Egyre homályosabban, megtörten szűrődik be a napfénye a szürke épületek között. Érzem, ahogy elpárolgok. Egyre puhább, egyre folyékonyabb vagyok. Egyre könnyebben szállok magasra, aztán még magasabbra. Azt hiszem ki fogok repülni és elszállni, mint egy madár. Égek a fénytől, a vágytól. Elolvadok a hőségben. Látom a cigarettám végén az izzást, ahogy megszívom. Eltakarja a napot. Mozog valaki vagy valami a világom bal oldalán. Egy pálcika, egy kékes-barnás pálcika megy a nap alá. Hé, kiáltom, gyere ide. Elhajítom a cigim. Elszáll fénysebességgel. Kiszáll az univerzumból és elkezdi az űrutazást. A pálcika ide jön, elém áll. Ez egy fasz, egy vastag, kemény…
Az egyetem elején voltam, fiatal kis gólya, aki semmit se tudott még az egyetemről, arról csak elképzeléseim voltak, amióta az eszemet tudom mindig az egy-két évvel idősebb korosztály volt az akikkel jóban voltam, őket ismertem meg igazán és se az általános se a középiskola ideje alatt nem kerestem a kapcsolódási pontot a saját kortársaimmal. Az egyetemre bekerülve aztán szembesültem a brutális mennyiségű évfolyamtárssal és éreztem itt is előbb fogom a felsőbb éveseket ismerni, mint a sajátjaimat. A megérzésem egész hamar beigazolódott hisz az első hónap végén már egy pár másodévessel sikerült megismerkedni, akik elmesélték tapasztalataikat és bátorítottak az előttem álló…