Az emlékezetes esküvő után következő szombaton semmilyen programunk sem volt a nejemmel, ezért ő kitalálta, hogy elindul az ilyenkor szokásos kis körútjára. Ez pedig a következő: szülők, vásárlás, barátnők. El is jött érte a húga úgy tíz körül, én pedig már akkor tudtam, spiccesen jön haza, tehát csodás este lesz. A barátnőkkel mindig pezsgőznek, mikor nagy ritkán találkoznak, nem lesz ez másképp ma sem. Ahogy teszek-veszek a házkörül, látom ám, hogy a szomszédok nagyon pakolják a csomagokat egy taxiba. Odaköszöntem nekik, majd megkérdeztem merre tartanak. – Nászútra megyünk egy hétre, Olaszba. – De jó nektek – mondtam, és hozzátettem -,…
– Aztán jó zalai nohát kaptál-e a szilvapálinka előtt? Tudod, olyan rózsaszínes, schillerest, kaparóst, vastag, fehér, gömbölyű üvegpohárban. – Előtte, Tóni bácsi? Meg utána, meg közben! Csak épp a pohárban nem keverték össze, és a vőlegénynek mindenkivel koccintania kellett. Rettenetes volt! – Bizony, az úgy szokás arrafelé. Egyetlen ellenszere van, jó, faggyús, büdös birkapörkölttel megágyazni neki. Akkor aztán mindegy mit iszol és mennyit. – Egy idő után így is mindegy volt. A menyasszonytáncnál már a seprű támasztotta őt a falhoz. – nevetett Edit. – El is lopták Editet, ami a népi folklór szerint nagy szégyen. – fűztem hozzá bűnbánóan. –…