez a szerző névből is kiderül ha valaki logikusan gondolkodik.) Mi akkor már nem voltunk együtt, de a közöttünk lévő vonzalom nem nagyon akart elmúlni. Aznap este a baráti társaságunk tagjaival elmentünk a Paradoxon nevű belvárosi pub-ba. Először csak iszogattunk és mi ketten még veszekedtünk is valami szokványos elhanyagolható hülyeségen. A hely olyan volt mint egy borospince, mi a legvégében találtunk asztalt. A többiek akik velünk jöttek oda kimentek táncolni a hely bejáratához, mi pedig hátul maradtunk ahol a szemben lévő asztalnál…
– Nyald még ott! Iheegheen még! Még! Harapd a mellem is johóó! Gyeree… Erre ébredtem. A szobatársamnak ezúttal hangosanszeretem nője van. Irigységet, felháborodást és zavart érzek, holott ők zavartak fel, ha nem is a legszebb álmomból. Ha már így van, húgyoznom kell… Meghúzom magam, várom a végét diszkréten. – Nem az a luk az teee – kacag a nő. – arra… neeem naa. Add ide majd én! Most! Nyomd belééém! Mély férfi hang dörmögi: – Leharapod a fülem! – Hülye. – kuncogja a nő és felsikkant, ezt ütemesen folytatja,sőt variálni is képes. Be fogok pisálni – mondatja velem a helyhezkötöttség.…