Sejtettem, hogy az elkövetkezendő néhány órában megint gyilkos mennyiségű dohányfüstöt fogok belélegezni, mert noha én nem dohányzom, volt osztálytársaim ezt megteszik helyettem is bőséggel. Mégis örültem ennek az estének. Az ország egy távoli csücskében kezdtem egyetemre járni, elszakadtam a barátaimtól, akik közt most ültem. Egytől-egyig nagyon szerettem őket, sokat nevettünk együtt, sokuknak sírtam is már a vállán, így aztán értük még a tekintélyes nikotinfelhővel is hajlandó voltam megbirkózni. Épp vidáman csacsogtam egyikükkel, mikor valaki hihetetlen gyengédséggel forró levegőt lehelt két lapockám közé, majd finoman megcsókolta nyakszirtemet. Csaknem kiesett a borospohár a kezemből, miközben a velem szemközt ülő barátnőm döbbent arcába…