Csak futottam, futottam az üres úton. A frissen lehullott hó csikorgott bakancsaim alatt. Nem… cseppet sem félelemből futottam. Késztetésből csupán, mert ki kellett adnom azt a bizonyos feszültséget. Egy cseppet sem melegedtem ki, mikor megálltam. Véletlenül éppen egy szórakozó klub előtt. Mondhatni a törzshelyem volt fiatalabb koromban: a haverokkal mindig itt lógtunk; a végén már fizetni sem kellett a belépésért. Most is csak odaköszöntem a biztonsági őrnek: – Szia Pityu! – Szia! Hogy megy manapság? – Tévelygek csak. Beengedsz? – Persze, menj csak. Legalább feldobod a társaságot…- kuncogott. – Köszi. Beléptem az ajtón, s azonnal megcsapott a dohányfüst. Szinte már…