A pajzán osztálykirándulás

Néztem a napfelkeltét. A horvát tenger kavicsos partján álltam, teljesen egyedül és hihetetlenül boldogan. Abban a csendes magányban tudtam csak igazán végiggondolni, mi is történt előző éjszaka.
A jó év végi eredményeink miatt az osztályfőnökünk belement egy tengerparti osztálykirándulásba. Már régóta gyűjtöttünk egy nagyobb fajta utazásra, lassan három éve nem voltunk a megyénken kívül. Apartmanokban szállásoltuk el magunkat, szerencsére sikerült úgy foglalnunk a szobákat, hogy az összes ember egy utcába került. Természetesen a fiúk és a lányok külön szállást kaptak, de reggel mindig mindenki máshol ébredt. Az osztályfőnökünk közel hozzánk kapott szobát, de nem különösebben csinált a vándorlásainkból nagy ügyet. Úgyis mindent tudott.
Négy napot töltöttünk ott. Életem legszebb három éjszakája volt.
Ahogy sétáltam a parton, képek, rövid jelenetek ugrottak be. Először csak a hangja, a szeme, az arca, az ajkai finom vonala… Megint beleborzongtam az emlékképekbe. Ilyen csodálatos estét!
A nap vörösesen csillogott, az átlátszó, teljesen tiszta és nyugodt vízből emelkedett éppen ki. A levegőben lágy szellő futkosott, a tenger sós illatát hordva a hátán. Szokatlan volt ez számomra, kicsit bántotta az orrom, de a mediterrán növények jelenléte és a nap újjászületése elfeledtette velem.

A város fényeiben sétálgattunk a szűk utcákon. Sosem gondoltuk volna, hogy egy osztálykirándulás alkalmával tengerparton fogunk kikötni. A sikátorok otthonos és régies érzést adtak, mi pedig szabadon járkáltunk fel s alá. Minden apró utcában volt egy-egy ember a mieink közül. Mindenhol lehetett hallani a zizegő magyar szavakat; mindenki be volt zsongva. Rengeteg ember, főként turista nyüzsgött körülöttünk.
Nem akadt társaságom, hát egyedül fedeztem fel a környező sikátorokat. Egy különösen sötét és ijesztőnek ható kis utca felkeltette az érdeklődésemet és lassú léptekkel, a falon végighúzva a kezemet mentem beljebb. A kis oldaltáska, ami nálam volt, odacsapódott a falhoz. Az ijedtségtől hátra fordultam, de természetesen semmi sem volt mögöttem. Mosolyogtam egyet, és még beljebb araszoltam. A téglafalak kicsit nyirkosak voltak, a levegő pedig párás volt. A város fényei ide nem nagyon jutottak be, de tisztán lehetett látni mindent. Láttam már a sikátor végét, ahogy az emberek sétálnak el a bejárata előtt.
Zajt hallottam mögülem. Úgy gondoltam, biztosan csak egy macska lesz az, vagy talán valami rágcsáló, de kíváncsi voltam és hátrafordultam. Nem várt meglepetés fogadott.
Az ijedtségtől felsikkantottam, de csak egy pillanatig tartott a félelem.
– Hát te meg mit keresel itt? – mosolyogtam.
– Őszintén szólva, fogalmam sincs – rántotta meg a vállát. Nagy mosolyra húzódott a szája, de én kicsit összezavarodtam.

Ő volt az, akit mindig elérhetetlennek éreztem. A csendes, a visszahúzódó, a tökéletes. Mindig jóban voltunk, sokat beszélgettünk, de a barátságunk valahogy megragadt a felszínes szinten. Örültem volna, ha néha elmondja, mire gondol, mit érez, de sosem tette, én hiába beszéltem. Talán emiatt tartottam őt olyan elérhetetlennek. Titokzatos volt, sosem tudhattad, mit fog tenni a következő pillanatban. Néha idegesített, máskor pedig lázba hozott az a rejtélyes pillantás, amivel minden nap rám nézett. Tetszett ez a bizonytalanság.
Furcsa idegességet éreztem benne. Elnémultam, mert nem érettem, mi ez a szorongás, ez a vibrálás körülöttünk. Az arcom megkomolyodott, majd az övé is. Tíz másodpercig néztem az arcát, ő pedig az enyémet. Nem értettük egymást.

Még sosem közeledett hozzám, semmilyen értelemben. Nekem volt néhány elcsépelt próbálkozásom, hogy jobban megismerhessem, de sosem jött össze. Néha elfogadtam, megértettem, hogy ennyire távol akarja magát tartani tőlem, talán mert túlságosan is különböztünk egymástól, de általában teljesen abszurdnak tartottam, hogy ennyi év ismeretség után még mindig idegenként kezel.
Mély levegőt vett, tett felém egy lépést és mélyen a szemembe nézett. Más volt ez a pillantás, mint az elmúl 7 évben bármely más gesztusa. Valami új kezdődött, megmagyarázhatatlanul hirtelen.
Megéreztem az illatát, amitől meggyengült a lábam. Mélyet sóhajtottam, egy pillanatra elvéve ezzel a tekintetemet róla, de azonnal visszatértem arra az igéző zöld szempárra. Felemeltem a fejem, jelezvén, hogy szabad utat kap, bármire is készül. Nem tudtam, mi fog következni, hogy mire véli a reakcióm, de úgy éreztem, muszáj megpróbálnom. Olyan régóta játszom a gondolattal…
Lassan hajolt hozzám, az utolsó pillanatig bizonytalan volt. Szerintem nem attól félt, hogy én mit fogok szólni ahhoz, amit tenni fog, hanem magával vívódott. Nem tudta, akar-e engem, vagy sem. Egy pillanat alatt döntött.
Úgy csókolt, mintha évezredek óta rám várna. Lassú volt, de lényegre törő. Az ajkain még éreztem a délutáni úszás sós ízét. A számmal játszott, majd finoman szétnyitotta az ajkaimat: bebocsátást nyert, s ezen felbátorodva követelődzőbbé vált. Magához szorított, ölelt, simogatott… éreztem a vékony vásznon keresztül a teste forróságát, égetett minden centiméteren. Átöleltem a nyakát, végigsimítottam a vállát, a hátát… Mámorító érzés volt az ő karjaiban lenni.

Elvesztettem az egyensúlyomat. Erősen megfogta a derekamat, és a falhoz tolt. Nem foglalkoztam semmivel, csak az ajkaival és a finoman játszadozó nyelvével. A régóta ismert alak most egy új arcát mutatta meg, azt az arcát, amit mindig is vágytam megismerni. Húztam magamhoz, ahogy csak tudtam, hiába voltam tisztában azzal, hogy ennél közelebb már nem nagyon tudna hozzám lenni.
Elengedte az ajkaimat, és finoman harapdálni kezdte a nyakam. Szabályosan belém szorult a szusz, amikor a mellkasomra tévedt. Nem kaptam levegőt. Nem akartam levegőt venni. Én csak őt akartam.
Éreztem, ahogy a jobb térdemet megérinti, megfogja, majd finoman felhúzza a lábamat. A fehér vászonszoknya felcsúszott a combomon; már nem sok választott el minket egy közelebbi megismerkedéshez. A felhúzott lábammal az alsótestét is magamhoz szorítottam. Hihetetlenül izgató volt.
Beletúrtam a hajába, ő pedig újra visszatért az ajkaimra. A combom külső, majd belső felét simogatta meleg kezeivel, én pedig mindenhol libabőrös lettem.
Nem érdekelt, hogy egy koszos sikátorban vagyunk. Nem érdekelt, hogy bármikor végigmehet itt valaki, hogy megláthatnak minket. Szívem szerint ott helyben odaadtam volna magam neki, de a sors – szemét módon – újra az utamba állt.

Megcsörrent a telefonja. Már minket keresett az osztályfőnök és nem kevés kajánsággal a hangjában jegyezte meg, hogy kicsit furcsállta, hogy mi ketten együtt tűntünk el. Beszélgetés közben is még mindig széttett lábbakkal egyensúlyoztam előtte, nem akartam elengedni, ő pedig végig a szemembe nézett, vágyakozó, forró pillantással. Az osztályfőnökünk részletesen elmondta, hogy hol várnak minket és hogy hogy találunk oda, mihez viszonyítsunk. Letéve a telefont, még nyomott egy csókot az ajkaimra, majd elengedtük egymást. Rendbe szedtük magunkat és elindultunk a megbeszélt helyre. Amíg nem látta a többieket, összefonta velem a kezét és a hüvelykujjával simogatott. A testünk még mindig lüktetett és az izgalomtól kicsit ziháltan érkeztünk meg a csapatunkhoz. Mihelyst észrevettek minket, rögtön elengedte a kezemet és az út végéig hozzám sem szólt.
A többiek nem nagyon foglalkoztak azzal, ami történt, hálás is voltam ezért csendben, magamban. Nem lett volna jó vége annak, ha ott hoznak ki a sodromból.

A nap már az égen volt, de én tudtam, hogy a többiek még nagyban húzzák a lóbőrt. Az osztályfőnökömnek hagytam egy cetlit az ajtaján, hogy ne aggódjon értem, csak a parton sétálok, de ő valószínűleg tovább fog aludni, mint bármelyik tanítványa.
Elindultam a part mentén, néztem, ahogy a nap teljesen elhagyja a víz oltalmát és bevilágítja a múlt éjszaka sötét kis titkait. A fény kitisztította a fejemet.

Nem aludtam jól. Rossz álomból ébredtem, ziháltan és rémülten, majd – érzésem szerint – még órákig forgolódtam az ágyban, sehogy sem sikerült lecsuknom a szemem.
Az estén kattogott az agyam. Nem értettem, mi volt ez a hirtelen váltás. Közel éreztem magamhoz, annak ellenére, hogy nem mondott semmit. Mintha pillanatok alatt a 7 év minden egyes napját bepótoltuk volna. Ahányszor csak a forró érintésére gondoltam, fájdalmasan dobbant meg a szívem. Nem tudtam, mit hoz a holnap, de nem is érdekelt. Csak azt tudtam, hogy boldog vagyok, pedig a javát még csak nem is sejtettem!
Halk kopogásra lettem figyelmes. Halk, de határozott kopogásra. A gondolataim még mindig nála szárnyaltak, hirtelen kellett kizökkennem az álomvilágomból.
Nem szólaltam meg, nem akartam felébreszteni a szobatársamat. Felkaptam gyorsan a ruháimat, párszor végighúztam a fésűt a hajamon, kerestem egy pulcsit, azt is felvettem, majd kinyitottam az ajtót.

Ő állt ott. Nem is jutott volna eszembe más lehetőség. Ahogy meglátott, elmosolyodott és nekem is önkénytelenül mosolyra húzódott a szám. Egy pillanatra elidőztünk egymáson, majd felém nyújtotta a kezét. Utána nyúltam. Csendesen húzott engem ki a pici épületből. Egy szót sem szólt, csak a kezemet szorongatva mentünk a sötétben. Tücskök ciripeltek, a levegő párás és só illatú volt. Az égbolton tisztán ragyogtak a csillagok.
Nem gondolkodtam, csak mentem mellette. Nem akartam előre tervezni semmit sem, nem lett volna értelme. Ő mindig titokzatos volt. Nem származott volna abból semmi jó, ha megpróbálom megfejteni az olyan jól elrejtett gondolatait.
Egy apró, fehér házikóhoz vezetett. Az ajtóhoz vezető út mentén rengeteg pici virág tekergett, s az esti öntözésből még megmaradt vízcseppek visszaverték a hold ezüstöt fényét.
Az ajtón beérve hirtelen maga elé fordított és úgy csókolt meg, hogy azt sem tudtam hirtelen, fiú vagyok-e vagy lány; megint sikerült meglepetést okoznia. Ugyanolyan hevesen viszonoztam a csókját. Úgy estünk egymásnak, mintha eddig tilos lett volna.
Behúzott a legközelebbi szobába. Nem volt benn senki, nem tudtam, a szobatársa hová tűnt, de volt egy tippem: újonnan ő is egy osztálytársunknak csapja a szelet…
Másodszorra már kevésbé volt heves, de még mindig furcsa volt. A visszafogott, kedves fiúból hirtelen egy magabiztos vezető lett, aki úgy irányította minden mozdulatom, mintha értene a testem nyelvén. Egy pillanat alatt egy hullámhosszra kerültünk.
Becsúsztatta forró kezét a pulcsim alá. Lassan csúsztatta egyre feljebb, mintha attól félne, hogy még meg fogom gondolni magam, pedig – mondanom sem kell, – eszem ágában sem volt!

A karjaiba zárt, úgy csókolt, majd újra vándorolni kezdtek az ajkai az arcomon, a nyakamon… Én elkezdtem az ingét kigombolni. Amikor lecsúsztatta a karjairól a ruhadarabot, egyszerre fogta meg a rajtam lévő pulcsit és pólót és lehúzta rólam őket. Újra egymásnak estünk, ott csókoltuk egymást, ahol csak tudtuk! Végigsimítottam az izmos hátán, az erős vállán, majd karján… Tele voltam kíváncsisággal és vággyal, ami egy csepp félelemmel keveredett. Elképesztő érzés volt annak a fiúnak a karjai közt lenni, akiről csak álmodozni mertem és aki mindig annyit jelentett nekem. Aki mindig egy rejtvény volt számomra…
Nekifeszültem a felsőtestének, minden porcikámmal hozzá akartam érni. Olyan forró volt, mintha lázas lenne, a szemei is úgy csillogtak, mint aki beteg, de nem volt az. Lüktetett minden porcikája, elképesztő vágyat éreztem benne. Az ő izgalma átragadt rám.
Nem tudtam, szűz-e még, vagy sem. Sosem láttam lánnyal, de a titokzatossága miatt nem mertem volna azt mondani, hogy még nem volt lánnyal, főleg tekintve azt a szakértelmet, ahogy a farmeromat elintézte. Én már nem voltam ilyen ügyes, kicsit tovább tartott, míg végre lerángattam róla a nadrágját, de mindennél jobban megérte a szenvedés.
Egyre több forróságot éreztem. Már nem csak ő, de én is lázas voltam, forrt a vérem. Minden érintése ajzószerként hatott rám: még sosem éreztem ilyet.
Minden gátlásom eltűnt. Én mindig úgy gondoltam, hogy nem vagyok hozzá méltó, de ahogy rám nézett… Tudtam, hogy kellek neki, hogy csak engem akar…

Lassan az ágyhoz vezetett. Leült a szélére, én pedig elé álltam. Végigsimított a hasfalamon, a derekamon, én pedig kis híján elolvadtam a tenyere alatt. Nyomott egy puszit a hasamra, a mellem alá… Közben beletúrtam a hajába és nagyot sóhajtottam. Egy puha mozdulattal lehúzta a vállamról a melltartóm pántjait és kikapcsolta hátul. Egy pillanatra zavarba jöttem: a mellem volt mindig is a gyengepontom. Nem tetszettek, túl nagynak tartottam őket, de látva a csillogást a szemében, enyhült az ijedtség.
Felállt, és finoman az ágyra tolt, jelezvén, hogy feküdjek le. Hátra feküdtem, de nem néztem rá. Pár másodperc múlva éreztem, ahogy sima kezeivel megfogja a bugyim két oldalát és óvatosan lehúzza rólam. Megemeltem a csípőm, hogy könnyebb dolga legyen, és miután az utolsó ruhadarab is lekerült rólam, ő fölém támaszkodott. Már ő is teljesen meztelen volt, éreztem megkeményedő férfiasságát.
Először megcsókolt, lassan, érzékien, talán kicsit túl lágyan is, majd lejjebb haladt. A mellemet kezdte kényeztetni. Először végigcsókolta a nyakam, a mellkasom, majd finoman a mellbimbóimat kezdte izgatni a nyelvével. Remegni kezdtem az izgalomtól, úgy éreztem, mindjárt szétrobbanok. Lassú, körkörös mozdulatokkal becézgetett, közben pedig a száján keresztül vette a levegőt és forrón belehelte a mellem. Kellemes hidegség futott végig az egész testemen, azt hittem, menten elmegyek.

Hálás voltam, amiért nem akart még lejjebb menni. Orális kielégítésre még nem lettem volna kész, amúgy sem sikerült még elhinnem azt, ami történt.
Már majdnem rákérdeztem arra, hogy van-e nála óvszer, amikor felnyúlt mellettem és egy kis zacskót emelt fel a fejem fölött lévő kis éjjeliszekrényről. Nem tudtam, mikor tette oda, de megnyugtatott, hogy nem kellett szóba hoznom. Kicsomagolta és óvatosan helyezte fel, úgy, hogy közben a szemembe nézett.
– Biztosan nem szűz. – gondoltam magamban. – Különben ez a művelet nem ment volna ilyen egyszerűen.
Túl voltunk a számomra legalapvetőbb mozdulatsoron, és még csak most következett a java.
Kicsit rám nehezedett, de egyáltalán nem volt nehéz. Teljesen széttártam a lábaim, hogy könnyen hozzám férhessen és hallgattam a csendes szuszogását, amit alig lehetett hallani az enyémtől.
Gyorsan mozdult, szinte akadály nélkül hatolt belém. Hirtelen kellemetlen érzés volt, de amikor eljutott az agyamig, hogy tulajdonképpen mi is történik, azonnal elmúlt a kényelmetlen érzés.
Nem teketóriázott, azonnal mozogni kezdett. Lassan vettem fel a ritmust, kicsit talán le is blokkoltam. Ahogy én is mozgatni kezdtem a csípőm, ő is igazodott hozzám és hamar harmonikussá váltunk. Minden idegszálam megfeszült, imádtam az érzést, azt, hogy bennem van. Bizsergette az egész altestemet, hihetetlen extázisba kerültem. Halkan nyögdécselni kezdtem, ami láthatóan tetszett neki és még gyorsabb tempóra kapcsolt. Feljebb emeltem a lábaim, amitől máshogy helyezkedett el bennem és még kellemesebb érzést nyújtott ezzel.
Engem is meglepett az első orgazmus hulláma, ilyen hamar még sosem sikerült elérnem. Alig tudtam visszatartani a sikolyomat, és ő, hogy segítsen ebben, gyorsan megcsókolt. Összeszorítottam a lábam, tiszta erőmből, de önszántamon kívül. Lüktetett az egész testem, melegség öntött el, még forróbb lett minden, mint azelőtt volt. Azt hiszem, megkarmolhattam a hátát, mert egy pillanatra felemelte a fejét és felszisszent, de hamar visszatért addigi tevékenységére.

Becsúsztatta kezét a hátam alá és lendületből emelt meg. Ülő helyzetbe kerültünk és anélkül, hogy eltávolodott volna tőlem ültem az ölében. Még sosem volt ilyen, általában a misszionárius pózt használtuk az előző partneremmel, de tetszett az ötlet.
Újult erővel, új taktikákat próbálva kezdtünk mozogni. Ő nagyon koncentrált, végig az arcomat nézte és a homályban is láttam, hogy csillog a homloka. Kicsiket mozdultam, de annál sűrűbben. Grimasz nélkül, a csípőmbe kapaszkodva mozgatott és közben kényeztetett az ajkaival. Éreztem a leheletét a nyakamon, a hajamban, a kezét a hátamon, a combomon… mindenütt ő volt. Sosem adtam magam még át ennyire senkinek, ami kicsit elbizonytalanított, de isteni érzés volt végre teljesen elengedni magam és nem feszengeni azon, hogy a másik mit gondolhat. Felesleges is lett volna ezen rágódnom, hiszen ő volt a létező legtitokzatosabb ember az életemben.

Egyre szaporábban vette a levegőt és erősebbé vált a szorítása. Éreztem, hogy közel vagyok én is egy újabb élvezéshez, de nem olyan közel, mint ő. Az egyik kezemet elemeltem róla és simogatni kezdtem vele a csiklóm, hogy közelebb kerüljek az ő orgazmusához. Kicsit kényelmetlen volt a helyzet: ha akaratomon kívül is, de ennél nyilvánvalóbban nem is adhattam volna a tudatára, hogy kicsit le vagyok maradva, ezért eltolta a kezemet és magánakcióba kezdett, miközben a másik kezével maga mögött támasztott minket. Csodáltam a kitartását, mert a furcsa testhelyzetünkhöz képest stabil volt és még így is jutott arra ereje, hogy engem tovább izgasson.
Ahogy hozzám ért, újra olyan érzés volt, mintha leforráztak volna és szinte pillanatok alatt behoztam magam.
Elértem a csúcsot, nem tudtam magam visszafogni és hátravetettem a fejem egy hangos nyögés kíséretében. Ő az utolsó pillanatig mozgott és az összehúzódásaim hatására ő is elérte a célt. Egy hang nélkül, erősen ölelt át, arcát a mellkasomhoz szorította, én pedig szintén megöleltem őt. Alig kaptam levegőt, nem csak a mozgástól, hanem azért is, mert olyan erősen szorított. Még mindig lüktetett az ölem és láttam, hogy ez még őt is érzékenyen érinti.
Percekig ültünk ott, míg végre levegőt tudtunk venni, és csak azután emelkedtem fel az öléből.

Zavarban voltam, ezért magamra húztam a takarót, aminek a másik felén ő ült még mindig furcsa arckifejezéssel. A falnak támaszkodtam és néztem, ahogy ő a semmibe mered. Egy érintésemre feleszmélt és egy mozdulattal lehúzta az óvszert, amit gyorsan egy zsebkendőbe csavart és ő is bebújt a takaró alá. Hozzá bújtam, meztelenül, ő pedig átölelt és simogatott, az ő hátát viszont csak a fal hűtötte. Egy szót sem szóltunk, hallgattuk a kinti zajokat, a tücsökciripelést.
Lassan vízszintesbe ficánkoltuk magunkat, átöleltük egymást. Ő viszonylag hamar elaludt, én pedig, amilyen csendesen csak tudtam, felkaptam a ruháimat és halkan kinyitottam az ajtót…
Ahol egy másik osztálytársammal ütköztem össze, aki palástolatlan döbbenettel nézett vissza rám.
Mielőtt még szóra nyitotta volna a száját, én a mutatóujjam a magaméhoz emeltem, mutatva, hogy nem szólalhat meg és a jövőben sem fog. Bólintott egyet, elmosolyodott, majd lassan kikerült és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.

Mire kiértem az ő apartmanjukból, már láttam, hogy készül felkelni a nap. Visszamentem a szállásunkra, megírtam a cetlit, és azonnal sétára indultam, ide, a partra. Nem tudtam volna aludni, felesleges próbálkozás lett volna.
Még mindig éreztem magamon az illatát, a keze nyomát. Nem tudtam, mi fog következni, de nem is érdekelt. Csak azt tudtam, hogy mérhetetlenül boldog voltam. És elégedett…

Lépteket hallottam magam mögül. Lassan fordultam meg és őt láttam olyan 5 méterre tőlem.
– Jó reggelt! – mosolyogtam rá, ő pedig visszamosolygott. Örültem, hogy nem feszengünk. Nem is engedtem volna.
– Neked is! – válaszolt.
– Hát te?
– Beni horkolására ébredtem. Nem tudtam visszaaludni, gondoltam, megyek egyet. Te sem tudtál aludni?
– Nem. – mosolyogtam, majd feltűnt egy kis piros sebhely az arcán. – Ó. Ennyire heves lettem volna?