Rettentően egyedül érzem magam, senki sincs velem, aki megölelne, akihez odabújhatnék, aki letörölné könnyeimet. Mellettem vagy, de nem érinthetlek meg, csendben nézem, mit írsz nekem, vigasztalsz hasztalanul, végtelenül kedvesen, de ez csak olaj a tűzre. Távol vagy, annyira, de annyira távol. A percek rohannak, a nagy, kerek Hold feljön, követik a vidám csillagok, hogy bevilágítsák a sötét, szörnyekkel teli éjszakát, megmutassák az utat a bolyongó vándorlelkeknek és meglessék a Balaton partján andalgó fiatal pár első szerelmes, félénk csókját. Fényük átszalad az ablakon, huncutul az ágyamra lopakodik, hogy ezüsttakaróval borítsa be. Fáradt vagy már, fájó szívvel aludni küldelek, hogy holnap frissen…