Az idő ólomlábakon vánszorgott. Hozzászoktam a sötétséghez. A szobában található tárgyak végre körvonalazódtak a szeme előtt. Arra gondoltam,hogy ez a mindenre ráboruló csend fog kikészíteni,ezért nagyon halkan dúdorászni kezdtem az egyik kedvenc bachata zenémet. Ahogy meghallottam a saját hangomat,rögtön el is hagytam. Éreztem,hogy ez elképesztő pimaszság a részemről. A magassarkúm pántja szorítja a bokámat,a 12 cm-s sarok miatt,az egész lábam megfeszült. Az asztal lapja hidegen simult meztelen testestemre,ahogyan hagyatt feküdtem rajta. Csuklóimon a kötél nyomot hagyott érzékeny bőrömön. Vártam. Tudtam hogy Niko hamarosan megérkezik. Mindig megvárattam Őt,ill azt is,ha engedelmesen várok,megkaphatom a leges legnagyobb ajándékot az élettől. Kedvére tehetek annak…