A mező szélén a fák alatt megbúvó talajt nyomokban felmelegítették a lombkoronák között betörő fénysugarak. A hőség tűrhetetlen volt. A mezőn a szélmentes csend honolt. A fák árnyékában volt csak élet. Az élőlények egy helyben hűsöltek. Emberi füllel nem hallható lélegzetvételeik halk zenéje járta át az erdőt. Ennek a koncertnek a csendjét törte meg egy pár tornacsuka, ami az egyik erdei ösvényen haladt. Evelin céltalanul bolyongott a hűvösben. Csak ment előre a kijelölt úton és nem törődött vele, hogy eltéved. Kedvére volt a bóklászás, az ismeretlen felfedezése. Az ösvény a végeláthatatlan mezőre vezetett. Evelinnek viszont semmi kedve nem volt kimenni…
Lázas készülődés. Egy lány végtére is nem nézhet ki akárhogyan, mikor két hét után ismét találkozhat a Kedvesével. Megfésültem a hajamat, majd újra és újra megállapítottam, hogy ez a barna sörény nem éppen a férfiak álma, bár amennyire én ehhez értek… ! Egyszerűen csak összeborzoltam, és késznek nyilvánítottam a frizurámat. ha nem tetszik neki, majd megcsinálja ő – gondoltam vigyorogva. Kihúztam a szememet fekete szemceruzával… Azt mondta anyám, hogy úgy nézek ki, mint egy rosszlány. Pedig nem is volt olyan durva, inkább szolidabb voltam, nehogy elrémisszem még a barátomat. Fekete melltartó fölé egy kissé átlátszó, fehér holmit öltöttem… Úgy néz…