A beindult boszi

A mező szélén a fák alatt megbúvó talajt nyomokban felmelegítették a lombkoronák között betörő fénysugarak. A hőség tűrhetetlen volt. A mezőn a szélmentes csend honolt. A fák árnyékában volt csak élet.

Az élőlények egy helyben hűsöltek. Emberi füllel nem hallható lélegzetvételeik halk zenéje járta át az erdőt.

Ennek a koncertnek a csendjét törte meg egy pár tornacsuka, ami az egyik erdei ösvényen haladt.

Evelin céltalanul bolyongott a hűvösben. Csak ment előre a kijelölt úton és nem törődött vele, hogy eltéved. Kedvére volt a bóklászás, az ismeretlen felfedezése.

Az ösvény a végeláthatatlan mezőre vezetett. Evelinnek viszont semmi kedve nem volt kimenni a tűző napra. Úgy döntött tehát, hogy letér az ösvényről és a mező szélén megy tovább az erdő védelmében.

Már több, mint egy órája haladt a maga útján, mikor talált egy másik ösvényt, aminek a nagy részét már benőtte a fű, de azért kivehető volt a nyoma. A lány elindult az úton.

A növényzet egyre sűrűbb lett. Evelinnek már a feje búbját súrolták a fák levelei, bár a fű már eltűnt. Mégis nehezen haladt az úton, mert egyre lejjebb kellett hajolni, hogy tovább tudjon haladni.

Már guggolva ment, mikor véget ért az út és egy elhagyatott vágányra lyukadt ki. A vágányon két lepusztult szerelvény állt. A síneket vad, burjánzó növényzet vette körbe. Vonatok nem igen járhattak rajta, mert a sínek egyes helyeken már elhajlottak és a fák ágai is elállták a mozdony útját.

Evelin felszállt az egyik szerelvényre és végigjárta az idő rágta kabinokat, de mind üres volt. Átszállt a másik szerelvényre és itt is elkezdte sorban végigjárni a kabinokat, de ezek is mind üresek voltak.

Elindult visszafelé és épp leszállt volna, mikor egy csillogás ütötte meg a szemét az egyik kabinból. Visszament és benézett, de csak egy törött üvegdarabot talált, amin valószínűleg megcsillanhatott a fény egy pillanatra. Felvette és megpillantotta benne magát, az izzadt arcát. Hiába sétált a hűvösben mégis megizzadt egy kicsit és az alapozóját lemosta a verejtéke. Az arcán lévő néhány pattanást nézegette, miközben a tükörben megakadt valamin a szeme.

A folyosón az ablakok felett volt egy zsinór. A lány végigkövette a szemével és látta, hogy a szerelvény két végében ér véget. Az egyik végében volt egy kis elsősegélydoboz, a másik végén pedig egy fogantyú. Odasétált a fogantyúhoz és meghúzta. A fogantyú végén lévő zsinór beindított egy zárszerkezetet és felhúzta a doboz tetejét, ami egy aprócska ládát rejtett. Evelin eleresztette a fogantyút, hogy kivegye a ládát, de az azonnal bezárta a dobozt.

Rádöbbent, hogy ehhez a művelethez két ember kell. És ha két ember kell, akkor annak a kis ládának valami értékeset kell rejtenie. A lányban a tetőfokára hágott a kalandvágy és a kíváncsiság. Az esze sebesen pörgött egy ötleten.

Másodpercekkel később letolta a nadrágját és két száránál fogva felakasztotta a zsinórra, hogy a súlya lehúzza. Sajnos nem volt elég nehéz a farmerja.

A tornacsukáit a farmerja száraiba gyömöszölte és, hogy ne essenek ki belőle a nadrágját a csípőrészénél összekötözte a száraival a zsinóron a topjával. Így már elég nehéz volt a ruháiból összehozott nehezék, hogy felnyissa az elsősegély doboz tetejét.

Evelin máris ott termett a szerelvény másik végében és kiemelte a kis ládát, ami a helyhez képest kifejezetten jó állapotban volt. Türelmetlenül felnyitotta és a tartalma láttán majdnem felsikított. Egy drágakövekből álló, női alsónemű volt benne.

Lassan, mint aki nem hisz a szemének, kiemelte a dobozból a ruhadarabot és megidézve bámulta.

A varázslattól megbabonázva letolta a bugyiját és felpróbálta az aranyos alsót. Tökéletesen passzolt. A popsijára és a szeméremdombjára tapadó kövecskék hideg, bizsergető érzést váltottak ki a kamaszból. Önfeledten fordult körbe és körbe, hogy a törött ablakokon beszűrődő napfény meg-megcsillanjon a bugyiján.

A bűvöletből egy hang, az elsősegélynyújtó láda tetejének becsapódása ébresztette fel. Reflexből a zaj irányába, majd a szerelvény másik végébe nézett. A szemei hatalmasra nyíltak és a jó kedve ijedtségbe csapott át.

A zsinór egymagában himbálódzott. A ruhák nyomtalanul eltűntek. A lány szíve heves ütemben kezdett dobogni. Nem volt egyedül.

Közvetlen közelről halk, cuppogó hang ütötte meg a fülét. Benézett, oldalra a kabinba és a sikolyának hangja elnyomott mindent.

Egy meztelen férfi húzogatta a levetett bugyiját az álló péniszére húzva. Evelin a folyosó falának hátrált rémületében és szájtátva bámulta, ahogy az idegen péniszéből kilövell az ondó és ráfolyik a bugyijára.

– Na, ez isteni volt! – örvendezett a férfi miközben az alsóneművel megtörölte a makkját. – Nem is tudom már, hogy hány éve nem vertem ki egy ilyen hamvas kislány bugyogójára. Igen, kellemes élmény volt!

Evelin a hallottak után is csak dermedten állt a folyosón és nem tudta eldönteni, hogy fusson, sikoltson vagy elájuljon.

– Tessék! – a férfi visszaadta a lánynak a bugyiját. Evelin megfogta ott, ahol tisztának látszott és olyan undorítóan tartotta el magától, mintha életében most került volna először kapcsolatba spermával. – A fivérem is nemsokára itt lesz. Csak ő is kiveri a ruháidra.

– Miért?! – szaladt ki Evelin száján a kérdés.

– Mit miért, kincsem?

– Miért… kell… ezt tenni a ruháimmal? – felmutatta a bugyiját. – És kik vagytok ti?

Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, megjelent egy másik férfi, aki a kinézete alapján az előző ikertestvére lehetett.

– Mi az, hogy te a bugyijára vered ki, én pedig csak ezeket kapom? – felmutatta Evelin nadrágját, topját és cipőit. – Ez így nem fair! A melltartóját akarom!

– Olyan telhetetlen vagy! Végre egy hamvas, pici lány jár erre és te máris a melltartóját akarod!

– A melltartód akarom! – fordult az újonnan érkezett Evelin felé.

– Nem! – jelentette ki határozottan a lány.

– Hát nem érdekel az aranyos melltartó, az aranyos bugyi párja? – tette fel a kérdést az elégedetlen férfi csillogó, magabiztos szemekkel nézve a lányt.

– Ennek a bugyinak van párja? – kérdezte hirtelen támadt nyugodtsággal Evelin egy aprócska csillogással a szemében és egy aprócska kíváncsisággal a hangjában.

– Természetesen van. – válaszolta az elégedett férfi. – És ha ugyanolyan tökéletesen fog passzolni a cicidre, mint az aranyos bugyi a popsidra, akkor hercegnőnk leszel, dúsgazdag hercegnő!

– Hercegnő! – ámult el a szó hallatán Evelin.

– Bizony hercegnő! – felelték kórusban a férfiak.

– És… és hol van ez az aranyos melltartó?

– Azt neked kell megtalálnod! És jobb, ha sietsz, mert a türelmünk véges! – mondta az elégedetlen férfi és közbe merev farkát húzogatta lassan Evelint bámulva.

– És ha nem találom meg vagy ha nem jó a méret? – Evelin hangjában félelem áradt szét a felé meredező péniszre nézve.

– Erre még nem kell tudnod a választ. – gyanúsan mosolyogtak a fivérek.

– Kik vagytok ti? – felnézett a két férfira, akiknek a közelsége zavarta.

– Az őrzők.

– Az aranyos bugyi és az aranyos melltartó őrzői?

– Igen.

– Miért őrzitek? – tette fel gyorsan a buta kérdést, mert szerette volna elkerülni, hogy a maszturbáló férfi ondója rákerüljön.

– Hát hogyhogy miért őrizzük? Milyen hülye kérdés ez, picilány! Hát azért, hogy el ne lopják!

– Ezek a ruhadarabok csakis és kizárólag azt illetik meg, akire tökéletesen passzol! Az illető örök hatalmat kap és a világ úrnője lesz! – egészítette ki a testvérét a kielégült férfi.

– De ha a világ úrnője lesz… mi történt az előző úrnővel?

– Az előző úrnővel?

– Igen, aki legutoljára hordta ezeket.

– Senki nem hordta még ezeket.

– Senki?

– Senki.

– De ha senki nem hordta, akkor honnan tudjátok, hogy akire jó, az a világúrnője lesz?

A fivérek összemosolyogtak. Mindketten átfogták Evelin vállát és bevezették az egyik kabinba és leültették.

– 1917-ben, az I. világháború idején egy osztrák herceg beleszeretett egy ismeretlen származású, szűzlányba.

– A leányzó egy árva virágárus volt, akit a herceg könnyen a hálószobájába vitetett…

– De a szüzességét sosem tudta elvenni…

– …mert mindig hamar elélvezett a leány szépségétől.

– Egyszer azonban megkérdezte a leányt…

– …hogy nem-e tudna valami gyógyírt erre a problémára.

– És a leány azt mondta, hogy készítessen neki drágakövekből olyan ruhát…

– …amilyen még senkinek nincs

– És azt a ruhát áztassák egy napig a nedvében…

– …aztán felveszi a ruhát…

– …ami megtöri a herceg könnyű elsüléseit.

– A herceg mivel eszeveszetten szerelmes volt a lányba, elkészíttetette neki az aranyos bugyit és az aranyos melltartót, úgy, ahogy kérte.

– Mivel akkoriban melltartója pusztán néhány nőnek volt a világon…

– …elfelejtettek a készítők számolni az ifjú leány mellnövekedésével…

– …és mire a melltartó elkészült a leányzónak a mellei megnőttek…

– …és így nem működött a varázs.

– A herceg sose tudta elvenni a leány szüzességét.

– De a történet itt még nem ért véget.

– Ugyanis mielőtt a leány öngyilkosságot követett volna el a herceg fogságában…

– …mert hát számára nyomorúságos volt az az élet, hogy a herceg minden éjjel sikertelenül próbálta elvenni a szüzességét…

– …írt egy levelet, amelyben bevallotta…

– …hogy a ruha valójában őt ruházta volna fel hatalommal.

– Minden férfi és nő, aki ránéz megkívánja őt…

– …és feltétlen engedelmeskedik neki…

– …hogy a kegyeiben részesülhessen.

– A herceg a levelet elolvasva száműzte ebben a két szerelvényben a két ruhadarabot, hogy senki ne találja meg.

– Persze a leányzó erre fel is volt készülve…

– …és egy ősi varázslat segítségével megteremtett minket…

– …hogy amíg a ruha létezik, addig őrizzük…

– …és várjuk, hogy eljöjjön érte a világ úrnője!

– Ja, és azt a kis lyukat is, amiben idetaláltál, mi formáltuk ki.

– Ez nem is igaz! Még egy ekkora marhaságot! Nem is léteznek boszorkányok! – fakadt ki Evelin.

– Már miért ne léteznének? – kérdezte agresszíven a farokverő férfi és hirtelen megragadta Evelin hozzá közelebb eső mellét és a lány hasára élvezett. Evelin felsikoltott és felugrott volna, ha nem fogják le. A másik férfi is gyorsan verte az újonnan kemény hímvesszőjét és Evelin hasára csorgatta ő is a spermáját.

Evelin szeretett volna elmenekülni. Már nem érdekelte az aranyos melltartó és a ruhái se. A két férfi viszont szorosan lefogta és nem engedte elmenni.

– Eresszetek el! – ordította torkaszakadtából kétségbeesetten, de hiába.

– Vagy megkeresed és passzol hozzád az aranyos melltartó és a világ úrnője leszel vagy halálra kefélünk. Ez a két választásod van tökmag!

– Mi?! – halálra rémült arccal nézett ki a fejéből Evelin. Nem hitte el, hogy ez a valóság.

– Bizony! Innen nincs menekvés!

– Mert még elkotyognád ennek a helynek a létezését…

– …és sorjába özönlenének ide a nők…

– …aztán mi csak ketten vagyunk és nem tudnánk minden nővel elbánni.

– Esküszöm… hogy nem mondom el senkinek. – a két férfi felnevetett.

– Ugyanezt mondta a szűz is…

– Ti nők mindig csak esküdöztek és ígérgettek, aztán a két szép szemeitekért várjátok a megbocsátást, ha mégse tartjátok a szavatok!

– És bizony nagyon ritkán tartjátok meg a szavatok!

– Úgyhogy, picilány itt az idő, hogy megkeresed az aranyos melltartót!

– Amíg újra fel nem áll a farkunk, addig van időd!

Evelin a két kókadt hímvesszőre nézett és öt percet adott magának. A szíve majd kiugrott a helyéről. Az agya is lázasan pörgött.

Két ruhadarab. Két szerelvény. A másik kocsi!

– A ruháim!

Evelin felkapta a ruháit és átrohant a másik szerelvénybe a két férfival a háta mögött. Azonnal megpillantotta a zsinórt és az elsősegélydobozt. Megalkotta a ruháiból a már bevált nehezéket és a zsinórra akasztotta. A doboz teteje felnyílt.

A kisládikából kikapta az aranyos melltartót és elfordult a férfiaktól, hogy ne lássák meg a meztelen melleit. Az ablakokban látta, hogy vér ömlik a péniszükbe és megmerevednek. A férfiak is látták Evelin hamvas kebleit és mellbimbóit az ablakokban és elindultak a lány felé.

Evelin nehezen, de még időben összekapcsolta a drágakövekből készült melltartó pántjait és a melleire igazította a ruhadarabot. Passzolt.

A merev hímvesszők a lány hasához tapadtak és a két férfi egymásra nézett, majd Evelin ziháló mellkasára.

– Ügyes vagy, picilány, de én nem érzek semmit.

– Én sem.

– Akkor megdugjuk?

– Meg.

– Neeee! – Evelin hatalmasat sikoltott, de senki nem hallotta meg..

A férfiak megragadták a lányt. Az egyik lefogta a két kezét, addig a másik megragadta a derekát és előre döntötte. Elöl a szájába hatolt a kemény pénisz, hátul pedig az aranyos bugyit félrerántva a puncijába kapta a dagadt szerszámot.

Evelin tehetetlen sírt. Már feladta a szabadulás lehetőségét. A sorsába beletörődve lehunyta a szemeit és elképzelte, hogy álmodik.

Egy jóképű és izmos fiatalember gyengéd szavai simogatták a gondolataiban. Az álomifjú hátulról húzta magára és a kebleinél megtartva csókolta meg. Evelin érezte, ahogy a férfi nyelve levadássza az övét és felcserélődnek a szerepek. A bújócska alatt tökéletes hímvessző mozgott Evelin ölében és fürge ujjak masszírozása kényeztették a feszes kebleit.

A kétségbeesés szülte álom valóságként hatott Evelinre és élvezte, hogy itt, ahol a valóság a feje tetején áll, az álom élethűbb, mind bárhol. A hüvelye átforrósodott és patakokban ontotta magából az illatos nedvet. A mellbimbói megduzzadva feszengtek és a teste tűzben égett.

A forró hangulat alatt újra izzadt Evelin, de már nem bánta. Izzadságcseppjei kéjes nedvként fedték be a hamvas testét. Az aranyos ruhák drágakövein megcsillantak, ahogy rájuk esett a fény. Evelin, mint egy hercegnő, úgy pompázott a két férfi között.

A testét átjáró forróság a tetőpontjához közeledett. A mellbimbói a drágaköveknek feszültek, a hüvelye összeszűkült és elment. A férfiak Evelinnel együtt élveztek el. Megtöltötték a lány száját és punciját ondóval.

Evelin lenyelte a szájába érkező adagot, de a puncija nem fogadta be a másik férfi anyagát és kilökte magából a saját nedvével. A hüvelye a képzelt boldogságtól tovább nedvedzett és a teste is még lüktetett. De a férfiak nem hatoltak újra belé.

A lány felállt és az egyik kabinajtajának dőlt. A férfiak pénisze az ejakuláció hatására nem kókadtak le, hanem tovább álltak. Az aranyos ruhadarabok varázsa hatott. Evelin izzadsága és hüvelyéből származó nedve létrehozta a varázslatot. Hercegnő lett.

Megigazította a bugyiját és az ikrekre nézett. Bármit megtehetett velük.

A kamaszlány halálfélelme egy rövid csodálkozás után semmivé lett és helyét a magabiztosság vette át. Kihúzta a mellkasát és mosolygott. Az arca olyan ábrázatot vett fel, hogy a férfiak tudták, hogy semmi jóra nem számíthatnak.

– Szóval most bármit megtennétek, hogy kielégítselek titeket? – kérdezte kacérkodón.

– Igen, bármit. – felelték az ikrek.

– Akkor rohadjatok meg! – örömmel üvöltötte Evelin. A bosszú égette a lelkét.

A férfiak eltűntek. Nem maradt utánuk semmi. Bár Evelin nem volt benne biztos, hogy bármelyik férfival elbánhat így. Lehet, hogy csak azért tűntek el, mert egy ősi varázslat hozta őket létre. De per pillanat ilyen apróságokkal nem törődött.

Végignézett önmagán és még pattanásokkal az arcán, izzadsággal a testén is mesésen tündökölt. Fiatal, feszes keblei és hátsója hozzá tapadtak a drágakövekhez és csillogásukkal elfedték Evelin intimrészeit.

A hatalom, amelyet megkapott túl nagy volt neki. Kontrollálni nem tudta. Nem értett a mágiához. Bár már hitt benne. Mégis úgy döntött, hogy megtartja az aranyos melltartót és az aranyos bugyit és kihasználja a hatalmuk. Sikerült elérnie, hogy hatásuk csak akkor érvényesüljön, mikor viseli.

Gátlástalanul használta az erőt, amivel a ruhadarabok rendelkeztek. Mindig magánál hordta őket és amikor meglátott egy sármos férfit, felkapta őket. Megszerzett magának mindenkit, akit csak akart. Mire felnőtt lett a világ legbefolyásosabb embere lehetett volna gyakorlatilag, de őt nem érdekelte a világ, csak a saját vágyainak kielégítése.

Evelin ma is köztünk jár ugyanolyan fiatalon, mint mikor megtalálta az aranyos ruhadarabokat és falja a férfiakat.