Már lassan 2 éve csetelek, szinte minden nap Csabival. Legelőször ő kattintott a nevemre. Különlegesnek találta, hiszen egy olasz városról lettem elnevezve. Ezután elárulta, hogy Milánóban él anyukájával, mostohaapjával és féltesójával. Ez nagyon felvillanyozott engem, mert imádom az olasz nyelvet és mindent ami olasz. Na és persze mindenkit, aki olasz, így tehát őt is. Később kiderült, hogy különleges vezetékneve néger nagypapájától való. Amikor ezt írta kajánul vigyorogtam a képernyő előtt, ilyet csak nagy ritkán csalnak elő belőlem az érzelmek. Egyre különlegesebbé vált számomra, nemcsak különleges családi helyzete miatt, hanem saját maga miatt is. Rengeteget flörtöltünk, bár persze gépen keresztül elég…
Csaba elhelyezkedik a kényelmetlen ülés és felkészül a rá váró útra. Szegedtől még nagyjából egy órányi vonatozás vár rá, mire haza ér a kis településre. Budapestről megy haza, és nagyon várja már, hogy végre otthon alhasson. A három fős koliszobák nem épp a pihenésről híresek, és ezt ő is megtapasztalta. Az egyetem is fárasztó, és két hónapja nem jutott haza, hogy egy hétvége alatt gyorsan kipihenje magát. Hiányzik neki az anyja és az apja, Max, a kutyája, de leginkább fasztalicska hiányzik neki. Felteszi a fejhallgatóját, a zene ütemére dobolni kezd a padlón, és közben visszaemlékszik, hogyan is kerültek túl közel…