RG-re (ritmikus gimnasztikára) járunk egyik barátnőmmel. Minket, kettőnket választottak ki, hogy megmutathatjuk mit tudunk egy verseny keretében, tehát minden péntek délután 3-tól egy 2 órás edzésen veszünk részt, hogy még csiszolni tudjunk a mozdulatainkon. Miután el telt az edzés, ami igen csak izzasztó volt, megdicsért a tanárnő és visszamentünk az öltözőbe. – Nem megyünk el zuhanyozni? Tökre leizzadtam. – Kérdezi barátnőm, mikor már levette a felsőjét. – Felőlem mehetünk. Én is baromira leizzadtam. – Én előre megyek, majd gyere. – Okey. – Levette a többi ruhadarabját is és bement a zuhanyzókhoz. Én csak ekkor kezdtem el vetkőzni és pár perc…
Az elsőnél tizenhat éves múltam, másodikos gimnazista – igen másodikos, nem pedig tízedikes, nálunk még így mondták. Szóval másodikos egy kórusáról híres, jó nevű belvárosi gimnáziumban. Mondhatni családi suli volt, anyám is ott végzett, nagyapám pedig ott is tanított. Jó anyám számtalan történetet tudott mesélni a helyzet okozta kellemetlenségekről. Nekem szerencsére nem kellett szembenéznem ehhez hasonló problémákkal, békésen élhettem az életem – hacsak a matekkal való birkózásaimat nem tekintjük gondnak… A mai tiniket elnézve azt mondhatom, hogy nem kezdtem korán érdeklődni a szex iránt. Sokáig egyáltalában nem foglalkoztam a témával, élveztem a tanulást – tudom meglepő! – nyelvérzékemnek hála elsősorban…
Korán sötétedő, pocsék január-végi hétfő délután volt, anyukámmal bámultuk a TV-t, mikor rám se nézve, váratlanul megkérdezte: – Mi akarsz lenni a farsangon? Egy pillanatra megakadtam, de hirtelen vakmerőséggel kimondtam, amit már egy, meg két évvel ezelőtt is szerettem volna mondani: – Dizőz! – De hát a dizőz csak lánynak való! – nézett rám hirtelen anyukám. – Tudom, de szeretnék dizőz lenni – mondtam most már eltökélten, és nyeltem egy nagyot. – És miféle dizőz? – Hát…, olyan énekesnő az 1920-as évekből… – Az nagyon csajos, mi több, nőies jelmez, hidd el… – vette elő anyukám a rábeszélő modorát. –…
Van egy furcsának gondolható szokásom, megosztom veletek, akit érdekel, pontozza. Szóval szeretem úgy csinálni, hogyha más is jelen van. Nem a párom előttire gondolok, hanem amikor idegenek vannak jelen, de nem tudják, nem látják, mit csinálok. Az ötlet fiatal koromból származik, amikor véletlenül láttam egy ilyet. A második emeleten laktunk, egyszer beszélgetésre figyeltem fel kintről. Kimentem az erkélyre és azt láttam, hogy az alattunk lakó Józsibá, beszélget az ő alattuk lakó Kati nénivel. Ebben nem lett volna semmi furcsa, de az öreg miközben lefelé beszélt, az erkélykorlát takarásában, nagyban húzogatta a farkát. A beszélgetés végére pedig odafröccsentett a járólapra, mondhatom…